Fóton és Kunszálláson közösségi gazdaságok működnek, ahol a növények árnyékért küzdenek, a gazdák hajnali órákban dolgoznak, a vadak pedig víz után kutatva betörnek a földekre. A túlélés ára egyre nagyobb – de a közösség ereje még mindig megtartja ezeket a kis gazdaságokat.

A magyar mezőgazdaságot ma már nem a piac, hanem az éghajlat szabályozza. Az elmúlt nyáron az ország több mint felén a talaj felső félméteres rétege a növények számára hasznosítható vízkészlet negyedét sem tartalmazta, a mélyebb rétegek pedig már júniusban kiszáradtak. Az átlaghőmérséklet 2–4 fokkal meghaladta a sokéves átlagot, a nyári hónapokban pedig egymást érték a 40 fokhoz közeli napok.

Ebben a környezetben próbálnak fennmaradni azok a közösségi gazdaságok, amelyek nemcsak termelnek, hanem a terméssel és a felelősséggel is közösséget vállalnak a fogyasztókkal. A „farm to fork” elvet a legszorosabb értelemben követve a tagok nemcsak vásárolják, hanem finanszírozzák és megosztják a gazdálkodás kockázatait is.

Fóton a vízért, a levegő párájáért is küzdeni kell

A fóti Panoráma Ökokert gazdája, Kocsis Kinga számára a legnagyobb kihívás a víz. A hegytetőn kutat fúrni nem lehet, ezért esővízgyűjtésből és csapvízből próbálják öntözni a zöldségeket. A ház alatt egy húszköbméteres ciszterna gyűjti az esőt, de ez sem elég a nyári hónapokra.

A légköri aszály miatt a csöpögtető öntözés sem mindig segít – ha a levegő páratartalma túl alacsony, a növények virágai nem kötnek meg, a termés elmarad. A fóliákat ezért festéssel árnyékolják, és szórófejekkel növelik a levegő nedvességtartalmát. Mindez azonban csak részleges védelem: a legforróbb napokon a sátorban 57 Celsius-fokot is mértek.

A területet szerencsés módon erdő szegélyezi, amely reggeli árnyékot és párásabb mikroklímát biztosít. Az árnyékban nevelt zöldségek többszörösére nőnek azokhoz képest, amelyeket egész nap éri a napfény. Kingáék már fákat is telepítenének a telek másik felére, hogy növeljék a párát és a vízmegtartó képességet.

A klímaváltozás felmondatja a tájfajtákkal is a szolgálatot

A Panoráma Ökokertben mindig is a helyi fajták termesztése volt a szívügy, de a hőség már ezeket is megtöri. A herencsényi tájfajta paradicsom például idén nem bírta a hőterhelést.

– Azt hittük, hogy ez a paradicsomfajta bírja a meleget, de most nem nőtt meg, nem hozott termést.

Ez egy szélmalomharc, ami kiszívja az ember erejét. Elültetjük, gondozzuk, és a végén nincs mit szüretelni

– mondja Kinga.

A gazdaság jelenleg 80 családot lát el zöldséggel. A túléléshez terveznek egy kerti tavat, amely összegyűjti a fóliákról lefolyó esővizet, de a helyzet így is versenyfutás az idővel.

Homokhátság: kiszáradt rétek, éhes vad

A kunszállási Birs Közösség gazdája, Héjjas Szilvia több mint 15 éve dolgozik a Homokhátság homokos, gyorsan kiszáradó talajain. Tapasztalata szerint évről évre csökken a csapadék:

– Nincs hó télen, és nyáron sem marad pocsolya az eső után. Régen legalább két napig csillogott a víz a földön – meséli.

A kiszáradt környezet nemcsak a növényeket, hanem az állatokat is az ember közelébe hajtja. A vadkár egyre nagyobb: a sárgadinnyét megszúrják a fácánok, megrágják az egerek, a darazsak pedig kikezdik a gyümölcshúst. A gazdálkodó szerint az idén alig maradt ép dinnye, a legtöbb belül teljesen üres volt.

Amikor a nap kifőzi a hagymát

A forróság már a szabadföldi termesztést is lehetetlenné teszi. Szilvia néhány hete a hagymákat a megszokott módon kint hagyta száradni, de mire visszatért, a termés szó szerint megfőtt a napon.

– Rá kellett jönnöm, hogy a jövőben csak árnyékolt fóliában lehet zöldséget termeszteni – mondja. A fekete agrofóliákat fokozatosan fehérre cseréli, mert a sötét szín alatt a vízgőz olyan hőmérsékletre hevül, hogy elpusztítja a palántákat.

A fólia azonban nemcsak a nap, hanem a vadak ellen is védelmet nyújt: a vízhiány miatt az állatok beljebb merészkednek, és egyre bátrabbak. A szabadföldi sárgarépának ma már semmi esélye a pockokkal és őzekkel szemben.

Emberpróbáló hőség a fóliákban

Mindkét gazda egyetért abban, hogy a fóliasátor a túlélés kulcsa, de pokoli körülményeket teremt. Amikor kint 35–40 fok van, a sátorban 50–60 fokot is mérnek.

A napi munkarend ehhez igazodik: hajnali ötkor kezdenek, délelőtt tizenegyig dolgoznak, majd délután hat után újra kimennek a földekre. Délben csak „szieszta” jut – valójában kényszerpihenő, mert a hőségben egyszerűen lehetetlen mozogni. Néhány hét után még így is teljesen kimerülnek.

Közösségben könnyebb

A két gazda szerint a közösségi gazdálkodás nyújtja a legnagyobb biztonságot ebben a bizonytalan időben. A tagokkal való közvetlen kapcsolat, a fix havi támogatás és a megértő szemlélet segít túlélni a gyengébb szezonokat.

– Ha kisebb a zöldség, ha görbe a répa, ha kicsit rágott, akkor is beletesszük a kosárba. A tagok tudják, hogy ez a saját kertjük is – mondja nevetve Szilvia.

Kocsis Kinga is egyetért:

– Én már nem termelnék piacra ebben a klímában. A közösségi gazdálkodás az egyetlen út, ami megtart minket, mert itt nem a tökéletesség, hanem az együttműködés számít.

A túlélés új szabályai

A fóliasátrak alatt, a pára és a "festett árnyék" között ma új szabályok szerint folyik a gazdálkodás. A közösségi gazdák a klímaváltozás frontvonalán állnak: egyszerre próbálják megóvni a termést, a talajt, és a kapcsolatot azokkal, akiknek termelnek.

Forrás: Tudatosvasarlo.hu

Indexkép: Shutterstock