Áprilisban havi alapon átlagosan 1,3 százalékkal kerültek kevesebbe az élelmiszerek, amelyhez a kormány árréscsökkentési intézkedése mellett a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által működtetett online Árfigyelő rendszerben megtalálható termékkategóriák bővítése is hozzájárult – közölte a nemzeti versenyhatóság pénteken az MTI-vel.

A GVH felidézte: a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gyorstájékoztatója alapján áprilisban átlagosan 4,2 százalékkal haladták meg a fogyasztói árak az előző év azonos havi értékét. Ezen belül az élelmiszerek ára 5,4 százalékkal nőtt év/év alapon, ami 1,6 százalékpontos csökkenést jelent a márciusi adatokhoz képest. Havi alapon mérve a fogyasztói árak átlagosan 0,2 százalékkal emelkedtek, míg az élelmiszerárak 1,3 százalékkal csökkentek márciusról áprilisra.

Az áprilisi adatközlés az első, amelyben teljes mértékben érzékelhetőek a március 17-én hatályba lépett árrésstop, illetve a GVH által működtetett online Árfigyelő rendszer kibővítésének hatásai is. Az élelmiszerárak havi alapon mért csökkenése azt mutatja, hogy az intézkedések jótékony, mérséklő hatást gyakorolnak az árdinamikára – hangsúlyozta a versenyhivatal.

élelmiszerek

Áprilisban átlagosan 4,2 százalékkal haladták meg a fogyasztói árak az előző év azonos havi értékét – fotó: pixabay.com

A GVH és a kormány által 2023. július 1-jén elindított, www.arfigyelo.gvh.hu címen elérhető online Árfigyelő rendszer március végén 22 termékkategóriával bővült. Így már 100 termékkategóriában, összesen mintegy 3000 különböző élelmiszertermék naponta frissülő ára követhető nyomon a rendszerben, hat kiskereskedelmi lánc 1231 boltjában.

A bővítés olyan élelmiszereket érintett, mint a húsfélék és hentesáruk, a halak, a tejtermékek, valamint a rizs, a zsemle, a kakaópor és az őrölt kávé. A rendszer további bővítéséről folyamatos egyeztetések zajlanak, célzottan egyes háztartási termékeket, illetve higiéniai cikkeket érintően

– ismertette a versenyhatóság.

A versenyhivatal folyamatosan nyomon követi az egyes termékláncokban tapasztalható piaci folyamatokat, illetve az élelmiszer-kereskedelem szereplőinek piaci magatartását a magyar fogyasztók védelme érdekében.

Arra is nagy figyelmet fordítanak, hogy ne alakulhasson ki versenykorlátozó együttműködés az érintett piaci szereplők között – emelték ki.

A GVH jelenleg is több eljárást folytat élelmiszer-kiskereskedelmi cégekkel szemben tiltott árrögzítés, illetve megtévesztő reklámozás gyanújával.

A versenyhivatal április 15-én gyorsított ágazati vizsgálatokat indított a tej és tejtermékek, illetve az étkezési tyúktojás hazai piacán a termékkategóriákban tapasztalt ár-fluktuáció és -emelkedés miatt.

A KSH friss adatközlése alapján áprilisban a tojás 26,9 százalékkal, a tej pedig 7,5 százalékkal drágult, árnövekedésük továbbra is kiemelkedő az egyes élelmiszerek között, így különösen indokoltak a folyamatban lévő vizsgálatok – hangsúlyozta közleményében a versenyhatóság.

Forrás: MTI

Indexkép: pixabay.com