Hétfőn hivatalosan is elindult az őszi haltelepítési szezon a Balatonon: a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. (BHN) megkezdte a háromnyaras pontyok vízbe engedését, amelyet a társaság közleményben jelentett be. Az első szállítmányok már több kijelölt helyszínen is megérkeztek, a telepítések a tervek szerint minden munkanapon zajlanak majd.



A BHN közlése szerint

a haltelepítések nem csupán a frissen érkező halállomány miatt javítják a fogási esélyeket, hanem azért is, mert a friss „lakók” mozgása felélénkíti az egész tó halfaunáját.

Az őszi időjárás lehűlése és az árvaszúnyog-rajzás vége szintén kedvező hatással van a halak étvágyára – így most különösen érdemes horgászbotot ragadni.

A társaság vállalása szerint az év végéig összesen 300 ezer kilogramm pontyot telepítenek a Balatonba. Ebből már közel 50 ezer kilogrammot elhelyeztek, a fennmaradó mennyiséget pedig fogható méretű példányokkal kívánják teljesíteni – vagyis a horgászok számára azonnal érdekes lehet a most érkező állomány.

A haltelepítések részleteiről a www.balatonihal.hu oldalon rendszeresen frissülő hírekben lehet tájékozódni: itt megtalálhatóak az aktuális telepítések helyszínei, időpontjai, valamint a lezajlott események összefoglalói is.


hal

Fotó: Facebook

A közleményben arra is felhívták a figyelmet, hogy az alacsony vízállás miatt elsősorban a kikötők belső oldalain tudják elvégezni a telepítéseket. Ez viszont kedvező hír a horgászoknak, mivel a halak ilyenkor jellemzően hosszabb ideig maradnak a partközeli vizekben.

A ponty mellett a BHN további minimum 6 ezer kilogramm süllőt, valamint compót és balint is telepít idén, az állomány diverzitásának növelése és a horgászélmény gazdagítása érdekében. A süllőből egy- és kétnyaras példányok kerülnek majd a Balaton vizébe.



A halgazdálkodási cég folytatja a fenntartható halgazdálkodást szolgáló munkáját, amely nemcsak a horgászok, hanem a tó egész ökológiai egyensúlya szempontjából is meghatározó.

Forrás: MTI

Indexkép: Facebook