Szeptember 29-e kiemelt dátum a magyar népi kalendáriumban. Szent Mihály arkangyal ünnepéhez számos pásztorhagyomány, népi időjóslás, vallási és közösségi szokás kapcsolódott, s 2020 óta ezen a napon ünnepeljük az Állattenyésztők Napját is, a Magyar Állattenyésztők Szövetsége kezdeményezésére, az Országgyűlés egyhangú támogatásával.

A hagyományos pásztorünnep

A régmúlt időkben ezen a napon hajtották haza a pásztorok a legelőről az állatokat, számoltak el munkájukkal, és kapták meg járandóságukat. Mihály napja a pásztorfogadás, a bérfizetés ideje is volt, különösen a Hortobágyon, ahol vásárokat, bálokat, nagy mulatságokat tartottak. A szokás szerint a templomi szentmisén a pásztorok áldást kaptak a következő gazdasági évre, majd gazdáikkal ünnepi lakomák mellett kötötték meg új szerződéseiket.

Az állatok viselkedéséből időjóslásokat olvastak ki: ha a juhok és disznók Szent Mihály éjszakáján összefeküdtek, kemény telet vártak. Azt is mondták: „Szent Mihály lova deres, behozza a telet.” A naphoz kapcsolódott a szüreti időszak kezdete és az őszi lakodalmak, a kisfarsang nyitánya is.

Az állattenyésztők mindennapjai ma

Bár a tradicionális időpontok változtak, az állatok szeretete és a róluk való gondoskodás ma is a magyar állattenyésztők mindennapjainak része. Az éghajlatváltozás miatt a behajtás későbbre tolódott: sok évben novemberig, sőt olykor decemberig is van elegendő legelőfű. Ugyanakkor a nyári aszályok miatt gyakran kell kiegészítő takarmányozással biztosítani a jószágok kondícióját.

Az állattenyésztők áldozatos munkája révén kerül nap mint nap friss tej, hús, tojás és számos feldolgozott élelmiszer a családok asztalára.

Dr. Wagenhoffer Zsombor, a Magyar Állattenyésztők Szövetsége ügyvezető igazgatója a témához kapcsolódó mai FB-posztjában hangsúlyozta:

„Köszönettel tartozunk minden állattenyésztőnek és állattartónak, aki munkájával hozzájárul ahhoz, hogy egészséges, minőségi élelmiszer kerüljön a lakosság asztalára.”

A szent és a mindennapok

Szent Mihály napja nemcsak a pásztorok és állattenyésztők ünnepe, hanem vallási jelentőséggel is bír. A hagyomány szerint Szent Mihály az utolsó ítélet arkangyala, a mennyei seregek vezére, a haldoklók oltalmazója és a keresztény katonák patrónusa. Sok temetőt, kápolnát, városkaput ajánlottak a védelmébe, s a halottszállító saroglyát is „Szent Mihály lovának” nevezték.

Így kapcsolódik össze egyetlen napon a pásztorok és gazdák mindennapi munkája, az őszi gazdasági év fordulópontja és a keresztény hagyományok mély szimbolikája.

Indexkép: Shutterstock