A kkv-kat célzó fix 3 százalékos kölcsönt, az elindulását követő két hétben már 2600 vállalkozás igényelte, 140 milliárd forint értékben – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kis- és középvállalkozások fejlesztéséért, technológiáért és védelmi iparért felelős államtitkára.

Szabados Richárd szerint az eredmények alapján kellően vonzó ez a hét termékből álló csomag, amit úgy állítottak össze, hogy minden élethelyzetre adjon valamilyen választ.

Ezért a fix 3 százalékos kamattal elérhető lehetőségek között vannak likviditás típusú hitelek, itt elsősorban folyószámla hitelre kell gondolni, valamint említette még a szabad felhasználású hitelt, ami 1-3 éves futamidőre vehető igénybe, 250 millió forintig.

Továbbá felhívta a figyelmet a fejlesztés megvalósítására szolgáló beruházási hitelre is, amelynél a futamidő már elérheti a 7-10 évet, a maximálisan igényelhető összeg pedig akár 500 millió forint is lehet.

hitel

Az eredmények alapján kellően vonzó ez a hét termékből álló csomag – fotó: Pixabay

Hozzátette, a kkv-kat célzó fix 3 százalékos kölcsön igénylőinek körébe az egyéni vállalkozóktól a középvállalati méretig minden vállalkozás beletartozik.

Mindezek mellett arról is beszámolt, hogy a vállalkozásokat érintő adó és adminisztráció csökkentő program érkezik.

Felhívta a figyelmet arra, hogy forrásokkal segítik a vállalkozásokat, akik fejlesztéseket tudnak végre hajtani, így versenyképesebbek lesznek és nagyobb bért tudnak adni a munkavállalóknak. "A nap végén ebből tud egy gazdasági növekedés kijönni" – fogalmazott az államtitkár.

Szabados Richárd a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta, hogy az NGM és a KAVOSZ KKV programirodát hozott létre, amely a vállalkozásokat a kölcsön igénylésnél felmerült kérdésekben és panaszkezelésben segíti.

Az M1 aktuális csatornán a programirodával összefüggésben közölte, most a hiteligénylés folyamata érdekli a vállalkozásokat, amelyek egyebek mellett arra keresik a választ, hogy a saját cégük méretéhez, eredményességéhez melyik hiteltermék a leginkább alkalmas.

Forrás: MTI
Indexkép: pixabay.com