Az Európai Unió erdőirtásmentes termékekre vonatkozó rendeletének (EUDR, 2023/1115/EU) gyakorlati alkalmazása több gazdasági szereplő – különösen a mikro- és kisvállalkozások (KKV-k) – számára jelentős adminisztratív és technikai kihívásokat jelent. E problémákra reagálva az Európai Bizottság 2025. október 21-én kezdeményezte a rendelet célzott egyszerűsítését, mely a szabályozás működőképességét hivatott javítani úgy, hogy közben nem csökkenti az EUDR környezetvédelmi célkitűzéseit. A javasolt módosítások becslések szerint akár 30%-os adminisztratív tehercsökkentést is eredményezhetnek a vállalkozások számára.
Az EUDR célja, hogy az EU piacán csak olyan termékek – köztük a faanyag és faalapú termékek – jelenjenek meg, amelyek előállítása nem kapcsolódik erdőirtáshoz vagy erdődegradációhoz. Ezt úgy biztosítja a rendelet, hogy minden piaci szereplőtől megköveteli a termékek jogszerű eredetének igazolását, valamint annak bizonyítását, hogy az érintett területen 2020. december 31. után nem történt erdőirtás.
A Bizottság által javasolt legfontosabb változtatások
A mikro- és kisvállalkozások esetében a földrajzi koordináták helyett elegendő lenne a parcella postacíme, valamint a teljes körű DDSt (Due Diligence Statement) nyilatkozat helyett az egyszerűsített nyilatkozat használata, amelyhez a rendszer nyilatkozat-azonosítót rendel. A downstream szereplők — akik a termékeket az EU piacára történő első forgalomba hozatal után értékesítik — mentesülnek a DDSt benyújtása alól, elég, ha hivatkoznak a korábbi DDSt-re vagy nyilatkozat-azonosítóra. A nagyvállalatok számára a rendelet alkalmazása hivatalosan 2025. december 30-án kezdődik, de a javaslat szerint hat hónapos türelmi időt biztosítanának az ellenőrzések és szankciók alkalmazására, ami lehetővé teszi a szükséges IT rendszerek finomhangolását.
További javaslatok, kezdeményezések
A nemzetközi tárgyalások során az Európai Tanács a Bizottságnál is nagyobb halasztást szorgalmazott: a saját, november 19-én elfogadott tárgyalási álláspontja szerint a nagy- és középvállalkozások számára az alkalmazás kezdetét 2026. december 30-ra, a mikro- és kisvállalkozások számára 2027. június 30-ra halasztanák.
Ausztria az EUDR végrehajtásának egyéves leállítását, valamint az érdemi felülvizsgálatot szorgalmazza, különös tekintettel a kockázatalapú országbesorolásra és a de minimis küszöbértékek meghatározására. Svédország hasonlóan egyéves halasztást javasol, kiegészítve a feldolgozóipari vállalatokra vonatkozó referenciaszám-követelmények eltörlésével. A jelentős erdészeti szövetségek (osztrák, észt, francia, olasz, lett és svéd) közös nyilatkozatban hangoztatták aggályaikat az EUDR felülvizsgálati folyamatával kapcsolatban, kiemelve a downstream operatorok felelősségének bizonytalanságát és a jogalkotási folyamatba vetett bizalom aláásását.
.jpg)
Az Európai Unió erdőirtásmentes termékekre vonatkozó rendeletének (EUDR, 2023/1115/EU) gyakorlati alkalmazása több gazdasági szereplő – különösen a mikro- és kisvállalkozások (KKV-k) – számára jelentős adminisztratív és technikai kihívásokat jelent – Fotó: pexels.com
Aktuális helyzet: A Parlament álláspontja végleges, jöhet a trilógus
A jogalkotási folyamat felgyorsult:
az Európai Parlament 2025. november 26-án, szerdán plenáris ülésen megszavazta azokat a módosításokat, amelyek jelentős, egyéves halasztást javasolnak a rendelet alkalmazására. A szavazás eredményeként a Parlament által javasolt határidő a nagyvállalatok számára 2026. december 30., míg a mikro- és kisvállalkozások (KKV-k) számára 2027. június 30.
A Parlament ezzel hivatalosan is elfogadta tárgyalási álláspontját, és az EU Tanácsának november 19-i mandátumával együtt a rendelet módosítását célzó célzott felülvizsgálat a végső szakaszba, a trilógus tárgyalások fázisába lépett. A Tanács és a Parlament tegnapelőtt véglegesített álláspontjaival a trilógus tárgyalások azonnal megkezdődnek, az első háromoldalú tárgyalás a Bizottság, a Tanács és a Parlament között december 2-án (megerősítés céljából) kerül megrendezésre, a ratifikációra december 15-én a Parlamentben és december 18-án a Tanácsban (megerősítés céljából) kerül sor.
Fontos hangsúlyozni, a halasztás még nincs ratifikálva!
A faanyag-származás nyomon követését szolgáló EUTR (995/2010/EU) szabályozás továbbra is hatályban van, és a piaci szereplőknek azt a mindenkori gyakorlatban is alkalmazniuk kell.
Bár az Európai Parlament álláspontja megvan, az EUDR módosításai jelenleg még nem jogerősek. A tényleges, jogerős változtatásokhoz a trilógus sikeres lezárása, az EU Tanácsával történő megállapodás és a Hivatalos Lapban való közzététel szükséges.
Forrás: NAK/Európai Parlament
Indexkép: pexels.com