Péntek

Pénteken nyugat felől tovább vastagszik a felhőzet, és az ország nagyobb részén borult időre lesz. Több-kevesebb (elsősorban szűrt) napsütés inkább csak a keleti tájakon fordulhat elő. Északnyugat, nyugat felől érkezik egy komolyab csapadékzóna, amely akár 20 mm esőt is jelenthet a legnyugatibb megyékben. A csapadékzóna napközben kelet felé helyeződik, késő estére várhatóan a Tisza vonaláig el is jut, de keleten már kevés a csapadék esélye.

Hőmérséklet péntek délután: 12 és 20 fok között alakul.

Szombat

Szombaton a reggeli, délelőtti órákban a nyugati és középső területeken átmenetileg felszakad a felhőzet, majd újra mindenhol erősen felhős, illetve borult idő lesz a jellemző. Többfelé várható valamennyis eső. Szeles időre leginkább a Dunántúlon kell számítani, ott akár viharos erejű széllökések is lehetnek.

csapadék térkép

Szombaton szinte mindenhol lesz több-kevesebb (várhatóan 5-10 mm) eső – Ábra forrása: OMSZ

Hőmérséket szombat hajnalban: 7 és 13 fok között várható.

Hőmérséklet kora délután: 11 és 17 fok körül alakul.

Vasárnap

Vasárnap kezdetben erősen felhős lesz az ég, de egyre jobban szakadozik, csökken a felhőzet. Az ország középső részén és a Dunántúlon továbbra is nagy területen marad erősen felhős az ég.

Reggel van arra esély, hogy a keleti országrészben esik majd az eső, de egyre kevesebb helyen, délután már csak elvétve lehet csapadék.

Hőmérséklet hajnalban: 4 és 11 fok között alakul.

Hőmérséklet kora déltuán: 13 és 18 fok között alakul.

Aktuális időjárás-előrejelzésünket 24 órás, 5 és 30 napos, valamint település szerinti bontásban, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt megtalálja az Agroinform.hu Időjárás rovatában.

Indexkép: Bagosi Sándor