Sok a gyom a kertedben? Te is folyamatosan harcolsz a gyomokkal szemben? Pedig van olyan gyom, amelyiket nem érdemes kiirtani a kertedből, hiszen igazán hasznos. Sőt, olyan is akad közöttük, amit érdemes megenni!

Ezek a gyomok igazán ennivalók

Mielőtt bármelyik gyomot is feltálalnánk a családnak ebédre, mindenképpen járjunk utána, hogy az adott gyomnövény valóban alkalmas emberi fogyasztásra, nincs-e vegyszerrel kezelve és az elfogyasztását minden esetben előzze meg egy alapos átmosás.

  1. A nagy útifű minden kertben jelen van. Fiatal korában bátran ízesíthetjük vele a salátánkat, ám amikor már levelei sötétebbé válnak, jobb eltávolítani belőlük az erezetet a fogyasztás előtt, és inkább főzve fogyasztani, mint nyersen. Kipréselt nedve kitűnő köhögéscsillapító.
  2. A kövér porcsin sem ritka a kertjeinkben, ráadásul savanyú íze kiváló lehet főzelékek ízesítőjeként. Ezen kívül nagyon magas C vitamin tartalma miatt is érdemes fogyasztani, akár savanyúság formájában is.
  3. A fehér és a vörös here levelei még virágzás előtt a legjobbak, ilyenkor nyersen, salátaként csemegézhetünk belőlük.
  4. A paraj libatop íze teljesen olyan, mintha spenótot ennénk, ezért is szokták sárga spenótnak nevezni.
  5. A tyúkhúr az egyik leggyakrabban előforduló, ehető gyomnövényünk. Az íze hasonlít a spenótéhoz, de van egy kis keserű utóíze. Salátaként is fenséges, de nagyon finom levest, vagy főzeléket is készíthetünk belőle. Ami pedig még értékesebbé teszi, hogy rengeteg A-, D- és C- vitamint tartalmaz, magas a vastartalma, emellett pedig kalcium-, kálium-, foszfor- és cinkforrás is. Az egész föld feletti része fogyasztható, de külsőleg is hatásos, mivel kiválóan gyógyítja az égési sérüléseket és vágott sebeket is.
  6. A százszorszép nem csak finom, de még egészséges is. A százszorszép íze nagyon hasonlít a tyúkhúréra, így aki nem kedveli a kissé kesernyés ízhatást, az inkább csak a szemét legeltesse rajta, ne saját magát.
  7. A pitypang szinte kiirthatatlan, így jobb megbékélni vele, és bátran elfogyasztani. Frissen szedve nyersen fogyaszthatjuk salátaként, kissé megpárolva pedig sültek köreteként, azonban ha nem rögtön a leszedés után fogyasztjuk el, akkor sajnos megkeseríti az ebédünket. Amikor pedig sárgára színezi a szép zöld gyepet, akkor lehet a legfinomabb szörpöt készíteni belőle. A pitypang szörp íze leginkább a mézhez hasonlítható, színe pedig gyönyörű, zöldes-sárgás.
  8. A csalán, habár sokszor megszúr bennünket, igazán finom tud lenni. Ehhez dobjuk be egy kis forrásban lévő vízbe, hogy elvegyük csípősségét. Akár főzelékként, akár pestóként is megállja a helyét, teaként  fogyasztva pedig megtapasztalhatjuk veseműködést serkentő hatását.

A csalán igazi főnyeremény a kertben

Azonban a csalánt nem csak enni és inni érdemes. Bátran adjunk neki helyet a kertünkben, hiszen számtalan dologra jó! Egyrészt a csalán igazi katicamágnes, ami azért jó, mert a katicabogár a levéltetű lárvájából naponta akár hatvanat is képes elfogyasztani. A csalán emellett nitrofrekvens növény, vagyis kedveli a nitrogénben gazdag talajt. Így lessük meg, hol nő a legtöbb csalán a kertben, mert ott a talaj dúskál nitrogénben, így telepítsük oda a veteményest.

gyom gyomnövény

A gyomnövények is lehetnek hasznosak. Fotó: Shutterstock

A belőle készült csalánlé kiváló permetezőszer. Ráadásul igazi biofegyver a kertészek kezében. Nem lesz olyan bombabiztos, mint egy hagyományos vegyszer, de ha rendszeresen alkalmazzuk és időben csípjük el a betegségeket és kártevőket, amelyek ellen fel akarjuk venni a harcot, igazán hasznos tud lenni.

A növények azért is hálásak lesznek a csalánlével történő kezelésnek, mert hatására jóval életerősebbé fognak válni, így ellenálóbbak lesznek a különféle kártevőkkel és megbetegedésekkel szemben. A rendszeres kezelés hatására ráadásul a bőrszövetük megvastagszik, így a gombabetegségek is sokkal nehezebben tudják megtámadni őket, és a kártevőknek is izmosodni kell, ha át akarnak jutni a leveleken.

A csalán közelségének hatására a gyógynövények több illóolajat termelnek, így jóval erősebb lesz az aromájuk. Emellett a csalán hatására az egészségünket javító tulajdonságaik is képesek felerősödni. Azonban arra ügyeljünk, hogy a túl sok csalán el tudja nyomni a körülötte lévő növényeket, így mindig ügyeljünk rá, hogy ne tudjon túlságosan elszaporodni.