A Franciaországban dolgozó informatikus mérnök, Gunics Balázs lelkes munkájának köszönhetően nagyon komoly, alulról szerveződő kezdeményezés alakult ki a Facebook-on, melynek tagjai egymást segítve építik meg a nyílt forráskódú AgOpenGPS-en alapuló hazai automata kormányzásukat és a hozzá szükséges RTK bázishálózatukat.

A dolog nem példanélküli, Franciaországban már elég komoly szintet ért el, de világszerte gyorsan terjed a rendszer, ami a márkakereskedőkénél jóval olcsóbb alternatívát kínál a gazdák számára gépeik RTK-alapú üzemeltetéséhez. Az AgOpenGPS bárki által házilag megépíthető, a piacon levőknél sokkal olcsóbb sorvezetőt, automata kormányzást és más RTK-megoldásokat kínál. Ez már önmagában példaértékű, az pedig főleg, hogy a rendszer működtetéséhez szükséges bázishálózatot ugyancsak a projektben önkéntesen és térítésmentesen résztvevő gazdák építik és működtetik. Az elkészült bázisokat pedig „bedobják a közösbe", valamennyi kolléga számára ingyen elérhetővé téve azt. Ennek a fajta együttműködésnek, szolidaritásnak köszönhetően nagyon gyorsan bővül a lefedettség. De a részletekről beszéljen inkább Gunics Balázs.


Profi RTK-, illetve automata kormányzás rendszereket találsz partnereinknél itt!


RTK

Gunics Balázs – forrás: Facebook

– Magyarországon is már 30-50 traktor használja ezt a rendszert, pontosabban ennyiről tudok, de lehet, hogy már több is van – bocsátotta előre Gunics Balázs. – Hogy miért kezdtem el ezzel a témával foglalkozni? Szüleim családi gazdaságban pár száz hektárnyi területet művelnek odahaza, ennek okán érdekel a mezőgazdaság, legalábbis annak technikai szegmense. Az év elején a Youtube-on találtam egy videót arról, hogy valaki Franciaországban egy RTK bázisállomást épít 400 euróból. Nem akartam hinni a szememnek, hiszen tudtam, hogy egy RTK-bázisállomás kialakítása milliós tétel. Jobban utánanéztem a dolognak és kiderült, ahogy az ország triplán le van fedve ilyen házilag készített bázisállomásokkal. Tovább gondolkodtam és felvetődött bennem a kérdés, ha a bázisállomások vonatkozásában ennyire olcsó megoldás létezik, akkor vajon nem lehetséges ez traktor-oldalról is?

Ekkor találtam rá az AgOpen GPS-re. Ez annyira lázba hozott, hogy teljesen beleástam magam a kapcsolódó irodalomba, fészbúkos csoportokba, akkoriban pár hétig nagyon keveset aludtam. Amikor jobban tájékozódtam, kiderült, hogy traktor oldalról ehhez az egészhez egy Windows-os tablet és körülbelül 250-300 ezer forint értékű anyag kell, meg persze pár munkanapnyi idő, türelem, elszántság és már össze is tudunk rakni egy GPS-es sorvezetőt automata kormánnyal. Hihetetlen, de igaz: ennyi pénzből össze lehet hozni, ráadásul szakaszolásra is képes. Alapból a sorvezetőt nem adják oda ennyiért, akármelyik internetes oldalon rákereshetünk, a legolcsóbb is 400 ezer forint plusz áfától indul. Ezzel a házi barkácsolással 400 ezerből már kompletten felruházható egy traktor minden elemmel, ami csak létezik GPS-alapon. Nem lesz olyan szép a kormányzás mechanikája, mint a gyári rendszerek esetében, meg sok mindent kell hozzá nyomtatni 3D-ben, sok dolgot összevadászni az internetről, de a végén cserébe kapsz egy több millió forint értékű RTK-rendszert. Ahogy mondani szokták, ez még a hülyének is megéri...

RTK

Jelenleg ilyen az RTK-lefedettség – forrás: Gunics Balázs

Gunics Balázs hozzátette: a rendszer nagy előnye, hogy folyamatos használatot biztosít, mert ha valamelyik bázis áramszünet miatt kiesik, rögtön rá lehet ingyen csatlakozni egy másik gazda RTK-bázisára, így nem kell adott esetben órákat várni arra, hogy helyreálljon az áramszolgáltatás.

S az sem utolsó szempont, ha már az előnyöket taglaljuk, hogy öreg, 30-40 éves traktorokkal is kompatibilis a rendszer.

RTK

Így néz ki a kukoricavetés a házi rendszerrel – fotó: Gunics Balázs

Balázs életét most az tölti ki, hogy a „házi RTK-t" minél jobban elterjessze, ennek jegyében tanácsokat ad és a rendszer összeállításához „oktatóvideókat" is készít az AgOpenGPS és egyéb mezőgazdasági automatizálási lehetőségek, projektek nevű Facebook-csoportban és a kapcsolódó Youtube-csatornán.

– Ez a projekt nem profitorientált, mindenki úgy van vele, ha megcsinálja magának, azzal annyi pénzt meg tud spórolni, hogy abba belefér még az is, hogy az ember másoknak is segítsen, hadd legyenek ők is sikeresek – fejtegette a fiatal szakember. – Egy ilyen rendszerért a gépforgalmazók évente 150-200 ezer forintot is elkérnek, így aztán a termelők nem sokat gondolkodnak, melyik megoldást válasszák. Abban bízunk, hogy a mi kezdeményezésünk átrendezi majd a magyar piacot, olcsóbbá teszi az RTK-rendszereket, aminek az első jelei már látszanak is.

RTK

Egy házilag készített RTK-bázis, amit romániai szakember "dobott össze" – forrás: Gunics Balázs

Érdemes hát bárkinek belevágnia, erről tanúskodik az egyik csoporttag, Matécsa Márk bejegyzése is:

Bő 2 hónappal ezelőtt full tudatlan vágtam bele az AgOpen világába... Balázs Gunics segítségével mindent megrendeltem, majd összepakoltam egyelőre bázis nélkül egy sorvezetőt. Pár napra rá a bázis is készen lett, ezzel párhuzamosan Balázs bőven lefedte a környéket is RTK jellel. Jelenleg RTK pontos sorvezetővel dolgozom, helyi saját bázissal és azt kell mondjam, hogy nagyon meglepett, hogy saját magam raktam össze egy ilyen párhuzamkövetős rendszert fillérekből, aminek a tudása megegyezik a millió árkategóriás termékekkel. Eddig úgy volt, hogy csak vegyszerezésre, műtrágyaszórásra fogom használni, de annyira kiváló, hogy a vetést is megkönnyíti, illetve a tárcsázásnál is ha azt követem, nincs akkora ráfedésem (és mennyi gázolajat megtakarítok hosszútávon...) Most az automata kormány kiépitése fog következni, nyárra mindenképp szeretném alkalmazni. Szóval, aki még mindig kételkedik a dologban, csak annyit tudok mondani, kezdjen bele, amit tapasztalok, hogy összetartó a kis csoport, mindenki tud segíteni mindenkinek."

Nézz körül az Agroinform Piactéren, ha inkább a profi megoldások érdekelnek: