A kaktuszok gondozása sok kerttulajdonos számára komoly kihívást jelenthet, különösen az évszakváltások idején. A szabadban történő nevelésük és teleltetésük megfelelő szakértelmet kíván, azonban a szakértők arra figyelmeztetnek, hogy a télálló fajták kontrollálatlan kiültetése súlyos ökológiai problémákhoz vezethet az őshonos növényzet körében.

A kaktuszokat két fő csoportba sorolhatjuk: télálló és fagytűrő típusokra. A télálló fajták egész évben tarthatók a szabadban, mivel jól viselik az esőt, havat, sőt a hazai erős fagyokat is. Ezzel szemben a fagytűrő kaktuszok bár ellenállnak a fagyoknak, a téli csapadékot nem tűrik, ezért számukra elengedhetetlen a nedvesség elleni védelem.

Az Opuntia (fügekaktusz vagy medvetalpkaktusz) és a Cylindropuntia nemzetségek néhány fajtája – például az Opuntia humifusa (ördögnyelv-fügekaktusz) és az Opuntia phaeacantha (heverő medvetalpkaktusz) – a legismertebb és legellenállóbb télálló típusok közé tartoznak. A fagytűrő Echinocereus fajok szintén népszerűek, hiszen ezek a növények az amerikai kontinens hegyvidékeiről származnak, és jól alkalmazkodtak a szélsőséges klímához.

Noha a télálló kaktuszokat sokan kedvelik dísznövényként kertekben és sziklakertekben, természetvédelmi szakértők komoly aggodalmuknak adnak hangot a nem megfelelően kontrollált kiültetésük miatt. A Kiskunsági Nemzeti Park és a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság szakemberei több helyen is észleltek már a vadonba ültetett, gyorsan terjedő kaktusztelepeket, például a Vértes, a Pilis és az Alföld különböző területein. Az Opuntia és Cylindropuntia fajok más országokban – így Ausztráliában vagy a mediterrán térségben – már inváziós fajként vannak nyilvántartva.

kaktusz

A télálló kaktuszokat sokan kedvelik dísznövényként kertekben és sziklakertekben, természetvédelmi szakértők komoly aggodalmuknak adnak hangot a nem megfelelően kontrollált kiültetésük miatt – fotó: pexels.com

Magyarországon ezen kaktuszoknak nincs természetes ellenségük, és mivel rendkívül ellenállóak, gyorsan képesek szaporodni vegetatív módon (levált hajtásaikból) és magról egyaránt. Az ilyen „vadon” élő kaktuszmezők fokozatosan kiszoríthatják az őshonos, védett növényfajokat, mint például a magyar gurgolyát vagy az István király szegfűt, komoly ökológiai kárt okozva ezzel a hazai flórában.

A szakértők kiemelik: a megelőzés a legfontosabb eszköz a probléma kezelésében. Ha valaki megválna feleslegessé vált télálló kaktuszától, semmiképp ne ültesse ki a természetbe, különösen nem védett természeti területeken. Ügyelni kell a növényi hulladék megfelelő kezelésére is, hogy a növényi részek ne jussanak ki a természetes élőhelyekre. A klímaváltozás és az egyre melegebb időjárás csak fokozza annak az esélyét, hogy ezek az idegenhonos fajok gyorsabban és szélesebb körben elterjedjenek hazánkban.

A legtöbb kaktuszfajnak szüksége van teleltetésre, ám a nyári hónapokban ajánlott a szabadban tartásuk, mivel nagy fényigénnyel rendelkeznek. A beltéri tartás során fellépő fényhiány megnyújtja a növényt, elvékonyítja töviseit, ami negatívan befolyásolja a virágzást is. Ugyanakkor fontos, hogy a szabadba helyezésükkor fokozatosan szoktassuk őket a napsütéshez, mivel a napégés maradandó sérüléseket, torzulásokat okozhat.

A kültéri tartás során a túlzott napfény és jégeső elleni védelem céljára célszerű laza szövésű hálót, úgynevezett raschel hálót használni. A levélkaktuszok – például a karácsonyi kaktusz – számára a félárnyékos elhelyezés az ideális, amelyet például egy laza lombú fa alatt biztosíthatunk számukra.

A kaktuszok esetében a megfelelő öntözés kulcsfontosságú. Ha a növényeket laza, jó vízáteresztő képességű földkeverékbe ültetjük, akkor még tartósabb csapadék sem jelent gondot, így a külön csapadék elleni védelem nem minden esetben szükséges. A nyári szárazabb időszakban azonban gyakrabban kell öntözni, ügyelve arra, hogy a talaj teljesen kiszáradjon két locsolás között. Ősszel, a teleltetést megelőzően szintén lényeges, hogy a föld kiszáradjon, ezzel elkerülve a pangó víz okozta gyökérrothadást.

Forrás: infostart.hu

Indexkép: pexels.com