A legelők állapota, a pásztorok mozgásterének beszűkülése és a gyepgazdálkodás válsága mögött jóval összetettebb okok állnak. Az Alföld vízvesztése már közel 2 évszázada zajlik.

„Azáltal, hogy nem esik eső, mindenki érzi a szárazságot. De arról igazán csak most kezdtünk beszélni, hogy már ez előtt lecsapoltuk az egész tájat.” Szerinte az Alföldön régóta nettó vízvesztés zajlik, ennek ellenére a víztelenítés évtizedeken át folytatódott.

„Széchenyi idejében más volt a helyzet, akkor az adott viszonyok között érthető volt a vízelvezetés. De ma már látni kell, hogy a talajvíz lesüllyesztésével az aszályok hatása is sokkal erősebbé vált.”

Molnár úgy látja, túl könnyen okoljuk a csapadékhiányt, miközben alig beszélünk a talajban tárolt vízről, a gyökérzónában elérhető nedvességről. Agronómusoktól tanult példát is említ: a 2022-es aszályban ugyanazon a területen másként viselkedett a kukorica, attól függően, milyen talajművelési módot alkalmaztak.

A pásztorok számára is nehezebbé vált a túlélés. A TSZ-időkben sokszor nyáron nem a gyepet terhelték, hanem előbb a gabona-, majd a kukorica- és cukorrépa tarlóra vitték ki a jószágot. „Ezzel megkímélték a legelőt a nyári kiszáradás idején. Ma ezzel szemben sok helyen a legelő az egyetlen lehetőség – miközben mellette zöldell a gyom, amit a jószág megenne, de nem lehet ráengedni.”

A pásztorok mozgása jogilag is korlátozott. „Ha két legelő közé beékelődik egy közút, be kell jelenteni, ha áthajtja rajta az állatot. Ötnaponta műholdkép készül, amin nézik, hol van a jószág.” Miközben biomasszahiányról beszélünk, a tájban elérhető, értékes zöldtömeget a szabályozás miatt gyakran nem lehet kihasználni.

Molnár fontosnak tartja az erdők szerepét is. „Az akácos, fenyves vagy nemesnyáros legeltetése hatalmas segítség. Tavasszal például még nem lombos az akác, besüt a nap, ott a ’vadzabon’ (meddő rozsnok) jól lehet(ne) tartani a jószágot a legelők védelme érdekében.”


Az erdőtörvény már 2017 óta lehetőséget ad a nem őshonos fafajú erdőkben történő legeltetésre, mégis kevesen élnek vele.


„Régen augusztus végén rendszerint megjött az eső, szeptemberben újra kizöldült a gyep – ezt hívták második májusnak. Ma ez gyakran elmarad. Aki teheti, kihasználja a tarlót, de sokszor a terület más tulajdonában van, vagy a gazda nem engedi legeltetni, pedig a parlagfű is hasznos legelő a jószágnak.” A regeneratív gazdálkodás irányába nyitók már felismerték: a tarlón megjelenő gyomok is takarmányul szolgálhatnak, sőt, tudatosan beépítik a gazdálkodásukba a zöldtömeg ilyen típusú hasznosítását.

A legelőkön az évente megtermelődő biomassza csökkenése is egyre súlyosabb gond. Egyre kevesebb a nedvdús, tápanyagdús zöldtakarmány.

„Nem foglalkozunk eleget a tájhasználattal, miközben sokszor azt is a klímaváltozás rovására írjuk, amit mi magunk okoztunk.”

Molnár részt vett a IPBES nevű nemzetközi értékelő-szintetizálódó programban is, ahol világosan látszott: a globális biodiverzitás-csökkenés legfőbb oka továbbra is a tájhasználat megváltozása – nem a klímaváltozás. Hozzáteszi: a kettő gyakran összefügg. „A rosszul végzett szántás is növeli a szén-dioxid-kibocsátást, ami tovább fűti a a légkört.”


Molnár Zsolt

Molnár Zsolt Fotó: Karácsony Sándor

„Nem azt mondom, hogy nincs klímaváltozás. Van – súlyos, és még súlyosabb lesz. De ne csak a gazdag országok iparára mutogassunk, hanem nézzünk körül a saját házunk táján is. Mert az Alföld nem kiszáradt – mi szárítottuk ki.”

Indexkép: Molnár Zsolt