Január 19-i indulása óta több mint 120 ezer gazdálkodó és fogyasztó írta alá a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), valamint a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) által indított agrárpetíciót – erről beszélt Papp Zsolt, a NAK elnöke egy interjúban.

A kamarai vezető kiemelte: a rövid idő alatt összegyűlt több mint 120 ezer aláírás határozott társadalmi visszajelzésnek tekinthető.

Véleménye szerint ez azt mutatja, hogy a mezőgazdasági termelők és a vásárlók egyaránt érzékelik az ágazat előtt álló kihívások jelentőségét.



Papp Zsolt úgy fogalmazott, a gazdálkodók attól tartanak, hogy veszélybe kerülhet a megélhetésük, valamint a hazai mezőgazdaság hosszú távú jövője. Hozzátette: a fogyasztók körében is erősödik az aggodalom amiatt, hogy a piacot olyan importból származó élelmiszerek áraszthatják el, amelyek előállítása nem minden esetben felel meg azoknak a szigorú uniós előírásoknak, amelyeket az európai termelőknek kötelező betartaniuk.

A kamara elnöke szerint a kezdeményezés egyik kulcsfontosságú üzenete, hogy a termelők és a fogyasztók érdekei szorosan összekapcsolódnak. A magyar családok biztonságos, ellenőrzött és megfelelő minőségű élelmiszereket szeretnének vásárolni, a gazdák pedig azon dolgoznak, hogy ezt stabilan biztosítani tudják – hangsúlyozta.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy amennyiben a hazai termelők ellehetetlenülnek, az hosszabb távon az egész társadalom számára kockázatokat hordozhat, legyen szó ellátásbiztonságról vagy élelmiszer-minőségről.


nak

Fotó: MTI

Papp Zsolt az interjúban kitért arra is, hogy meglátása szerint az elmúlt években az Európai Unió több olyan intézkedést hozott, illetve készített elő, amelyek nem minden esetben esnek egybe a gazdálkodók és az európai polgárok érdekeivel. Példaként említette az agrártámogatások több mint 20 százalékos csökkentésének tervét, valamint azokat a kereskedelmi megállapodásokat – köztük a Mercosur-egyezményt –, amelyek szerinte kettős mércét eredményezhetnek a termelési feltételek terén. Álláspontja szerint ezek a lépések gyengíthetik az európai mezőgazdaság versenyképességét, és aggályokat vethetnek fel a fogyasztók egészségének védelmével kapcsolatban is.

A NAK elnöke hangsúlyozta: a petíció célja, hogy az európai döntéshozókhoz is eljusson a magyar gazdák és fogyasztók üzenete.

Az aláírásgyűjtés tovább folytatódik annak érdekében, hogy minél szélesebb társadalmi támogatottság álljon a kezdeményezés mögött.

Mint fogalmazott, a már összegyűlt több mint 120 ezer aláírás is azt jelzi, hogy a magyar agrárium jövője sokak számára fontos kérdés. A NAK és a MAGOSZ ezért továbbra is arra biztatja az érintetteket, hogy csatlakozzanak az agrarpeticio.hu oldalon elérhető kezdeményezéshez.

Forrás: MTI

Indexkép: MTI/Kovács Márton