A klímatörténész úgy véli: a Kárpát-medence csapadékviszonyai az elmúlt évszázadokban is kritikus szerepet játszottak – és ma sincs ez másként.

– A tudomány korlátos – mondja Rácz Lajos, az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar intézetvezető egyetemi tanára. – Nem könnyű személyesen találkozni Istennel, akitől tanácsot kérhetnénk és eljuthatnánk a végső megismerés állapotába, így azzal dolgozom, amit a szakismeretem és a tapasztalatom kínál, de tudomásul kell venni, hogy

a tudományos megismerés egy folyamat, amelyben a korábbi ismereteket időről-időre felülírjuk.

A kutató 40 éve, 1985-ben kezdte el tanulmányozni a klímaváltozásokat a történeti forrásokra támaszkodva, ilyen módon a 15. század elejéig rekonstruálni tudja a Kárpát-medencében végbement éghajlati változásokat.


– A történettudomány előnye, hogy nemcsak a saját generációnk emlékezetére hagyatkozhatunk, hanem a letűnt korok embereinek a tapasztalatait is feltárhatjuk – mondja. – A Kárpát-medence klímatörténetét vizsgálva azt látjuk, hogy a legmeghatározóbb változó nem is a hőmérséklet, hanem a csapadék volt.

A kis jégkorszak tanulságai

A 14. század végétől a 19-20. század fordulójáig tartó úgynevezett kis jégkorszak időszakában a Balaton vízszintje például mintegy két méterrel magasabb volt, mint ma.

– A 17. század jelentette a klímaromlás mélypontját, ugyanakkor Magyarországon mégsem alakultak ki komolyabb ellátási válságok, szemben Európa számos más régiójával – mondja Rácz. – A magyar mezőgazdaság vízellátási adottságai, különösen a Dunántúlon, kimondottan kedvezőek voltak. Ezzel szemben már akkor is érzékenyebbnek bizonyult az Alföld és Erdély, ahol a csapadékhiány gyakrabban okozott gondot.

A Kárpát-medence klímaövezetek találkozási pontján helyezkedik el – teszi hozzá. – A nyugati zóna kiegyensúlyozottabb hőmérséklet- és csapadékjárású, mediterrán, meleg és száraz nyarakkal, hűvös és csapadékos telekkel jellemezhető, míg a kontinentális klíma rendkívül hideg teleket és forró nyarakat produkál. A kis jégkorszak idején a kontinentális klímabefolyás volt a meghatározó, jelenleg pedig a mediterrán éghajlat irányába változik az időjárásunk.

Rácz szerint az évszakszerkezet változása is árulkodó. A kis jégkorszak idején például március még téli hónapként viselkedett, míg a június gyakran tavaszias jellegű volt. A Medárd-napi esőzések negyven napig is eltarthattak, és meghiúsították a szénakaszálást – ezért is maradt sokáig a legeltetés az uralkodó állattartási forma.


olíva

Az éghajlatváltozás eredményeként bizonyos területeken ma már hazánkban is megterem az olíva Fotó: Pixabay


– Ezek a történeti tapasztalatok jól mutatják, mennyire figyelembe kellene vennünk a természeti ciklusokat, és hogy nem minden korszakban alkalmazható ugyanaz a technológia – hangsúlyozza.

A 20. század klímatörténete két szakaszra osztható: az első rész 1988-ig tart, a második attól kezdve a jelenig húzódik.

1988 volt a fordulópont


– Az első szakaszban is tapasztaltunk melegedést, de gyakran előfordultak lehűlések is – idézi fel a szakember. – A második világháború telei mind hidegek voltak, 1963-ban pedig még a Duna is befagyott. Ez jól mutatja a század első felének ciklikusságát.

A hetvenes évek végétől azonban merőben új folyamatok kezdődtek.

– 1988-at fordulópontnak tekintem – mondja a professzor. – Azóta olyan gyors és markáns felmelegedés indult el, amely példátlan az elmúlt évszázadokban. Az extrém időjárási események egymást követik, a rekordok évről évre dőlnek meg.

Olyan ez, mintha egy ajtón léptünk volna át, amin nincs kilincs: nincs visszaút.

A klímakutatás jelenlegi állása szerint a felmelegedés döntően emberi tevékenység következménye, különösen a fosszilis energiahordozók tömeges felhasználásáé. A felmelegedés felgyorsulását pedig egyértelműen az olajszármazékok tömeges felhasználása idézte elő. A svájci és német kutatócsoportok – köztük a Berni Egyetem munkatársai – kimutatták: a mai klímadinamika egyértelműen az ipari társadalmak hatására alakult ki.

– A modellezés és a folyamatelemzés egyaránt alátámasztja ezt – állítja Rácz. – De számomra még fontosabb, amit az évszázados adatsorok mutatnak: a jelenlegi helyzet nem pusztán egy újabb klímafázis, hanem egy alapvetően új klímavilág.

A jövő ugyanakkor bizonytalan, és nehezen modellezhető. A szakember szerint nem ciklikus kilengések tanúi vagyunk, hanem trendváltásnak.

– Olyan vonaton ülünk, amely gyorsul, és nem tudjuk, van-e rajta fék, vagy egyáltalán merre tart – fogalmaz. – Egyelőre annyi biztos, hogy az extremitások száma nőni fog, és az időjárási kiszámíthatóság csökken.

Hihetetlen, de visszatérhetünk a jégkorszakba?


A geológiai léptékű folyamatok még tovább bonyolítják a képet. Az elmúlt 2,5 millió évben, a pleisztocén jégkorszak idején több meleg periódus is előfordult, amelyek meghaladták a mai klímaszinteket. Az sem zárható ki, hogy a holocén – amelyben most élünk – talán nem is új földtörténeti korszak, hanem csupán egy átmeneti interglaciális.

– Lehet, hogy visszatérünk a jégkorszakba – jegyzi meg Rácz. – De a jelenben semmi nem utal erre: minden adat azt mutatja, hogy egyre erőteljesebb, monoton felmelegedés zajlik.

A mezőgazdaság számára ez különösen súlyos kihívásokat jelent. A termelőknek arra kell felkészülniük, hogy a csapadékhiány, illetve a csapadékeloszlás teljesen új módja és a hőmérsékleti extrémek tartósan megmaradnak, és egyre nehezebben lesznek kezelhetők hagyományos eszközökkel.

– Nem lesz elegendő másik hibridet vetni vagy bízni a szerencsében – mondja. – Alkalmazkodni kell: új növényfajokat, új termesztéstechnológiákat kell keresni. Vannak, akik a GMO irányába fordulnak, mások alternatív fajtákat tesztelnek. A döntés nem könnyű, de halogatni nem lehet.

A jövő éghajlata nem csak a mezőgazdaságot, hanem a mindennapokat is új kihívások elé állítja.

Majdnem mediterrán


– Már most is azt látjuk, hogy eltűntek az átmeneti évszakok – mondja Rácz. – Ruhatárunkból is kikopnak az őszi és tavaszi holmik. A telek enyhülnek, a nyarak forróbbak és szárazabbak. A közvélekedés szerint mediterrán irányba változunk – ez az irány igaz, de még nem vagyunk mediterrán ország. Nálunk még mindig a nyári csapadék dominál, szemben a mediterrán klímával, ahol a téli esőzés jellemző.

A professzor szerint a konklúzió világos: új szabályok szerint kell gondolkodnunk, mert a régi már nem működnek. Aki ma a mezőgazdaságban tervez, hosszú távra kell berendezkednie – egy ismeretlen, de radikálisan átalakuló éghajlati rendszer keretei között.


Indexkép: Rácz Lajos