A Közös Agrárpolitika (KAP) törvénye és annak végrehajtási rendelete alapján új szabályozás lépett életbe a Kedvezményezetti Nyilvántartási Rendszer használatával kapcsolatban. Ennek értelmében 2025. szeptember 29-én megjelent az 57/2025. (IX. 24.) számú Kincstári Közlemény, amely a nyilvántartásba vétel és a változás-bejelentés részletes eljárásrendjét írja elő.



A közlemény értelmében a továbbiakban a nyilvántartásba vételi és adatmódosítási kérelmeket kétféleképpen lehet benyújtani a Magyar Államkincstárhoz:

  • a közlemény mellékleteként közzétett papíralapú nyomtatványokon, vagy
  • a közleményben meghatározott módon, elektronikus úton.

A Kincstár hivatalos honlapján a közlemény mellett elérhetők a szükséges űrlapok, valamint azok kitöltését segítő útmutatók is, amelyek jelentősen megkönnyítik az adminisztratív folyamatot a kedvezményezettek számára.


nyomtatvany

Fotó: Shutterstock


Az új szabályozás célja az adminisztráció egységesítése és átláthatóbbá tétele, ezzel támogatva a KAP-források hatékony és jogszerű felhasználását. Az érintettek számára kiemelten fontos, hogy a változásokat időben lekövessék és a megfelelő nyomtatványokat, illetve elektronikus felületeket használják a kapcsolattartáshoz.

A 57/2025. (IX. 24.) számú Kincstári Közlemény teljes tartalma, a szükséges nyomtatványok és útmutatók a Magyar Államkincstár hivatalos honlapján érhetők el.

Forrás: NAK

Indexkép: Shutterstock