Nincs olyan ember Magyarországon, aki ne szembesült volna a vizeinket érintő problémákkal. De amíg kinyitjuk a csapot és folyik a víz, talán megnyugtatjuk magunkat, hogy nem is olyan nagy a baj. Miért sivatagosodnak el Magyarország egykor vízjárta területei? Milyen állapotban vannak ma vizeink? Milyen kihívásokat okoz a klímaváltozás, és hogyan alkalmazkodhatunk a változó körülményekhez? – teszi fel a kérdéseket Mádlné Dr. Szőnyi Judit a nak.hu-n megjelent írásában.

Az elmúlt 150 év vízrendezési gyakorlata – a lecsapolás és a vízelvezetés – jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy hazánk fokozatosan elveszítette természetes vízgazdagságát. Napjainkban az Unió Víz Keretirányelvvel összhangban folyamatosan nyomon követjük vizeink állapotait, a cél a változó környezetben a jó állapot elérése mennyiségi és minőségi értelemben egyaránt. 

A jelenlegi, 2021 és 2027 közötti időszakban a Vízgyűjtő-gazdálkodási Terv szerint az éghajlatváltozás hatásainak mérséklése mellett a szennyezések csökkentése és a vízhasználat fenntarthatóságának biztosítása is kiemelt feladat. Ma már kijelenthető, hogy hazánk vízmérlege negatív: az OVF vezetőjének közlése alapján a folyóink által behozott vízmennyiség 98 km3/év, amíg a kiáramló víz mennyisége eléri a 105 km3/évet. A hazai keletkezésű vízkészlet 7,1 km3/év, melyből a felszíni lefolyás évente 4,2 km3-t juttat nagy folyóinkba, így a felszín alatti vizek természetes utánpótlása mindössze 2,9 km3/évet jelent. Ezek alapján nem meglepő, hogy nagy folyóinknál jelentős vízhozamcsökkenést tapasztalunk: ez a Dunánál 10%, a Tiszán pedig 30%-os visszaesést jelent.

A kis vízfolyások ökológiai állapota pedig többnyire csak mérsékelt vagy gyenge, állóvizeinkben pedig gyakoriak az eutrofizációs és vízmennyiségi problémák is. A felszín alatti vizek mennyiségi romlása – különösen a Duna-Tisza közi homokhátságon és a Nyírségben – jelentősen sürgeti a vízvisszatartásra való törekvést és a szemléletváltást a vízgazdálkodás tekintetében.

Ennek egyik első lépése egy korszerű adatháttér létrehozása. A változásokat nyomon követő rendszer nagy fejlődésen ment keresztül az utóbbi években, azonban a szélsőséges hidrológiai események és bizonyos szennyezők – mint növényvédő szerek, nehézfémek, hormonok, gyógyszermaradványok, szintetikus anyagok és mikroműanyagok – tekintetében továbbra sem tökéletes. A hazai vízgyűjtő-gazdálkodásban prioritást élvez a felszín alatti ivóvízbázisok védelme és a körforgásos szemlélet erősítése, különösen a települési és ipari szennyvizek kezelésében és hasznosításában. A jövőben eszköz lehet a víz értékének ár- és díjszabási kötelezettsége, a víztakarékosságra ösztönzés és a kutatás-fejlesztési eredmények, társadalmi szereplők aktív bevonása is.

aszály

Az elmúlt 150 év vízrendezési gyakorlata – a lecsapolás és a vízelvezetés – jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy hazánk fokozatosan elveszítette természetes vízgazdagságát – Fotó: Shutterstock

A HungaroMet adatai alapján a Kárpát-medencében a csapadék mennyisége nem változik jelentős mértékben, viszont az eloszlás számottevően módosul, továbbá az éves középhőmérséklet is emelkedik. Ezek együttes hatására tapasztaljuk a nagy csapadékú napok számának növekedését, miközben a csapadékos napok száma csökken. A havas időszakok hiánya főként az aszályos időszakok során érzékelhető, a magasabb hőmérséklet okozta párolgás pedig a talaj nedvességtartalmára és a felszín alatti vizek utánpótlódására van negatív hatással, különösen a Duna-Tisza közi hátságban és a Nyírségben. Előbbi esetében a hiány mértéke 8 km3, míg utóbbi esetében 6 km3-t is elérheti. A csökkenő utánpótlás magában hordozza a szennyező anyagok koncentrációjának növekedését, különösen a nitrát, peszticidek és egyéb mikroszennyezők tekintetében.

A paradigmaváltás szerencsére már eljutott oda, hogy a vizet akkor kell megtartani, amikor vízbőség van, így ez víztartalékként szolgálhat a későbbiekben. Létrejöttek a felszíni természetalapú vízmegtartási módszerek, melyek az árterek és folyóvízi környezetek részleges visszaállítására és a víz csatornákon keresztüli tájba juttatására fókuszálnak. 

A természetalapú projektek már megjelentek hazai pilot programokban, miközben egyre nagyobb hangsúlyt kap az esővíz és a szürkevíz helyben tartása, valamint a víztakarékosság gyakorlati alkalmazása. Az őszi-téli üzemrendek és a tisztított szennyvizek körültekintő újrahasznosítása lehetőséget jelentenek a vízkészletek növelésére, figyelembe véve a minőségi vízvédelmet. Dombvidékeken a villámárvizek mérséklése és az ökológiai vízmegőrzés, míg sík területeken, homokhátságokon a csapadékhiány és a süllyedő talajvízszint miatti vízpótlás a cél. Folyó menti területek esetén a vízszintek fenntartása, az árterekkel való kapcsolat erősítése és a medermélyülés megállítása szükséges, az árvízi és aszálykockázatok csökkentése érdekében.

Az aszályos időszakokra adott állami válaszként indult el a „Vizet a tájba!” program, melynek célja a vízzel elárasztott területek növelése, valamint az egyre ritkább belvízi elöntések időtartamának meghosszabbítása.

A program alapjaiban határozza meg a szükséges lépéseket, azonban kiemelendő, hogy a vízmegtartási és vízpótlási gyakorlatok jelenlegi formájukban további szakmai feladatok igényelnek. Fontos, hogy a program előzetes tervezésen alapuljon és hatásainak rendszeres monitorozása is megtörténjen a későbbiek folyamán. További feladat a jogszabályok jelenlegi kihívásokra történő alakítása és a társadalom szemléletformálása, hogy a víz értékének felismerése és a víztakarékosság beépüljön a mindennapokba.

A jelenlegi adaptációs módszerek és megoldások főként a felszíni tározótérre hagyatkoznak, a felszín alatti, szinte ismeretlen tározótér eddig alig került szóba. Ennek egyik oka, hogy a felszín alatti vizek ismerete társadalmi szinten csekély. Azonban léteznek már olyan technológiák, melyekkel a felszín alatti tározókapacitás használható ki tudatosan. Ezt nevezzük célzott felszín alatti vízpótlásnak (Managed Aquifer Recharge), azaz MAR-módszernek.

A MAR-ok segítségével felhasználhatóak a belvizekből, árvizekből, csapadékvizekből származó többletek, de akár megfelelő körülmények között a tisztított szennyvíz is. A felszín alá tározott víz segítségével enyhíthetőek az aszály okozta károk, emelhető a felszín alatti vízszint, helyreállíthatóak az ökoszisztémák és kielégíthetővé válnak a különböző vízigények.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Tóth József és Erzsébet Hidrogeológiai Professzúra kutatócsoportja a MAR-módszert tájléptékű és természetalapú megoldássá fejlesztette tovább, a felszín alatti vízáramlási rendszerek figyelembevételével. Az innováció a NaBa-MAR® (Nature Based Managed Aquifer Recharge) nevet kapta, mely 2024-ben európai védjegyoltalmat is kapott. Ez az innováció új fejezetet nyit a fenntartható vízgazdálkodásban, mivel a természetes folyamatokat és a felszín alatti tározási lehetőségeket integrálja.

A NaBa-MAR® hivatalos weboldalán további információk elérhetők.

Forrás: NAK
Indexkép: pixabay.com