Az aranysakál – más néven nádi farkas vagy toportyán – néhány évtized alatt hódította meg Somogy erdeit. Ma már a megye szinte minden vadászterületén jelen van, és sok helyütt komoly kihívást jelent a nagyvadállomány számára. A faj gyors terjedése miatt a vadgazdálkodóknak új stratégiát kellett kialakítaniuk: a cél nem a kiirtás, hanem a kordában tartás.
Az egyik legkitartóbb és legeredményesebb sakálvadász a lábodi Horváth Mihály, aki kilenc éve dolgozik azon, hogy a ragadozó ne veszélyeztesse a dámvadállományt. A fordulópontot az éjjellátó kamerák megjelenése hozta meg, amelyekkel kiderült, hogy az ezer hektárra jutó példányszám legalább háromszorosa volt annak, mint amit korábban gondoltak.
Kilenc év, 2600 elejtett sakál
A tudatos állománygyérítés eredményeként Horváth Mihály eddig mintegy 2600 aranysakált ejtett el, évente átlagosan háromszázat. Tapasztalatai szerint az idei évben már érezhetően kevesebb egyeddel találkozik, ami azt jelzi, hogy a területen lassan kialakul egy kezelhető egyensúly.
– Nem kiirtani akarjuk a sakált, hanem kordában tartani – fogalmazott a vadász. – A cél az, hogy a dámállomány mellett együtt lehessen élni a ragadozóval. Ehhez azonban még néhány év türelemre és következetes munkára van szükség.
Somogy megyében évek óta az ország egyik legnagyobb sakálállományát tartják számon – Fotó: iStock
A Lábod környéki területen évente mintegy 20–30 trófeás dám kerül terítékre, amit Horváth Mihály szerint néhány éven belül akár meg is lehetne duplázni, ha a mostani irány folytatódik.
Somogy az aranysakál fellegvára
Somogy megye évek óta az ország egyik legnagyobb sakálállományát tartja számon. Az Országos Vadgazdálkodási Adattár adatai alapján 2011-ben még csak 426 példányt ejtettek el, míg 2019-re ez a szám meghaladta a 3300-at. A legutóbbi vadászati évben már enyhe csökkenés mutatkozott: 2024-ben 3074 példányt hoztak terítékre.
A csökkenés biztató, de a szakemberek figyelmeztetnek: a toportyán alkalmazkodó, intelligens faj, amely nemcsak az erdőkben, hanem a mezőgazdasági területeken és a települések környékén is megtelepszik. Éppen ezért a vadászatra jogosultaknak hosszú távon is fenn kell tartaniuk az aktív védekezést.
A vadászok új kihívása
A sakálvadászat különleges felkészültséget és eszközhasználatot igényel, nem hasonlítható össze egy hagyományos hajtással vagy őzlessel. Türelem, stratégia és pontos megfigyelés szükséges hozzá.
– A sakál nem ellenség, hanem új szereplő – mondja Horváth Mihály. – Meg kell tanulnunk vele együtt élni, de ésszel, hogy ne uralja el a terepet.
Ma már országos szinten évente 16 ezer körüli aranysakál kerül terítékre, ami jól mutatja, mekkora figyelmet kap ez az újkori ragadozó.
A sakál, mint bioindikátor
Az aranysakál nemcsak vadgazdálkodási szempontból fontos, hanem a kutatók számára is értékes információforrás. A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem vizsgálatai szerint a dél-magyarországi sakálok májmintáiban többféle penészgombamérget – mikotoxint – találtak, köztük dezoxinivalenolt, fumonizint és zearalenont. A kutatók szerint a sakálok táplálkozásuk révén kerülnek kapcsolatba ezekkel az anyagokkal, így jól jelzik a környezet szennyezettségi szintjét.
A szakemberek ezért a sakált bioindikátorként tartják számon: jelenléte és egészségi állapota sokat elárul az élőhely minőségéről és az emberi tevékenység hatásairól.
Nincs még vége a történetnek
Somogyban tehát sikerült megállítani a sakálrobbanás legdurvább szakaszát, de a küzdelem korántsem ért véget. A ragadozó jelenléte továbbra is érezhető, és csak hosszú távú, következetes vadgazdálkodással tartható egyensúlyban az erdei ökoszisztéma.
A vadászok szerint az elmúlt évek munkája már hozza az eredményeket, de az igazi fordulathoz még évek kitartó munkájára lesz szükség. A toportyán visszaszorítása nemcsak a dámvad jövőjéről szól, hanem arról is, képesek vagyunk-e emberként harmóniában élni a természet új kihívásaival.
Forrás: Sonline
Indexkép: Pexels
_fill_540x300_0.jpg)
