Bár az idei szezon palántaellátási problémákkal és árzuhanással indult, és úgy tűnt, veszélybe kerülhet az ellátás, Egyiptom szamócatermesztői és exportőrei ennek ellenére történelmi rekordra számítanak: az előrejelzések szerint az ország friss és fagyasztott szamócaexportja meghaladhatja az 550 ezer tonnát.
Az év végi hónapokkal megérkeztek az első gyümölcsszállítmányok a piacokra. A kezdeti nehézségek ellenére a termelők optimisták, hiszen a termőterület közel 35%-kal nőtt, elérve a 43 ezer hektárt (több mint 100 ezer feddánt). Amr Kadah, a Fruit.Farm exportmenedzsere szerint a növekedés hátterében az áll, hogy:
tömegesen vágtak bele a gazdák a szamócatermesztésbe – még akkor is, ha sok helyen újratelepítésre volt szükség a palánták minősége miatt.
A termelés felfutásával együtt verseny éleződött ki az exportőrök között, amit az is súlyosbított, hogy a szezon elején túl nagy mennyiségek kerültek piacra, rendkívül alacsony árak mellett. Egyes exportőrök szerint a helyzet odáig fajult, hogy a Perzsa-öbölbe irányuló szállítmányokat önköltségi ár alatt kénytelenek értékesíteni.
A szállítási és termelési költségek emelkedése sem tudta megállítani az exportot, amit most az erős nemzetközi kereslet és a piacok bővülése támogat. Kína idén vámmentességet adott az egyiptomi szamócának, így az ázsiai ország is felzárkózott a már jelentős vásárlóként számon tartott régiókhoz: az arab államokhoz, Európához és Oroszországhoz.

illusztráció – Fotó: Shutterstock
A nagy volumen ellenére a versenyképes árak biztosítják Egyiptom világelső pozícióját – immár negyedik éve előzik meg olyan nagy exportőröket, mint az Egyesült Államok, Mexikó, Kína, Chile, Törökország, Marokkó és Spanyolország.
Az idei szezonban a legnépszerűbb fajták közé tartozik a Florida, a Sweet Sensation, a Fortuna és a Festival – ezek adják az export döntő részét.
Forrás: fruitveb.hu
Indexkép: illusztráció/Shutterstock