A fokhagyma ugyan nem sorolható az alapvető élelmiszer termékek közé, a humán élelmezésben viszont különösen kiemelt van, mivel ez a termék Európa-szerte számos ételkészítményünk fontos kelléke – írja a freshplaza.de.

fokhagyma

Európában kevés fokhagyma termett az idén – fotó: pixabay.com

Spanyolország azonban, mint Európa legnagyobb fokhagyma termelője ebben az évben, a kedvezőtlen időjárás miatt az átlagosnál jóval gyengébb termést tudott betakarítani.

Lengyelország szintén a nagyobb európai fokhagyma termelő országok közé tartozik, de – amint Agata Czyzewska-Ziarnik, a lengyel Falcon fokhagyma-forgalmazó vállalat szakértője elmondta – az ez évi termés éppen csak a belső szükségletek fedezésére elegendő, és hasonló helyzet alakult ki egy potenciális, Európán kívüli beszállító, Egyiptom esetében is.

Fentiek alapján, földrészünk fokhagyma ellátása jelenleg elsősorban a hagyományos kínai és részben a dél-amerikai (főleg chilei) importra kénytelen támaszkodni, de az utóbbi régió betakarítási és kikészítési idejét figyelembe véve, onnan legfeljebb csak december második felében, illetve januárban lehet számítani a legelső szállítmányok beérkezésére.