Magyarországon minden esetben bevizsgált, jó minőségű sertéshús kerülhet a boltokba és a piacokra - hangzott el az Agrármarketing Centrum sajtótájékoztatóján, ahol bejelentették, hogy májusban, a grillszezon kezdetére időzítve fogyasztásösztönző kampányt indítanak. A promóció 2025. május 8-25. között, az Agrárminisztérium és a Magyar Húsiparosok Szövetsége szakmai támogatásával zajlik majd, melynek során kóstoltatásokkal és médiakampánnyal hívják fel a figyelmet a hazai sertéstermékek fogyasztására.
A sertéshús a magyar konyha hagyományos alapanyaga, amelyből évente 30 kilogrammot fogyasztanak fejenként Magyarországon. Nem véletlen az időpontválasztás sem, hiszen a sertéshús a nyári grillszezon sztárja, a legtöbb esetben ez a húsféle kerül a grillrácsra. Az ágazatot az elmúlt időszakban ugyan számos kihívás sújtotta, ám a hazai sertés továbbra is kiváló minőségben érhető el a vásárlók számára.
A sertéshús nemcsak a magyar konyha egyik alappillére, hanem értékes fehérje- és ásványianyag-forrás is. A baromfi után a második legnépszerűbb húsféle, népszerűségét sokoldalúságának köszönheti: főzhetjük, süthetjük, grillezhetjük – mindig megállja a helyét az asztalon!
– mondta el a kampány nyitó sajtótájékoztatóján Hubai Imre, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára.
Hozzátette: „A hazai sertéstartók közel 95 milliárd forint támogatáshoz jutottak a Vidékfejlesztési Program keretében. Mindez különösen fontos most, amikor az ágazat komoly kihívásokkal néz szembe! Ugyanakkor ahhoz, hogy a jövőben is elérhető legyen a boltok polcain és a piacokon a magyar sertéshús, a mi döntésünk is szükséges: minden alkalommal válasszuk a kiváló minőségű magyar sertéshúst.”
Hubai Imre, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára – fotó: Agrármarketing Centrum
A nyári grillszezon kezdetén, májusban zajló kampány során számos módon népszerűsíti majd a sertéshúsfogyasztást az Agrármarketing Centrum – ezt már Giczi Gergely, a Társaság ügyvezető-helyettese közölte.
„A promóciós időszakban rádiószpotokkal, közösségi média hirdetésekkel és kóstoltatásokkal ösztönözzük majd a sertéstermékek vásárlását. Budapesten és környékén tizenegy CBA Príma üzletben találkozhatnak kóstoltató pultjainkkal május 9 és 24. között. Nagy népszerűségnek örvendenek nyereményjátékaink, így május 15-22. között értékes nyereményekért folyhat majd a versengés. A játék részleteit hamarosan, az Agrármarketing Centrum közösségi média felületein tesszük közzé” – ismertette a szakember.
Az ágazat helyzetével kapcsolatban Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke kifejtette:
a magyar sertéságazat helyzete rendkívül összetett képet mutat, a 2024. decemberi adatok szerint 7%-os állománynövekedést tapasztaltunk és a kocák száma is 12%-kal gazdagodott. Az élő sertés ára ugyan hullámzott az elmúlt év során, de összességében, az átlagos sertéstenyésztő számára megfelelő szintű eredmény elérését tette lehetővé
A feldolgozóipar helyzetével kapcsolatban kissé árnyaltabb a kép a szakmai szervezet elnöke szerint.
„A feldolgozóipar a növekvő önköltségét az elmúlt évek során nem tudta beépíteni az értékesítési árakba, így elmondhatjuk, hogy a sertéshús ágazat a jelenlegi élelmiszer infláció alakulását nem hogy növelte, hanem csillapította” – fogalmazott.
Az elmúlt időszak kihívásaira reagálva elmondta még:
„annak ellenére, hogy a sertéságazat közvetlenül nem érintett az állatállományt veszélyeztető vírushelyzettel, a járvány piaci zavart okozott, elsősorban a megjelenés környezetében, Észak-Nyugat Magyarországon. Ezért is fontos megerősítenünk, hogy a magyar sertéshús biztonságos és egészséges, amellett, hogy finom is. Arra kérem a kereskedelmi partnereket és a fogyasztókat, hogy patrióta szolidaritásukat fejezzék ki azzal, hogy magyar sertéshúst és húskészítményeket vásárolnak.”
A nyári grillszezon kezdetén, májusban zajló kampány során számos módon népszerűsíti majd a sertéshúsfogyasztást – fotó: Agrármarketing Centrum
A sertéshús nem csak tradicionális élelmiszere a magyar étkezési kultúrának, de mértékkel fogyasztva egészséges is, hiszen olyan ásványi anyagokat, zsírokat és vitaminokat tartalmaz, amelyeket szervezetünk csak a vörös húsok fogyasztása által tud hasznosítani.
A sertéshús a nyári grillezések legnépszerűbb alapanyaga, így a tavaszi kampány során számos receptötletet is találhatnak, ha az Agrármarketing Centrum közösségi média felületeit böngészik a látogatók.
Indexkép: Agrármarketing Centrum