A Mura és a Dráva közé szorított dombvidék egyszerre három ország szőlőtermelőinek otthona. A borok, a dűlők és a barátságok átívelnek a határokon és sajnos, a szőlőt pusztító aranyszínű sárgaság sem ismeri azokat. 

Lendva hegyéről lenézve négy ország határvonala fut össze. Itt, ahol egykor a szőlő volt az élet és a megélhetés szimbóluma, ma minden második gazda a pusztuló tőkék között járja a dűlőket. A fitoplazma-fertőzés – közismertebb nevén aranyszínű sárgaság – a szőlő teljes kipusztulását okozhatja, és már a 22 magyar borvidék közül 21-ben jelen van.

A betegség vektora, az amerikai szőlőkabóca, mely igen gyorsan terjed, és csak szigorú, összehangolt védekezéssel lehetne megfékezni.

Szlovéniában kemény a szabályozás

Darko Kelenc, a lendvai Vino Kelenc borászat tulajdonosa negyedik generáció óta művel szőlőt a magyar határ túloldalán.

„Ha az ültetvény 20 százaléka fertőzött, ki kell vágni az egészet” – mondja, miközben pohár bort tölt a pincéjében. A szlovén szabályozás szigorúbb, mint a magyar, viszont kiszámítható: a fertőzött tőkéket háromszori rovarölő-permetezés mellett szedik ki, a kormány ellenőrzi a vásárolt szereket, és részben támogatja az újratelepítést.

Kelenc szerint azonban a támogatás kevés, és a kisebb birtokok nagy része nem veszi elég komolyan a veszélyt.

„A mellettem lévő gazda nem szedte ki a beteg tőkéit. Mondtam neki, hogy nonszensz otthagyni – de hiába.”

A tájékoztatás viszont működik: Szlovéniában a rádió, a tévé és a helyi sajtó rendszeresen figyelmezteti a termelőket, dokumentumfilmeket is sugároznak a sárgaságról.

A rezisztens fajták száma elenyésző, a legtöbb fehér és vörös szőlő érintett. A chardonnay és a pinot blanc után most már a kékfrankos is veszélyben van.

„Védekezni nem tudunk, de gyógyulni igen” – mondja Kelenc.

Az újratelepítés az egyetlen út, miközben a borászok abban bíznak, hogy a kutatók előállnak valamilyen hatékony biológiai megoldással.

A feladás határán

Mások már nem bírják a küzdelmet.

Huzimec Zoltán Lendva szélén biodinamikus módon dolgozott, de a sárgaság miatt felszámolta birtokát.

„Jött az ellenőr, megjelölte a beteg tőkéket, aztán azt mondta: a szomszéd elhagyott terület nem az ő dolga. Onnantól tudtam, hogy vége.”

Szerinte már évekkel korábban fel kellett volna lépni a betegség, illetve a vektor ellen, a fiatalok pedig már nem akarnak borászkodni. A lendvai hegyen ma az egykori ötszáz hektárból alig kétszáz maradt művelés alatt.

„A gyerekek elmentek, a gazda megöregedett. Újratelepíteni minek? Már a mogyoró is beteg, az orgona levele is pöndörödik” – mondja szomorúan.

Magyarországon: harc a kabócával

A határ túloldalán, Tormaföldén és Csörnyeföldön ugyanaz a történet, csak más nyelven.

Tuboly Zoltán, hetvenes éveiben járó kisbirtokos, azt mondja:

„Ha én védekezek, a szomszéd nem, semmi értelme.”

Szerinte a védekezésnek központilag, szervezetten kellene történnie, mert a kabóca nem áll meg a kerítésnél. Ráadásul az EU kivont egy csomó hatóanyagot. De akkor mivel védekezzenek?

Tuboly még lát reményt, mert náluk csak elszórtan jelent meg a betegség, de szerinte csak idő kérdése, hogy mikor ér ide tömegesen.

A zalai borvidék agóniája

Kis Tamás, a legendás Bussay Pince társtulajdonosa, már elvesztette szőlői nagy részét. A pinot noir, a rajnai és a tramini kipusztult, az olaszrizlinget is ki kellett vágni.

„A merlot még bírja, és a csókaszőlő is ellenállóbb – ezekbe kapaszkodunk.”

A pincészet egykor 250 hektolitert termelt, most alig húszat.

„A filoxérát is túléltük, ezt is túl fogjuk, de a kérdés: ki finanszírozza a túlélést?”

Kis szerint az állami kártérítési rendszer lassú, miközben a borászok két-három év múlva kifogynak a készletekből.

„Tizenhárom éve tudjuk, hogy itt van”

Simon Zoltán, a Zalai Borvidék Hegyközségi Tanácsának korábbi elnöke, most borászati küldöttje szerint a zalai borvidék összeomlás szélére sodródott: a valaha 4200 hektáros területből alig 300 hektár működik ténylegesen.

A szomszédos elhagyott parcellák fertőzési gócként működnek, miközben nincs elég növényvédelmi szakember, nincs központi permetezés, és alig történik bírságolás.

„Amíg nem teszünk rendet a fejekben, addig halott ügy az egész” – mondja keserűen.

Közös baj, közös felelősség

A helyzet abszurd módon mutatja meg, mennyire összekapcsolódott Közép-Európa szőlőkultúrája. A Mura-völgy három országa – Szlovénia, Horvátország, Magyarország – egyazon betegség ellen küzd, de nem közösen.

Az aranyszínű sárgaság pedig addig terjed, amíg lesz mit fertőznie. Hacsak...

Kilátások

A borászok még reménykednek. Francia kutatások szerint egy fonalféreg segíthet a kabóca visszaszorításában, és új, részben ellenálló fajták is kísérleti szakaszban vannak. De amíg nem lesz egységes fellépés, addig mindenki csak a saját hegyét védi – hiába.

„A filoxéra után újra kellett építeni a magyar szőlővilágot. Most is ez vár ránk” – mondja Simon Zoltán.

A kérdés csak az, hogy lesz-e még, aki ültetni akar majd.

Forrás: Telex

Indexkép: Agroinform