A magyar zöldség- és gyümölcságazat az elmúlt másfél-két évtizedben látványos visszaesést mutat. Mindkét ágazat mintegy 80–80 ezer hektáron termel, csökkenő területen, miközben az összes termésmennyiség 1,8–2,2 millió tonna közé állt be. Ez jóval elmarad a 2000-es évek elejének, évi 2,5 millió tonna körüli kibocsátásától.

Bár nominálisan a termelési érték nőtt, az ágazat súlya a mezőgazdaságon belül csökkent: míg az ezredfordulón a teljes agrártermelési érték 13–15 százalékát adta, mára ez 10–11 százalékra zsugorodott. A zöldség- és gyümölcstermesztés így egyre kevésbé tudja betölteni korábbi gazdasági és foglalkoztatási szerepét.

Importtöbblet és romló külkereskedelmi pozíció

A külkereskedelmi mérleg is kedvezőtlen irányba fordult. Míg a 2010-es évek közepén Magyarország még nettó exportőr volt zöldségből és gyümölcsből, addig napjainkban az import évi 150 ezer tonnával haladja meg a kivitel volumenét. Értékben a különbség még látványosabb: az import értéke több mint kétszerese az exporténak.

Ez különösen azoknál a termékeknél jelent problémát, amelyek magas tőke-, munkaerő- és szaktudásigényűek. Ezeknél az ágazatoknál akár 30–50 százalékos visszaesés is bekövetkezett, miközben a kevésbé igényes kultúrák – például az ipari paradicsom, a csemegekukorica vagy a zöldborsó – stabilabb teljesítményt mutatnak.

Gyümölcstermesztés: különösen súlyos lemaradás

A gyümölcságazat helyzete még kedvezőtlenebb. A klímaváltozás hatásai – tavaszi fagyok, aszály, UV-terhelés – különösen érzékenyen érintik az ültetvényeket. Több hagyományos kultúra, például a málna, a szeder vagy a ribiszke termesztése gyakorlatilag eltűnt, de jelentősen visszaesett az alma, a körte és az őszibarack termelése is.

A termelési színvonal az országos átlagban messze elmarad a korszerű ültetvényekétől: míg a zöldségágazat képes volt részben lépést tartani a technológiai fejlődéssel, addig a gyümölcstermesztés hatékonysága sok esetben az 1980-as évek szintjén rekedt meg. A hazai ültetvények közel fele korszerűtlen, és mindössze 25–30 százalékuk tekinthető valóban versenyképesnek.

Öntözés és védelem nélkül nincs jövő

A problémák egyik gyökere az öntözés és a védelmi rendszerek hiánya. A magyar gyümölcsültetvények mintegy 70–75 százaléka öntözetlen, fagy- és jégvédelem csak néhány ezer hektáron érhető el. Ez különösen a klímaváltozás miatt jelent egyre nagyobb kockázatot, hiszen az időjárási szélsőségek ma már nem kivételt, hanem szabályt jelentenek.

A burgonya példája jól mutatja a folyamatot: termőterülete tíz–tizenöt év alatt harmadára csökkent, a hazai termelés ma már csak a belföldi igény felét fedezi. Az öntözés költségei és a dráguló vetőmagok mellett a termesztés sok gazdaság számára gazdaságtalanná vált.

Piacra jutás: széttagolt kínálat, gyenge alkupozíció

A zöldség-gyümölcsértékesítés döntő része ma már a nagy áruházláncokon keresztül történik, ahol csak a nagy volumen, az állandó kínálat és az egyenletes minőség jelent valódi alkupozíciót. A hazai termelői szervezetek azonban gyakran egymással versenyeznek, ami lefelé hajtja az árakat, és gyengíti a gazdák érdekérvényesítését.

Ezzel párhuzamosan erősödik a „Szedd magad!” értékesítés, amely részben enyhíti a munkaerőhiányt, és közvetlenebb kapcsolatot teremt termelő és fogyasztó között, ám ez nem jelent rendszerszintű megoldást az ágazat problémáira.

Munkaerő helyett gépek

Bár a zöldség- és gyümölcstermesztés hagyományosan munkaerőigényes ágazat, hosszabb távon a robotizáció és a technológiai fejlesztések elkerülhetetlenek. A kézi munka drága, bizonytalan és egyre nehezebben elérhető, miközben a gépesítés – bár beruházásigényes – kiszámíthatóbb és hosszú távon olcsóbb megoldást kínál.

Mindez azt jelenti, hogy a vidéki népesség megtartása önmagában nem oldható meg a kertészeti ágazaton keresztül. A versenyképesség növelése, az öntözés fejlesztése, a technológiai megújulás és az értékesítési struktúrák átalakítása nélkül a lemaradás tovább mélyülhet.

Forrás: Országút.com

Indexkép: Pexels