A Magyar Bormarketing Ügynökség (MBÜ) stratégiájában kiemelt hangsúlyt kap a külpiacok erősítése, a magyar borexport növelése, emellett pedig a felelős borfogyasztás előmozdítása. Tavaly a magyar borkivitel 12 százalékkal emelkedett, miközben a globális borexport 8 százalékkal csökkent – mondta Rókusfalvy Pál, a nemzeti bormarketingért felelős kormánybiztos szerdán egy budapesti szakmai konferencián.
A Hungarian Wine Summit szakmai találkozó Budapesten
A kormánybiztos a Magyar Bormarketing Ügynökség szervezésében megrendezett Hungarian Wine Summit szakmai találkozón arról beszélt, hogy globálisan kedvezőtlenül alakulnak a borfogyasztási trendek, sokszor összemossák a borfogyasztást az alkoholizmussal, és megfigyelhető, hogy a fiatalok is elfordultak az alkoholos termékektől.
Szerencsére a magyar borkultúrának van egy több mint 150 éves megoldása az alacsony alkoholtartalmú irányzatokra, ami a fröccskultúra, annak több mint 100 változatával
- fogalmazott.
Az MTI-nek nyilatkozva hangsúlyozta: az MBÜ szervezésében másodszor megrendezésre kerülő Hungarian Wine Summit az ügynökség legfontosabb éves eseménye.
Rókusfalvy Pál, a nemzeti bormarketingért felelős kormánybiztos beszédet mond a Magyar Bormarketing Ügynökség Hungarian Wine Summit szakmai találkozóján a Pesti Vigadóban 2025. szeptember 10-én – fotó: MTI/Kocsis Zoltán
A hatnapos rendezvényre a legfontosabb célpiacokról több mint 150 importőrt, kereskedőt, borszakértőt, újságírót hívtak meg. A résztvevők egynapos szakmai utakon Magyarország hat legfontosabb borrégiójába látogathatnak el, a mesterkurzusokon 80 borászat tételeivel ismerkedhetnek meg, és lehetőség nyílik személyes kapcsolatfelvételre, üzleti kapcsolatok építésére.
Kiemelte: stratégiai cél, hogy a magyar bor minél láthatóbbá váljon a nemzetközi piacokon, különösen a főbb exportpiacokon, mint Németország, az Egyesült Királyság, az Egyesült Államok valamint az ázsiai piacok, mint Kína és Dél-Korea. Az ügynökség ezeken a piacokon helyi partnerügynökségekkel működik együtt - fogalmazott.
Rókusfalvy Pál kitért arra is, hogy a vörösbor-fogyasztás világszerte visszaesést mutat, ugyanakkor Ázsiában kereslet tapasztalható a magyar kékfrankos és a bikavér iránt. Tokaj továbbra is a legfontosabb hívószó a nemzetközi piacokon.
Általánosan elmondható, hogy a világpiacokon egyre népszerűbbek az alacsonyabb alkoholtartalmú, gyümölcsösebb fehérborok, és ebben a szegmensben is vannak lehetőségei a magyar borászoknak – mondta, kiemelve az olaszrizling, furmint és irsai olivér fajtákat.
Megjegyezte, hogy a pezsgőfogyasztás globálisan is növekedést mutat, amelyhez a magyar kínálat is sikeresen kapcsolódik.
Résztvevők a Magyar Bormarketing Ügynökség Hungarian Wine Summit szakmai találkozóján a Pesti Vigadóban 2025. szeptember 10-én – fotó: MTI/Kocsis Zoltán
Úgy vélte, egyediséget kölcsönöz a magyar boroknak a Kárpát-medence vulkanikus talaja, amit a nemzetközi piacokat megcélzó imázsfilmben is kihangsúlyoztak.
A kulturális hagyományok közül a magyar fröccskultúrát emelte ki.
A belföldi piacon a fiatalok megszólítása a cél: az ősszel induló "Tiéd a mérték!" kampány a felelős borfogyasztás üzenetét közvetíti, elsősorban a digitális felületeken.
Elmondta, hogy sokat várnak a programtól, amelyben megpróbálják újrapozícionálni a borfogyasztást, mint kultúrát, hagyományt és közösségteremtő erőt. Ezt a célt szolgálja a Borkatedra program is, amely már hét egyetem tíz szakán érhető el, magyar és angol nyelven.
Beszámolt arról is, hogy a Magyar Bormarketing Ügynökség számos kampányt indított, sok rendezvényen, fesztiválon népszerűsítette a magyar borokat, így a Márton-naphoz kapcsolódó Libabőr fesztiválon, vagy zenei fesztiválokon. A bor.hu weboldal pedig lehetőséget biztosít arra, hogy a szakmai közönség mellett a fogyasztók is értesülhessenek a gasztrokulturális eseményekről - mondta.
Forrás: MTI
Indexkép: shutterstock.com