Sokan nem is sejtik, hogy egy-egy bozótos, elhagyatott budai telken, amely mellett nap mint nap elsétálnak, akár egy egész vaddisznócsalád is megbújhat. Ezek a zöldterületek ideális környezetet biztosítanak számukra: bőséges búvóhelyet, táplálékot, miközben sem ragadozókra, sem vadászokra nem kell számítaniuk.

Az elmúlt időszakban különösen nagy figyelmet kaptak a XII. kerületben megjelenő vaddisznók, amelyek jelenlétéről naponta érkeznek beszámolók a közösségi médiában. A helyi önkormányzat több alkalommal is igyekezett magyarázatot adni a kialakult helyzetre és a lehetséges megoldásokra. Noha sokan az erdőkből való betévedésüket okolják, a valóság mást mutat: egy korábbi kutatás szerint a Budán élő vaddisznók állománya szinte kizárólag a városon belül él, genetikailag is eltér az erdei populációktól, és jellemzően nem hagyja el az urbánus teret.

Heltai Miklós, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézetének igazgatója szerint hibás az az elképzelés, hogy a vaddisznókat az emberi terjeszkedés űzte be a városba. Kiemelte, hogy ha egy állatot az ember zavar, az rendszerint kerüli annak közelségét. „Szeretném jelezni, az állat nem hülye” – fogalmazott. Ráadásul a vaddisznók nemcsak időszakosan jelennek meg a városban: három különböző vizsgálat is megerősítette, hogy a városi populáció szinte teljesen a település határain belül marad. Egy kutatásuk alapján a Budán élő példányok kifelé csupán 74 métert távolodtak, befelé viszont több mint egy kilométert is mozogtak.

vaddisznók

A legújabb genetikai vizsgálatok szerint a városi vaddisznók már nemcsak viselkedésükben, de genetikai állományukban is eltérnek az erdei példányoktól – fotó: pexels.com

A vaddisznók kiváló alkalmazkodóképességgel rendelkeznek, szinte bármilyen környezetben képesek életben maradni

Miközben az állatok többsége igyekszik elkerülni a városi környezetet, néhány faj – mint a róka, a varjú, a csóka vagy az őz – hasonlóképpen képes beilleszkedni. Az őzek jelenléte is egyre gyakoribb Budapesten, ami újabb kihívásokat jelent. Heltai szerint ezek az állatok olyan evolúciós alkalmazkodásokat mutatnak, melyek révén jobban viselik az ember közelségét.

A legújabb genetikai vizsgálatok szerint a városi vaddisznók már nemcsak viselkedésükben, de genetikai állományukban is eltérnek az erdei példányoktól. Heltai és munkatársai kimutatták, hogy a városban élő vaddisznók 18-as kromoszómája megváltozott – ez a rész felelős a stressztűrésért és az alvásért. A módosulás olyan magatartásbeli változásokat eredményezett, amelyek kifejezetten segítik az állatok túlélését az emberi környezetben.

Budapesten belül egy belterjes populáció alakult ki, amely kevéssé keveredik az erdei állományokkal.

Ennek következtében a városi vaddisznók egyre inkább alkalmazkodnak az urbánus élethez: jobban viselik a zajokat, az emberek közelségét, és kevésbé reagálnak stresszes helyzetekre. Ez az evolúciós folyamat azonban nem jelenti azt, hogy a békés együttélés lehetséges lenne.

Heltai emlékeztetett arra, hogy korábban is volt példa arra, amikor a vaddisznó „barátságosabbá” vált – ebből lett a házi sertés. De még ez az állat sem tekinthető teljesen veszélytelennek. Sőt: „együtt élni a házastársammal, élettársammal szoktam” – tette hozzá, jelezve, hogy az ember és a vaddisznó kapcsolata sem pozitívnak, sem semlegesnek nem nevezhető, hiszen az utóbbi közvetlen vagy közvetett veszélyt jelent: rongálhat, balesetveszélyes szituációkat okozhat, vagy akár komoly sérüléseket is.

A vadgazdálkodás szerepét nem lehet figyelmen kívül hagyni

Heltai rámutatott, hogy bár az állatvédők jellemzően a ketreces befogást és az elszállítást támogatják, ez a módszer több problémát is felvet. Egyrészt maga az elgondolás, hogy „Senki sem szeretne a kertjében együtt élni velük”, másrészt az, hogy az ilyen szállítás rendkívül megterhelő az állatok számára.

Heltai szerint az elszállítás gyakorlatilag állatkínzásnak minősül. A vaddisznók ismeretlen területekre kerülnek, ahonnan mindenáron megpróbálnak visszajutni korábbi élőhelyükre. Egy lengyel vizsgálatot idézve elmondta, hogy 40 kilométerre elszállított példányok 24-48 órán belül visszatértek kiindulási helyükre.

Viszonylag rövid lábú állatról van szó. Ahhoz, hogy ezeken a rövid lábakon 40 kilométert 24 óra alatt meg tudjon tenni, ahhoz neki folyamatos mozgásban kell lenni. Eközben átszalad utakon, városokon, más egyebeken, ez mind potenciális életveszély. A vaddisznónak is, akit valaki meg akart menteni, és az embereknek is, akik ebben a térségben autóznak vagy élnek.

– fogalmazott.

A megoldás tehát összetett, és több szereplő felelőssége is felmerül. A lakosság sokszor akaratlanul is segíti a vaddisznók betelepedését, például azzal, hogy nem megfelelően kezeli a zöldhulladékot, vagy elhanyagolja a telkét. Ezek a körülmények táplálékot és búvóhelyet biztosítanak az állatoknak. Az önkormányzatok feladata lenne az elhagyott területek karbantartása és felszámolása, illetve a városi állomány gyérítése – mivel belterületen vadászati tevékenység nem végezhető. A vadgazdálkodók felelőssége, hogy a faj fennmaradását biztosítsák, miközben minimalizálják az emberekre jelentett kockázatot.

Forrás: telex.hu

Indexkép: pexels.com