Súlyos afrikai sertéspestis-járványt (ASP) igazoltak Lengyelországban egy óriási sertéstelepen, ahol több mint 21 ezer állatot tartottak. A fertőzés a Nyugat-pomerániai vajdaságban, Jarosławsko településen jelent meg, és az idei év első igazolt sertésállományt érintő ASP-kitörésének számít az országban.

A lengyel Főállatorvosi Felügyelőség tájékoztatása szerint a fertőzött gazdaságban pontosan 21 390 sertést tartottak, így ez az egyik legnagyobb ASP-járvány, amelyet valaha regisztráltak Lengyelországban.

A hatóságok azonnal megkezdték a járványügyi intézkedéseket. Ennek részeként az összes sertést leölik és ártalmatlanítják, továbbá teljes körű tisztítási és fertőtlenítési munkálatokat végeznek a telepen. Emellett epidemiológiai vizsgálat indult, valamint kijelölték a fertőzött gazdaság körüli 10 kilométeres védő- és megfigyelési körzetet is.

Az afrikai sertéspestis (ASP) az egyik legsúlyosabb állatbetegség a sertéságazatban. Emberre nem veszélyes, ugyanakkor a házi sertések és a vaddisznók körében rendkívül fertőző, és szinte minden esetben halálos kimenetelű. A vírus gazdasági következményei is óriásiak lehetnek, hiszen a fertőzött állományokat teljes egészében fel kell számolni.

Lengyelországban idén már közel 1200 ASP-esetet igazoltak vaddisznóknál, elsősorban az ország északi és délkeleti térségeiben. Tavaly több mint 3400 vaddisznó-fertőzést és 18 sertéstelepi kitörést regisztráltak.

Különösen aggasztó, hogy februárban még megszüntették az összes korábban kijelölt vörös zónát az országban, most azonban a járvány újabb megjelenése miatt ismét szigorú korlátozások jöhetnek.

A mostani eset ismét rámutat arra, hogy az ASP továbbra is komoly fenyegetést jelent az európai sertéstartásra. A szakemberek szerint a járvány elleni védekezésben kulcsszerepe van a szigorú telepi higiéniai szabályoknak, a fertőtlenítésnek és a vadállomány folyamatos ellenőrzésének.

Forrás: farmer.pl

Indexkép: Pexels