Az egyre bonyolultabb és kiszámíthatatlanabb környezeteben is fontosnak tartjuk azokat az információk megosztani partnereinkkel, amelyek ismeretében nagyobb eséllyel tudnak felkészülni a következő időszak kihívásaira.

Véleményünk szerint az egyik legnagyobb kihívás a mezőgazdaság számára a klímaváltozás, amely a 7. Yara Nap konferencia fő témája volt. Meghívott szakértők segítségével igyekeztünk rávilágítani erre a jelenségre, az ennek következtében átalakuló vetésszerkezet adta változásokra, illetve a részben ezekkel összefüggő terménypiaci eseményekre.

Dr. Lakatos Mónika

Dr. Lakatos Mónika éghajlati szakértő (Hungaromet Zrt.) – fotó: Agroinform.hu

Az első részben Dr. Lakatos Mónika éghajlati szakértő (Hungaromet Zrt.), beszélt tényekről, számokról, és arról, hogyan próbálnak minél részletesebb és pontosabb információval segítséget nyújtani a termelőknek.

Dr. Pinke Zsolt tudományos főmunkatárs (ELTE, Természetföldrajzi tanszék) előadásában elmondta, hogyan hat a vetésszerkezetre a klímaváltozás. Fontos a vízkezelés megváltoztatása; egy hosszú éveken átnyúló kísérleten keresztül keresik a megoldást a talaj belvízszintjének emelésén, mely segíthet a jobb terméseredmények elérésében.

Vámosi Gábor ügyvezető (Cornmill Hungary Kft.) a vetésszerkezet változásának terménypiacra gyakorolt hatását ismertette, illetve a napjainkban meglévő terménypiaci anomáliákra hívta fel a figyelmet.

A konferencia második felében olyan termelői megoldásokat mutattunk be, amelyek sikerrel kecsegtethetnek a válaszokat keresve. Szeredi Attila ügyvezető (Szeredi Kft.) elmondta, hogy a talajművelés és a vetésforgó újra értelmezésében valósítanak meg gazdálkodást több mint 1000 hektáron, felhasználva Dr. Petróczi István szakmai tudását, melyet részben a nagy elődök munkái, részben a kutatói múltja alapoz meg.

Kiss Mihály ügyvezető (AgroPerfekt Kft.) beszélt a talajközpontú, öntözés nélküli gazdálkodásról, melyet évek óta sikeresen folytatnak a Nagykunságban. Gazdálkodásukat az „egészséges talajtól az egészséges élelmiszerig" hitvallás vezérli. Legfőbb bizonyítékai a hazai és nemzetközi versenyeken nyert díjak melyeket saját gyártású olajai és mézei kaptak.

Természetesen a Yara is dolgozik megoldásokon. Szász Imre YaraVita manager (Yara Hungária Kft.) a Yara biostimulátor stratégiájáról, termékfejlesztésekről tájékoztatta a résztvevőket.

Bemutatott 2 terméket, melyek hamarosan a hazai piacon is elérhetőek lesznek. Az egyiket – a YaraAmplix Optivi – alapvetően az abiotikus stresszfaktorok hatásainak mérséklésére tervezték a Yara kutatói, a másik termék – a YaraAmplix Optitrac – a növényeket a magasabb energiaigényű fejlődési szakaszokon segíti át.

Yara Hungária Kft.