"A brüsszeli elit feláldozta az európai gazdálkodókat a környezetvédelem oltárán, tehát alapvető változásra van szükség az uniós mezőgazdasági politikában, ami csak a jelenlegi brüsszeli elit leváltásával érhető el" – jelentette ki a magyar agrárminiszter Luxembourgban hétfőn.

gazda

Erősíteni kell az élelmiszerláncban a gazdálkodók pozícióit – fotó: pixabay.com

Nagy István a tagországok agrárminisztereinek tanácsülését követően magyar újságíróknak nyilatkozva elmondta: az uniós mezőgazdaság jelenlegi helyzete jól példázza a brüsszeli döntéshozók elmúlt ötéves teljesítményét.

Nyilvánvalóvá vált, hogy a valóságtól teljesen elszakadt brüsszeli bürokraták által írt szabályok köszönőviszonyban sincsenek a gazdák által a földeken tapasztalt valósággal – fogalmazott. Hozzátette: a zöld megállapodásnak történő megfelelés és a bonyolult szabályozás jelentős versenyhátrányt okozott a gazdáknak, akik már egyébként is megszenvedték mind az orosz-ukrán háború, mind pedig az uniós szankciók következményeit.


Olyan új vezetés kell Brüsszelben, amely nem helyezi az unión kívüli országok érdekeit a saját gazdái érdekei elé, és amely valódi intézkedéseket képes hozni az európai gazdák védelmében. Ez is a tétje a június 9-i európai parlamenti választásoknak – hívta fel a figyelmet az agrárminiszter.

Nagy István szerint a szabadkereskedelmi egyezmények összességében hasznosak az Európai Unió gazdasága számára, ugyanakkor mindig az agrárium szenvedi el az ilyen megállapodások hátrányait.

Hangsúlyozta, a gazdálkodók pozícióit erősíteni kell az élelmiszerláncban, és erre leginkább azok a szerződések, szerződéses feltételek az alkalmasak és a megfelelőek, amelyek biztosítják az ő termelési garanciájukat. Ki kell mondani, hogy minden az Európai Unióban forgalomba kerülő élelmiszerre és mezőgazdasági termékekre ugyanazon termelési és minőségi paraméterek vonatkozzanak – jelentette ki a tárcavezető.

traktor

Újra a gazdálkodókat kell az agrárpolitika középpontjába állítani – fotó: pixabay.com

A 2027 utáni uniós agrárpolitikáról folytatott megbeszélésekkel kapcsolatban Nagy István elmondta: az eddig meghozott intézkedések több főbb problémát sem kezelnek. A "mérhetetlenül szélsőséges" zöld ideológia pedig rátelepedett az európai agrárgazdaságra az európai gazdálkodók versenyképességének rovására – mondta.

Közölte: az Európai Unió Tanácsának július elsejétől fél éven át tartó magyar elnöksége olyan javaslatokat kíván majd az asztalra tenni, amelyek helyre képesek állítani a fenntartható és a versenyképességi folyamatokat.

Újra a gazdálkodókat kell az agrárpolitika középpontjába állítani. Úgy kell meghatározni a mezőgazdasági ágazat klímaváltozás elleni küzdelemhez való hozzájárulását, hogy tekintettel legyen arra, hogy az európai gazdák élelmiszerbiztonságot szavatolnak valamennyi uniós állampolgár számára

– mondta.

Muszáj olyan javaslatokat tenni, amelyek a gazdák számára megnyugtatók, és olyan távlatokat tudnak biztosítani, amelynek köszönhetően biztonsággal tudják tervezni a jövőjüket –  húzta alá a miniszter.

"Azt reméljük, hogy az élelmiszerbiztonság olyan stratégiailag fontos ágazat lesz, amely a gazdáknak segít abban, hogy visszanyerjék versenyképességüket" – fogalmazott Nagy István, majd hozzátette: olyan szabályokat kell hozni, amelyeket be lehet tartani, amelyeket számon lehet kérni, és amelyek nem korlátozzák a versenyképességet, ahogy nem korlátozzák az élelmiszerminőség biztonságát sem.

Azért kell küzdeni, hogy a gazdáknak jövőképük legyen és termelni tudjanak, ami minden európai állampolgár elemi érdeke most és a jövőben is – tette hozzá Nagy István.