Megjelent a GINOP Plusz-1.4.5-25 "Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó kombinált Hitelprogram" módosított felhívása, amely jelentősen könnyített feltételeket kínál az exportáló és beszállító kis- és középvállalkozások számára. A program különösen kedvező lehet a mezőgazdasági vállalkozásoknak is, amennyiben beszállítóként vagy exportőrként működnek, és teljesítik az előírt üzleti, létszám- és árbevételi feltételeket.
A támogatás célja, hogy segítse a hazai kkv-k termelékenységének növelését, fejlesztéseit és méretugrását. A vállalkozások 150 és 600 millió forint közötti kamatmentes beruházási hitelt igényelhetnek, amelyhez akár 180 millió forint vissza nem térítendő támogatás is társulhat. A kötelező zöld és digitális beruházási arányt a program 30%-ról 10%-ra csökkentette, így azok a vállalkozások is eséllyel pályázhatnak, amelyek korábban már végrehajtották fejlesztéseiket.
Fontos, hogy a pályázati feltételek szerint a beruházásoknak tartalmazniuk kell technológiai korszerűsítést vagy eszközbeszerzést (minimum 30%), valamint infokommunikációs és/vagy megújuló energiafejlesztést (legalább 10%).
A mezőgazdasági kkv-k számára ez a konstrukció különösen akkor lehet vonzó, ha céljuk a gyártási folyamatok korszerűsítése, az energiahatékonyság növelése vagy külpiaci tevékenységük erősítése.
További részletek és a pályázati felhívás itt érhető el:
GINOP Plusz-1.4.5-25 – Pályázati felhívás
Indexkép: Shutterstock