Három orvhalászt értek tetten a vízirendőrök és a halászati őrök Abádszalóknál – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

A tájékoztatás szerint a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság orvhalászat és lopás vétség miatt nyomoz a három abádszalóki férfi ellen.

A gyanú szerint a 38 éves, az 50 éves és a 43 éves férfi Abádszalók külterületén, a Nagykunsági-főcsatorna vizében elhelyezett négy, egyenként 50 méter hosszú és 3,5 méter széles damilhálót.

Az orvhalászok hálóiban három folyami harcsát, nyolc balint, egy amúrt és egy keszeget találtak

Az orvhalászok hálóiban három folyami harcsát, nyolc balint, egy amúrt és egy keszeget találtak – Fotó: police.hu

Az orvhalászokat járőröző rendőrök és a Közép-Tisza-vidéki Horgász Egyesületek Szövetségének halászati őrei érték tetten, a helyi lakosok egyikének sem volt halászatra érvényes állami halászjegye és területi halászengedélye.

A felszedett hálókban három folyami harcsát, nyolc balint, egy amúrt és egy keszeget találtak, a halak értéke meghaladja a 100 ezer forintot. A halakat visszahelyezték élőhelyükre, a halászathoz használt eszközöket pedig lefoglalták.

A kiskörei rendőrőrsre előállított három férfi gyanúsítottkénti kihallgatása során beismerő vallomást tett – áll a közleményben.