A klímaváltozás a legelőgazdálkodást is egyre komolyabban érinti, ami világszerte állattenyésztők százmillióinak jelent kihívást. Egy friss tanulmány szerint a jelenleg éghajlatilag alkalmas legelőterületek akár 36–50 százaléka is elveszítheti használhatóságát az évszázad végére, a kibocsátási pályától függően.


Magyarországon a gyepterületek fontos szerepet töltenek be a mezőgazdaságban és a tájfenntartásban. Az állandó gyepek és legelők területe meghaladja az egymillió hektárt, amely elsősorban a szarvasmarha-, juh- és húsmarhatartás takarmánybázisát biztosítja. Az Alföld, a Hortobágy, a Kiskunság, valamint a dunántúli dombságok legelői nemcsak gazdasági, hanem természetvédelmi szempontból is kiemelt jelentőségűek.

Az egyre szárazabb nyarak, a gyakoribb aszályos időszakok és a csapadékeloszlás egyenetlensége azonban már most is érezteti hatását a gyeptermés mennyiségében és minőségében.

Németországban ugyancsak a táj meghatározó elemei a gyepek, amelyek mintegy 4,7 millió hektáron terülnek el, és ezek több mint felét legeltetésre vagy kaszálásra használják. Globálisan több mint 100 millió ember megélhetése kötődik az állattenyésztéshez, miközben a világon mintegy 1,6 milliárd legelő állatot tartanak. A Potsdami Klímahatás-kutató Intézet (PIK) elemzése ezért különösen figyelemre méltó: az éghajlatváltozás következtében jelentősen átalakulhatnak a legeltetés feltételei.


A PNAS tudományos folyóiratban megjelent kutatás meghatározta azokat az éghajlati paramétereket, amelyek kedvezőek a szarvasmarhák, juhok és kecskék legeltetéséhez. A vizsgálat szerint a -3 és 29 Celsius-fok közötti hőmérséklet, az évi 50–2627 milliméter közötti csapadékmennyiség, a 39–67 százalékos páratartalom, valamint az 1–6 m/s szélsebesség biztosít optimális feltételeket. Ezek a körülmények azonban földrajzilag nem egyenletesen oszlanak meg, és a klímaváltozás hatására tovább tolódhatnak.


legelo

Fotó: Shutterstock


A kutatók arra jutottak, hogy a jelenleg megfelelőnek számító területek aránya a század végére jelentősen csökkenhet. Egy következetes klímavédelmi intézkedéseket feltételező forgatókönyv mellett mintegy 36 százalékos visszaesés várható 2100-ig.

Magas kibocsátási pálya esetén azonban a veszteség elérheti az 50 százalékot, egyes térségekben pedig ennél is nagyobb lehet.

A változások földrészenként eltérő mértékben jelentkeznek. Ázsiában a kedvező legeltetési zónák nyugat felé tolódhatnak, az amerikai kontinensen a Nagy-síkság és Brazília területei lehetnek érintettek. Európában Spanyolországban és az Alpok bizonyos térségeiben várhatók átalakulások, míg Németország a vizsgálat szerint mérsékeltebb hatásokkal szembesülhet. Afrika esetében ugyanakkor a kilátások különösen aggasztók: alacsony kibocsátás mellett is 16 százalékos csökkenés valószínű, kedvezőtlenebb forgatókönyv esetén akár 65 százalékkal is visszaeshet a megfelelő legelőterületek aránya.

A kutatók szerint a hagyományos alkalmazkodási módszerek – például az állatfajok diverzifikálása vagy a szezonális vándorlegeltetés – a változások mértéke miatt már nem biztos, hogy elegendőek lesznek.

Számos jelenleg is száraz vagy forró, párás régióban a gyepek takarmánytermelése a jövőben nem fedezheti az állomány igényeit, ami a csordák csökkentését, áthelyezését vagy akár a legeltetés feladását teheti szükségessé.

A tanulmány arra is rámutat, hogy a globális legelőtermelés közel fele olyan térségekben zajlik, ahol az állatállomány az elmúlt évtizedekben mintegy 12 százalékkal mérséklődött. A legelőterületek visszaszorulása fokozhatja az elvándorlást, sőt egyes térségekben társadalmi feszültségeket is előidézhet. Eközben a megmaradó gyepterületeken nőhet a túllegeltetés kockázata, ami tovább rontja az ökológiai állapotot.


A legelőgazdálkodás jövője tehát szorosan összefonódik a klímapolitikai döntésekkel. A kibocsátáscsökkentés üteme és a hatékony alkalmazkodási stratégiák kidolgozása meghatározó lesz abban, hogy a következő évtizedekben milyen feltételek mellett maradhat fenn ez a mezőgazdasági forma.

Forrás: agrarheute.com

Indexkép: Shutterstock