Hollandia 2027 tavaszától jelentősen szigorítja az élőállatok közúti szállítására vonatkozó hőmérsékleti előírásokat: 30 Celsius-fok felett főszabály szerint már nem indulhatnak el az állatszállító járművek. Az uniós szabályozás ennél összetettebb: a hosszú utaknál a jármű belső hőmérsékletére és az állatok pihenőidejére is részletes követelmények vonatkoznak.
5 fokkal lejjebb került a határ
2027. április 1-jétől Hollandiában 30 Celsius-fokos vagy annál magasabb hőmérséklet esetén főszabály szerint tilos lesz haszonállatokat szállítani. Az Európai Unió jelenlegi szabályainak alapját az állatok szállítás közbeni védelméről szóló 1/2005/EK rendelet adja. Eszerint a hosszú, nyolc órát meghaladó közúti szállításnál a jármű szellőztetőrendszerének úgy kell működnie, hogy az állatok környezetében a hőmérséklet – a külső hőmérséklettől függően – 5 és 30 Celsius-fok között maradjon, 5 Celsius-fokos tűréshatárral. Emiatt a gyakorlatban akár 35 Celsius-fokos érték is kialakulhat a jármű belsejében a szállítás során. Az új szabály szerint, ha a jármű belsejében elérné a hőfok a 30 fokot, akkor semmiképpen nem indulhat meg az állatszállítás.
Vagy éjszaka, vagy hűtve
A holland szabályok szigorítása növelheti az állattartókra, a fuvarozókra és a vágóhidakra nehezedő időbeli nyomást. Forró nyári napokon a szállításokat az éjszakai órákra kell időzíteni, vagy aktív hűtéssel felszerelt járművel kell biztosítani a 30 Celsius-fok alatti fuvarozást. Már a jelenlegi holland rendszerben is vannak különleges hőségvédelmi intézkedések. Ha az előre jelzett hőmérséklet eléri a 27 Celsius-fokot, életbe lép az extrém hőmérsékletekre kidolgozott nemzeti állatszállítási terv. Ennek keretében kevesebb állatot helyeznek egy járműre, a hűvösebb napszakra időzítik a fuvarokat, illetve fokozzák a szellőztetést.
Drágább lehet a holland malac
Németország évente mintegy 3 millió malacot importál Hollandiából. Az állatok 6 órán belül célba érnek. Az azért lényeges, mert az uniós alapszabály szerint a szarvasmarhák, juhok, kecskék, sertések és lófélék közúti szállításának időtartama főszabály szerint nem haladhatja meg a nyolc órát. Ennél hosszabb szállítás csak akkor végezhető, ha a jármű és a szállítás teljesíti a hosszú távú fuvarozás külön követelményeit. Hosszú távú szállításra alkalmas járművel 14 óra utaztatás is megvalósítható. Ha ezt is túllépné a menetidő, akkor legalább egyórás pihenőt kell biztosítani, amely alatt az állatokat meg kell itatni, és szükség esetén meg is kell etetni. Ezután további 14 órán keresztül folytatható az út. A sertések megfelelő feltételek mellett legfeljebb 24 órán át szállíthatók.
A szállítási idők szempontjából Magyarországra legfeljebb Németország-távolságból érdemes élő állatot behozni. Különösen értékes tenyészanyagot természetesen egy pihenővel együtt is kifizetődő lehet importálni, például Dániából. Hollandiából nem érkezik hozzánk sok malac. Németország számára azonban egyértelműen költségnövekedést jelent a holland szabályozás. Az eddig nappal érkező hízóalapanyag szállítását akár egy hónapon keresztül át kell tenni az éjszakai műszakba, amikor a sofőrök bérpótléka 19 százalék. Ez egy fuvar költségén nagyjából 5 százalékot emel.
A rotációk újratervezése
A kereskedelemben jelentkező költségnövekedéseket jellemzően nemcsak a vevőnek számlázzák le, hanem az eladó, tehát az állattartó felé is nyomást gyakorolnak. Július-augusztusban már nem hőségnapokkal, hanem hőséghetekkel kell tervezni, amihez a termelés is igyekszik alkalmazkodni. A megtermékenyített kocák számának szabályozásával a július-augusztusi időszakra tovább csökkenhet Hollandia exportképes malackínálata, noha a felhozatal szezonálisan is ilyenkor a legalacsonyabb. A másik lehetőség, hogy továbbhizlalva belföldi vágóhidaknak adják át az állatokat a holland gazdaságok.
Bárhogy is alakul, Németország a nyári időszakban valószínűleg még kevesebb holland malaccal számolhat majd, vagy egy picivel többet kell fizetnie érte. Az ágazat nehéz helyzete miatt az utóbbira nem valószínű, hogy sor kerül.
Kapcsolódó cikkünk: Mi lesz, ha leáll Európa malacgyára?
Indexkép: Shutterstock.