A Német Szövetségi Állategészségügyi Szövetség (BfT) szeptember elején publikált felmérése szerint még mindig jelentős hiányosságok tapasztalhatók a közvélemény ismereteiben az antibiotikumok és hormonok mezőgazdasági felhasználásával kapcsolatban. A 6300 fő megkérdezésével készült kutatás több európai országra, köztük Németországra is kiterjedt.



Az eredmények szerint

a válaszadók 59 százaléka nem tudta, hogy az antibiotikumok növekedésserkentőként való alkalmazását az Európai Unióban már régóta tiltják.

Hasonlóképpen, a hormonok használatának tilalmáról a fogyasztók több mint fele (55%) sem volt tájékozott. Ráadásul

a megkérdezettek közel 40 százaléka feltételezte, hogy az antibiotikumokat rutinszerűen, betegség nélkül is alkalmazzák a haszonállatoknál.


csibe

Fotó: Pixabay

Pozitív hozzáállás az oltásokhoz

A kutatás azonban pozitívumot is hozott: a fogyasztók alapvetően nyitottak a vakcinák alkalmazására.

  • A válaszadók háromnegyede támogatja a haszonállatok rendszeres oltását.
  • Körülbelül 70 százalékuk a zoonózisok elleni védelemben is kulcsszerepet lát az oltásokban.
  • 84 százalék pedig egyértelmű összefüggést érzékel az állategészségügy és az élelmiszerek minősége között.

Bizalmi válság és szkepticizmus

A szervezet szerint a felmérés egyértelmű jelzés: nagy szükség van a párbeszédre és a tényeken alapuló tájékoztatás erősítésére.

Bár a társadalom alapvetően pozitívan áll az állatgyógyászati készítményekhez, az antibiotikumok használata körüli bizalmatlanság és szkepticizmus továbbra is magas.


Ez nemcsak a mezőgazdasági termelőket érinti, hanem közvetlenül a fogyasztókat is, akik a tévhitek miatt gyakran bizonytalanok az állati eredetű élelmiszerek biztonságát illetően.

Forrás: proplanta.de

Indexkép: Pixabay