Az óriásteknősök nem véletlenül a Galápagos-szigetek leghíresebb lakói, hiszen a hatalmas, akár 400 kilósra megnövő állatok 100-150 évig is élnek. Amikor az első felfedezők kikötöttek a szigeteken, az óriásteknősök még százezerszám éltek ott, a 16. századi populáció a kutatók becslése szerint 250 ezer körüli volt.
A teknősök hosszú ideig biztonságban voltak, azonban az 1800-as évek elején az első telepesek elkezdtek berendezkedni a szigeten, és a lomha óriásteknőst egyszerűen élelemnek tekintették, később pedig, az évszázad közepén, amikor kitört a kaliforniai aranyláz, kiváló exportcikket jelentett, amivel etetni lehetett az aranyásókat. A legfőbb problémát azonban nem az emberek, hanem a velük érkező állatok jelentették: a kecskék és szamarak a teknősöknek is élelmet jelentő növényzettel táplálkoztak, a patkányok pedig megették a tojásaikat.
A 20. század második felére a teknősök száma néhány tízezerre csökkent, az 1990-es években pedig már a kihalás szélén álltak. 1995-ben a Tortoise Summit nevű angliai konferencián döntést hoztak, miszerint a teknősöket meg kell menteni. A terv az volt, hogy ha három szigeten sikerül nullára redukálni a vadon élő kecskék populációját, a teknősök újra háborítatlanul élhetnek, és semmi nem veszélyeztetné a fennmaradásukat. Így 1997-ben elkezdődött a Project Isabela, a totális háború a kecskék ellen.
Az 1990-es években már a kihalás szélén álltak az óriásteknősök – fotó: Shutterstock
A hadművelet az Isabela-, a Santiago- és a Pinta-szigetre koncentrált a 18 nagyobb és 107 kisebb sziget közül, és az itt élő 150-200 ezer kecske teljes megsemmisítése volt a cél. Mivel az a módszer nem vezetett eredményre, hogy odamentek a szigetre lelőni a kecskéket, a Darwin Alapítvány Új-Zélandról kért segítséget, ahonnan nemsokára meg is érkeztek a helikopteres mesterlövészegységek. Így a kecskék nehezen megközelíthető búvóhelyei is célpontokká tudtak válni, ugyanis a helikopterek zajától megrémült, nagyobb csordában menekülő állatokat a magasból könnyedén lelőtték a lövészek. Így a kecskék kb. 90 százalékát sikerült kiirtani, de a sűrű erdős részeken továbbra is több ezer kecske talált menedéket a veszély elől.
Ekkor vetették be a Júdás-kecskéket. Ezek olyan nőstény kecskék voltak, amelyeket befogtak, sterilizáltak, GPS-jeladóval láttak el, majd visszaengedtek a vadonba. A Júdás-kecske magához vonzotta a rejtőzködő hímeket, a helikopteres mesterlövészek pedig a GPS-jel alapján megtalálták és lelőtték azokat. 770 ilyen kecskét vetettek be, és végül 2006-ra, több év és 6 millió dollár elköltése után 150 ezer (más becslések szerint 250 ezer) kecskét pusztítottak el, így a három szigetet teljes mértékben kecskementesnek nyilvánították.
Ezt követően a növényzet visszanőtt, a teknősök populációját pedig ma húszezerre becsülik.
Forrás: telex.hu
