A mezőgazdaság egyre fontosabb szerepet kap a klímapolitikában, ami nem csak az üvegházhatású gázok kibocsátásának mérséklésére terjed ki: az uniós klímasemlegességi célok eléréséhez szükség van ugyanis olyan megoldásokra is, amelyek szén-dioxidot vonnak ki a légkörből, és azt tartósan megkötik a talajban vagy a biomasszában. Az ilyen megoldások terjesztését célozza például a karbongazdálkodás (angolul: carbon farming). Óvári Csillával, az Agrárközgazdasági Intézet Klíma- és Környezetkutatási Osztályának vezetőjével beszélgettünk a karbongazdálkodásból származó bevételi lehetőségekről.

Mennyi lehet a bevétel? Egyelőre nagy a bizonytalanság

A szakértő szerint a karbongazdálkodás új, piaci alapú bevételi lábat nyithat a földhasználóknak – de a rendszer még kialakulóban van, a módszertan sok ponton formálódik, és a „pénz megérkezésének” időhorizontja tipikusan több év.

A szénmegkötés és a karbonpiacok kérdése azért kerül egyre gyakrabban a szakmai beszélgetések középpontjába, mert az EU klímasemlegességi céljai mellett egyszerűen nem marad más út: bizonyos üvegházhatású gázkibocsátások – az agráriumban és más gazdálkodási ágazatokban is – mindig velünk maradnak, ezeket pedig csak úgy lehet „nullára” csökkenteni, ha elnyelésekkel kompenzáljuk. Erre vannak ipari technológiák és természetközeli megoldások is. Az ipari szén-dioxid-eltávolítás (különféle műszaki leválasztási és tárolási megoldások) ma még eléggé költséges és az Európai Bizottság is ezek lassabb terjedésével számol. Ezért a következő években a természetközeli megoldások kapnak nagyobb hangsúlyt: ezek a gyakorlatok „készen vannak” a mezőgazdaságban, és sok esetben már most elindíthatók.

A karbongazdálkodás logikája szerint – Óvári Csilla megfogalmazásában – a földhasználó akkor juthat bevételhez, ha olyan tevékenységet végez, amellyel mérhetően és igazolhatóan szén-dioxidot köt meg a talajban vagy a biomasszában, illetve, ha a szokásos gyakorlathoz képest csökkenti az üvegházhatású gázkibocsátását (például mert kevesebb műtrágyát használ) és ezáltal kibocsátás-megtakarítást ér el. Fontos a számszerűsítés:

tonnában kifejezhető szénmegkötést vagy kibocsátásmegtakarítást kell elérni, amelyből karbonegység képezhető és értékesíthető. Így keletkezhet belőle többletbevétel.

Ez a többletbevétel nem „támogatás” jellegű pénz, hanem piaci típusú bevétel: magánforrásokból azok a gazdasági szereplők vennék meg a karbonegységeket, akik vagy önszántukból szeretnének kibocsátást csökkenteni, vagy egyéb kibocsátásokat kompenzálni – mert például a vállalati stratégiájukban klímasemlegességi vagy kibocsátáscsökkentési célokat határoztak meg –, vagy olyan szereplők, akik kibocsátáscsökkentésre kötelezettek. Jelenleg az Európai Uniós emissziókereskedelmi rendszerben (ETS) is vannak ilyen szereplők. Az ETS bővítése folyamatban van, a tervek szerint 2027-től új szektorokra terjed ki – de ez hosszabb távon még tovább is bővülhet, és akár az agrár-élelmiszeripari szektort is érintheti.

A bevételi potenciál kérdésére Óvári Csilla szerint még nem lehet konkrét számot adni, mert jelenleg még sok a bizonytalanság a várható bevételek terén: a választott gazdálkodási gyakorlaton kívül számos körülmény befolyásolja, hogy egy hektár területen mennyi karbonkredit érhető el, és az milyen karbonáron értékesíthető.

Az elmúlt időszakban 20–30 euró körül volt egy tonna szén-dioxid ára az EU-s tagállamokban elindított karbonprogramokban. Ezek a programok nem egységes és szabályozott monitoring mellett működtek, és az ellenőrzések minőségétől, szigorúságától is függött a karbonegységek ára. Ez a karbonár alacsonyabb, mint a szabályozott ETS-ben, ahol 60-80 euró körül mozgott. Ha a szénmegkötés és karbongazdálkodás piaca is ellenőrzöttebb lesz, a természetalapú szénmegkötésből elérhető karbonegységek ára is emelkedhet.


– Különböző karbonprogramokban olvasni lehet olyan számokat, hogy egy hektáron évente három–öt tonna szén-dioxid köthető meg – de hogy ez valóban megvalósítható-e, az sok tényezőtől függ. Ha ezt a mennyiséget felszorozzuk 20–30 euróval, akkor papíron 90–150 euró, vagy egy esetleges magasabb 50 eurós karbonár mellett akár 200–250 euró is kijöhet. Csakhogy előfordulhat olyan helyzet is, hogy a gazdálkodó ténylegesen csak hektáronként fél tonnát tud megkötni egy évben. Ez az időjárási körülményektől, a talajállapottól, a termesztett növénytől, a gyakorlatoktól és számos egyéb körülménytől függ. Tehát ez egy nagyon széles sáv – árulta el az osztályvezető.

A szakértő szerint nem véletlen, hogy nemrég azzal a mondattal nyitottak meg egy szakmai rendezvényt, hogy egyelőre még nem lehet tudni, hogy a karbongazdálkodás „az évszázad üzlete” lesz-e, mert az uniós szabályozási környezet igen összetett és a végrehajtási szabályok kidolgozása még folyamatban van. A talajkímélő gyakorlatok fontossága és előnyös hatása nem kérdés, de a karbongazdálkodás mérési, hitelesítési és elszámolási rendszere még nem kiforrott, fontos, hogy olyan megbízható rendszer jöjjön létre, melyben az ellenőrzés és az adminisztráció arányban áll a karbongazdálkodásból származó bevételekkel.

traktor

A földhasználó akkor juthat bevételhez, ha olyan tevékenységet végez, amellyel mérhetően és igazolhatóan szén-dioxidot köt meg a talajban vagy a biomasszában, illetve, ha a szokásos gyakorlathoz képest csökkenti az üvegházhatású gázkibocsátását (például mert kevesebb műtrágyát használ) és ezáltal kibocsátás-megtakarítást ér el – Fotó: pexels.com

Hosszú távú folyamat, lassú szénmegkötés

A talajtani szakértők mérési eredményei azt mutatják, hogy a talajban történő szénmegkötés lassú folyamat. Rövid idő alatt csekély szénkészletváltozás mutatható ki – főleg akkor, ha nincs szervesanyag-utánpótlás, illetve, ha csak néhány gyakorlat megváltoztatásával próbálunk eredményt elérni.

Óvári Csilla azt is hozzáteszi: az EU-ban jelenleg éppen az ellenőrzési módszertan kidolgozása zajlik, és még nem látszik teljesen pontosan, mely módszereket lehet alkalmazni. A modellezett eredmények és a mért adatok jelentősen eltérhetnek, és nem mindegy, hogy melyik jelenti a kifizetés alapját. Ugyanakkor az Európai Bizottság egy átlátható és szabályozott rendszer kialakítására törekszik: ebben fontos szerepe van a szénmegkötő tevékenységek független tanúsító szervek általi tanúsításának. Nyilvános adatbázisokban nyomon lehet majd követni a tanúsítványokat a kettős elszámolás és az esetleges csalások elkerülése érdekében.

Szabályozás és tanúsítás: ez a kulcskérdés


Arra a kérdésre, hogy „mikor lát ebből pénzt a gazda?”, a szakértő úgy válaszol: már most is lehet programokhoz csatlakozni Magyarországon, és lehet bevételeket is szerezni, de az EU-s tanúsítási rendszer és a szabályozottabb karbonpiac "éles" indulása még egy hosszabb folyamat. Az uniós tanúsítási módszertan tervezetét 2026 első felében tárgyalják a különböző munkacsoportok. 2026-ban jelentkezhetnek a tanúsítási rendszerek az Európai Bizottsághoz jóváhagyásra, és az év vége felé indulhat az Európai Bizottság által jóváhagyott tanúsítási rendszerek eljárásai szerint az uniós követelményeknek megfelelő tanúsítás.

Ezután azonban még idő kell, hogy a gazdálkodó tevékenysége karbonegységben kimutatható, hitelesíthető eredményt hozzon: a termelő elkezdi a tevékenységet, és egy-két év után tud a talajban vagy a biomasszában kimutatható karbonmennyiséget realizálni. Ezt követően tud bevételhez jutni a keletkezett karbonegységek eladásával.

A karbongazdálkodás több mezőgazdasági tevékenységet is érint, ide tartoznak például a regeneratív gazdálkodáshoz sorolt gyakorlatok.

Ezek magukba foglalják a talaj bolygatásának csökkentését, a talajtakarást, a termesztett növényfajok számának növelését, a pillangós növények vetésforgóba illesztését és a szervesanyag-visszapótlást, de ide sorolhatók az agrárerdészeti rendszerek is, amelyek Közép-Európában – az uniós tanulmányok szerint – számottevő potenciált hordozhatnak.

Vannak olyan országok, ahol nagy arányban művelnek szerves talajokat: ott ez nagy kibocsátást jelent, és ha a művelést abbahagyják, helyreállítanak vizes élőhelyeket, jelentős kibocsátáscsökkentést, illetve elnyelést tudnak elérni.

Milyen gyakorlatok jöhetnek szóba?

– A karbongazdálkodáshoz tartozhat továbbá a fás sávok, pihentetett területek kialakítása, az állandó gyepek létrehozása szántók helyett, valamint a műtrágya-felhasználás csökkentését eredményező további gyakorlatok is, mert ezekkel csökkenthető a műtrágyából származó kibocsátás – fűzte hozzá.

A mezőgazdasági eredetű üvegházhatású gázkibocsátás jelentős része a tápanyaggazdálkodáshoz köthető, ezért a tápanyagutánpótlás optimalizálása nemcsak agronómiai, hanem karbongazdálkodási szempontból is releváns lehet.


A karbongazdálkodás hosszabb távú gondolkodást igényel. A gazdáknak fel kell készülniük a jövőre, és érdemes tájékozódniuk ezekről az új bevételi lehetőségekről, amire több csatornán, több szervezeten keresztül is lehetőség van. A karbongazdálkodásról igyekszik rendszeres tájékoztatást nyújtani mind az AKI-nál működő Innovációt és Digitalizációt Támogató Egység (ITE), mind a NAK-nál működő Zöld Támogató Egység (ZTE).

– Ebben a témában már tavaly is megjelent kiadvány és tartottunk konferenciát, és 2026-ban folytatjuk a tájékoztatást a kialakulóban lévő uniós rendszerről. Ez segíthet abban, hogy a termelők reális elvárásokkal, megfelelő információval vágjanak bele a karbongazdálkodásba – zárta mondandóját Óvári Csilla.


Indexkép: Chat GPT