2024-et a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) minden bizonnyal története egyik legsikeresebb évének könyvelheti el – jelentette ki az Agroinformnak adott nyilatkozatában dr. Dérer István, a szervezet főigazgatója. Mint elmondta: a megvalósított célok között szerepel a Nemzeti Horgászturisztikai Stratégia kormányzati elfogadása, az Országos Horgászati Hálózati Program elindítása, valamint az a digitalizációs áttörés, amely a horgászközösséget és a szervezet működését egyaránt új szintre emeli. Fontos elem volt a Tisza-tó közvetlen hasznosításának visszavétele is, mely feladat a jövőben a térségi önkormányzatok, szervezetek valódi együttműködésén alapul.
Digitális fejlődés és horgászbarát fejlesztések
A kizárólagos horgászszövetségi tulajdonban lévő HORINFO szakrendszer ütemezett korszerűsítésével, funkcionális bővítésével és a HORGÁSZ, majd az ELLENŐR applikációk bevezetésével párhuzamosan a MOHOSZ saját kezébe vette a digitális ügyintézés és üzemeltetés, valamint a fejlesztések irányítását. Az új rendszer már most is több mint egymillió horgászt szolgál ki, évente több százezer pénzügyi tranzakcióval, kiemelkedően magas rendelkezésre állással.
– A cél, hogy – az egyesületek tárgyi támogatása esetén – 2026 elejére minden horgász otthonról intézhesse ügyeit, a tagság megújításától a fogási napló vezetéséig. Ennek érdekében az ellenőrzés is digitalizálódik: az új ellenőrzési applikáció segítségével a halőrök és az erre jogosult hatóságok valós időben férnek hozzá az adatokhoz, ezzel modernizálva az ellenőrzési rendszert – fogalmazott a főigazgató.
A Tisza-tó visszavétele és kiemelkedő eredmények
A főigazgató szerint tavaly a szervezet egyik legfontosabb feladata volt a Tisza-tó halgazdálkodási hasznosításának előkészítése, amely 2025-től megvalósult és egyben egy új típusú, önkormányzati és térségi horgászszervezeti, vállalkozói együttműködés alapját képezi. A MOHOSZ teljesítette előzetes vállalásait. A nagy volumenű tavaszi telepítési program sikeres végrehajtása mellett egy hűségakció keretében három évre befagyasztották az árakat, enyhítettek a horgászrendi szabályokon. A horgászok bizalmának, egyben az intézkedéseknek köszönhetően 40%-kal nőtt a Tisza-tavi területi jegyet váltók száma.
Dr. Dérer István főigazgató – forrás: MOHOSZ
Példátlan mértékű haltelepítés
– 2024-ben a MOHOSZ a közfeladat-ellátási forrásaiból rekordösszegű támogatást biztosított a haltelepítésekhez. A természetes vizekbe kihelyezett, egyre sokszínűbb halfajok révén a legtöbb helyen nemcsak az ökológiai állapot javult, hanem a horgászat élménye és a halfogyasztás lehetősége is erősödött. Az Európai Unióban egyedülálló módon évente több ezer tonna halat helyezünk ki, melyeket a horgászok foghatnak vissza, ezzel a halfogyasztás révén az egészséges táplálkozást is támogatjuk. A fő halfaj továbbra is a ponty, amely a telepítések és fogások közel 90%-át adja, a 2023-as kihelyezések összmennyisége pedig 5400 tonna felett, a horgászok halelvitele 4500 tonna közelében alakult. Az idei adatok várhatóan a hónap végén állnak majd rendelkezésre – jelezte a szakember.
2024 tavasza: rendkívüli pontytelepítési akció
A 2024-es év szokatlanul indult: jelentős halkészlet maradt őszről a termelőknél. Ennek kezelésére a MOHOSZ a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezettel együttműködve rendkívüli támogatással segítette a tavaszi pontykihelyezést. Ez rekordalacsony piaci árak (a pontynál a támogatással 1000 Ft+ÁFA) mellett történt meg. Ősszel a megszokott pályázati rendszeren keresztül folytatódik a támogatás.
Küzdelem a halmaffiával
A napokban megjelent hírekre reagálva, miszerint Magyarországon újra felerősödött a nagy testű halak illegális kereskedelme, Dérer István hangsúlyozta: több, mint 900 hivatásos és mintegy 1200 társadalmi halőr dolgozik azon is, hogy megakadályozzák ezeket a visszaéléseket is, de az igény egyes magántavak irányából óriási. A csábítás is az, mivel példának okáért a Balatonnál a kereskedelmi halászat megszűnésével jelentősen megnőtt a nagy példányok száma, amelyek egyébként elviteli tilalom alatt állnak és 10-20 év alatt növekedtek ekkorára. Ezek a nagytestű, akár 20 kg feletti halak jellemzően nem vásárolhatók tógazdaságban, viszont a tilosban járó horgász akár több százezer forintot kaphat egy eltulajdonított példányért.
A főigazgató hangsúlyozta, hogy egyrészt bűncselekménynek számít az eltulajdonításuk, másrészt meggyőződése, hogy a legtöbbet úgy tehetnének a horgászok e jelenség ellen, ha egyszerűen nem mennének olyan vízre horgászni, ahol kétséges a halak származása – erre kéri is a valódi sporthorgászokat. A MOHOSZ szorosan együttműködik a rendőrséggel és más hatóságokkal, hogy még erősebben lépjenek fel az ilyen típusú szervezett bűnözés ellen. Ám ez csak a horgászokkal együtt sikerülhet! – hangsúlyozta.
Árváltozások: infláció alatt maradtak
A díjak tekintetében a főigazgató elmondta: 2025-ben az egyes állami és szövetségi árak korrekciójára is sor került, de fontos tény, hogy az emelések sosem haladták meg a halmozott inflációt az elmúlt 10 év során. Az eddigi bevételi számok azt mutatják, hogy a horgászok bizalma megmaradt, ami nagy köszönetet érdemel. Ha a mostani trend folytatódik, akkor 2026-ban további díjemelésre nem lesz szükség, és a rendszer működése, a horgászat széles körű lehetősége és támogatása biztosított marad - tette hozzá.
Indexkép: Pixabay