Telt ház, őszinte válaszok, stratégiai üzenetek – röviden így lehetne összefoglalni az IKR Agrár Fórum 2026-os, egri rendezvényét. A korábbi évek sikeres találkozói után az esemény mára valódi szakmai fórummá és vevőtalálkozóvá nőtte ki magát: idén 426 regisztrált résztvevő volt kíváncsi az IKR és partnerei üzeneteire. A hangulat és az érdeklődés egyértelműen jelezte: a gazdálkodók válaszokat keresnek – és most meg is kapták őket.
Őszinte helyzetkép a mezőgazdaságról
A rendezvényt Dr. Csiki Varga Tamás külpolitikai elemzése nyitotta, amely globális összefüggésben mutatta be a mezőgazdaságot érintő geopolitikai folyamatokat. Ezt Dr. Potori Norbert agrárgazdasági kitekintése követte, aki a hazai és nemzetközi piaci trendekről adott átfogó képet.
Az előadások egyik közös jellemzője az egyenes beszéd volt. A szervezők tudatosan olyan témákat és előadókat választottak, akik nem kertelnek, hanem világosan fogalmaznak a jelenlegi kihívásokról. A mezőgazdaság szereplői ma bizonytalan környezetben dolgoznak – finanszírozási nehézségek, alacsony felvásárlási árak, hektikus piaci mozgások és szélsőséges időjárás mellett. Ilyen helyzetben nincs helye mellébeszélésnek.
Zárt láncú megoldások: inputtól a felvásárlásig
Az IKR Agrár Kft. – az Agrofert csoport tagjaként – nem csupán inputanyag-kereskedőként pozicionálja magát, hanem stratégiai partnerként.
A kukorica vetésterületének csökkenése mellett egyre nagyobb hangsúlyt kapnak más kultúrák, köztük a napraforgó. A vállalatcsoport célja, hogy a gazdálkodók számára ne csak műtrágyát, vetőmagot, növényvédő szereket kínáljon, hanem komplett termesztéstechnológiai csomagot és biztos értékesítési hátteret is.
A modell lényege a zárt láncú rendszer:
- inputanyag-ellátás,
- szaktanácsadás,
- korszerű termesztéstechnológia,
- majd stabil magfelvásárlás a cégcsoport kiskunfélegyházi növényolajgyára részére, bekapcsolódva a nemzetközi ellátási láncokba.
Ez a struktúra kiszámíthatóbbá és biztonságosabbá teszi a termelést a partnerek számára.
Finanszírozás turbulens időkben
A fórum egyik kiemelt programpontja a banki kerekasztal-beszélgetés volt, ahol három pénzintézet és egy vevőbiztosító képviselői osztották meg tapasztalataikat. A fő kérdés az volt: hogyan változik a bankok kockázati étvágya a piaci bizonytalanságok közepette?
Az üzenet egyértelmű: a kulcsszó a hatékonyságnövelés. A bankok továbbra is nyitottak a mezőgazdasági beruházások finanszírozására, különösen a pályázattal támogatott fejlesztések esetében. Ugyanakkor a forgóeszköz-finanszírozás területén korlátozottabbak a lehetőségek, így felértékelődik a szállítói finanszírozás szerepe.
Ebben az IKR közvetítő, „híd” szerepet tölt be. Erős tulajdonosi háttérrel és nagyvállalati stabilitással képes banki forrásokat bevonni, majd azokat inputanyag formájában, hosszabb fizetési határidővel biztosítani partnerei számára. Így a gazdálkodók teljes szezonjuk finanszírozásához juthatnak hozzá.
A pénzügyi adatok azt mutatják, hogy az őszi vetésű növények aránya növekszik, amit a finanszírozott állományok bővülése is alátámaszt. Ugyanakkor nem zárható ki, hogy a forrásigény növekedése részben a gazdálkodók likviditási nehézségeiből fakad.
Innováció mint kényszer és lehetőség
A műtrágya-üzletág előadásában hangsúlyos szerepet kapott a gyártói háttér és az innováció. Az Agrofert csoporthoz tartozó gyártó Európa egyik meghatározó szereplője, amely nemcsak tömegtermékeket, hanem környezetkímélőbb, hatékonyabb, magasabb hasznosulású termékeket fejleszt.
A cél:
- kisebb környezetterhelés,
- jobb tápanyag-hasznosulás,
- minimalizált kimosódás és vízszennyezés,
- stabilabb terméseredmények.
Az energia- és alapanyagárak emelkedése miatt a gazdálkodók számára egyre fontosabb, hogy a felhasznált inputanyagok valóban hatékonyan működjenek. A jövőben a terményárak és a műtrágyaárak mozgása várhatóan nem lesz szoros összefüggésben, ezért a technológiai fejlesztés nem választható opció, hanem alkalmazkodási kényszer.
Az IKR országos telephelyhálózata és fejlesztési kapacitása lehetővé teszi, hogy az innovatív termékeket gyorsan és versenyképesen juttassák el a partnerekhez.
Stratégiai partnerség a túlélésért és a növekedésért
Az IKR Agrár Fórum 2026 világos üzenetet közvetített: a 2026-os évet azok a gazdaságok élhetik túl sikeresen, amelyek hatékonyan működnek, nyitottak az innovációra, és stabil pénzügyi háttérrel rendelkeznek.
Az IKR nem csupán kereskedőként kíván jelen lenni a piacon, hanem stratégiai partnerként. Olyan komplex megoldásokat kínál, amelyek az inputellátástól a finanszírozáson át a felvásárlásig lefedik a teljes értékláncot.
Az egri rendezvény sikere – a magas részvétel, az aktív érdeklődés és az őszinte szakmai párbeszéd – azt bizonyítja, hogy a gazdálkodók értékelik a világos beszédet és a valódi, működő megoldásokat. Az IKR Agrár Fórum 2026 nemcsak információt adott, hanem irányt is mutatott a hazai agrárium számára.
Indexkép: Agroinform.hu