A Bizottság (EU) 2025/40 csomagolási rendeletében (PPWR) megjelent, 2030-tól hatályos műanyag csomagolások minimális újrafeldolgozott tartalmára vonatkozó határértékek hatására fokozott figyelem irányul a PET (polietilén-tereftalát) feldolgozási lehetőségeire, és annak szabályozására.
2026. július 3-án jelent meg a Bizottság (EU) 2026/1425 végrehajtási határozata, amely részletes módszertant határoz meg az újrafeldolgozott műanyag-tartalom kiszámítására, ellenőrzésére és jelentésére, tekintettel a kémiai és mechanikai újrahasznosítási folyamatokra. A szabályozás bevezeti az anyagmérleg-számítás elvét, amely lehetővé teszi a gyártók számára az elszámolható anyagok pontos nyomon követését az ellátási láncban. Előírja továbbá a független harmadik fél által végzett ellenőrzést és a megfelelőségi nyilatkozatok használatát az adatok hitelességének biztosítása érdekében.
A tagállamoknak adatokat kell gyűjteniük a piacukon PET-palackokat forgalomba hozó szereplőktől a palackokban található műanyag és újrafeldolgozott műanyag tömegéről. Az adatszolgáltatáshoz a gazdasági szereplőknek az újrafeldolgozott műanyag tömegét a palack különböző alkotórészeire (palacktest, kupak/fedél, címke/zsugorcímke) vonatkozóan külön-külön kell kiszámítaniuk, majd ezeket összeadniuk.
Az átalakítást végző palackgyártónak minden egyes anyagtétel mellé nyilatkozatot kell kiállítania az általa gyártott palackok újrafeldolgozott tartalmáról, és ezt át kell adnia az élelmiszeripari vállalkozásnak. Ha a gyártási folyamat során anyagmérleg-számítást alkalmaznak, az erről szóló ellenőri tanúsítványokat is továbbítani kell az ellátási láncban, egészen a palackokat forgalomba hozó szereplőig (a töltőig).
Az előírások alapján, a bizonyos harmadik országokban feldolgozott fogyasztói felhasználás utáni műanyaghulladékot csak 2027. november 21-től lehet beszámítani a PET-palackok újrafeldolgozott tartalmára vonatkozó célértékbe. Az importált anyagok beszámításához a gazdasági szereplőknek az újrafeldolgozott tartalomra vonatkozó nyilatkozatban kötelező feltüntetni a származási országot és az importhoz használt vámtarifaszámot. Az OECD-határozat hatálya alá nem tartozó országokból származó újrafeldolgozott műanyagok beszámítása sem tilos, de szigorú feltételekhez kötött. Ennek elsődleges oka a környezetvédelmi szempontból megfelelő hulladékgazdálkodás biztosítása és az uniós fenntarthatósági célok védelme.
A Bizottság (EU) 2025/40 csomagolási rendeletében (PPWR) megjelent, 2030-tól hatályos műanyag csomagolások minimális újrafeldolgozott tartalmára vonatkozó határértékek hatására fokozott figyelem irányul a PET (polietilén-tereftalát) feldolgozási lehetőségeire, és annak szabályozására – Fotó: pexels.com
Az újrahasznosítás folyamata
Az élelmiszerrel érintkező anyagoknál szigorú, többlépcsős újrahasznosítási technológiát kell alkalmazni. Az élelmiszer-biztonsági követelményeknek megfelelő (élelmiszerrel érintkezésre alkalmas, food-grade) PET újrahasznosítási folyamatokat alapvetően két nagy csoportra oszthatjuk: mechanikai és kémiai folyamatokra.
A piac több mint 90%-át teszik ki a mechanikai „Super-Clean” technológiák. Itt a polimer láncok (a műanyag szerkezete) épek maradnak, a cél a fizikai tisztítás és a szennyeződések molekuláris eltávolítása. Az első lépés a fizikai szelekció, amikor a palackokat szín szerint (transzparens, kék, zöld, vegyes) válogatják optikai szortírozókkal, illetve kiszűrik az idegen műanyagokat (PVC, PE kupakok) és a fémeket. Ezután a palackokat apró pelyhekké darálják, majd forró, marónátronos és mosószeres vízben mossák őket 85–90 °C-on. Ez eltávolítja a címkéket, a ragasztómaradványokat és a felületi szennyeződéseket.
A következő lépés az extrudálás és regranulálás. A tiszta pelyheket extrudálják - magas hőmérsékleten (kb. 260–280 °C) megolvasztják, majd egy rendkívül finom szitán préselik át, amely kiszűri a mechanikai szennyeződéseket, ezután halad át az anyag a matricán - aminek következtében vékony szálak keletkeznek, amelyeket hűtés után apró granulátummá vágnak. Végül a lényegi super-clean lépés következik. A granulátumot speciális reaktorokba helyezik (vákuum alatt vagy inert nitrogéngáz áramban), és hosszú órákon át közvetlenül olvadáspont alatt tartják a hőmérsékletét. Ezt nevezik szilárd fázisú polikondenzációnak (SSP). Az SSP kipárologtatja a műanyag belsejébe beszívódott legkisebb illékony szerves molekulákat is, és újra összekapcsolja a gyártás során megsérült polimer láncokat.
A piacon elterjedt legfontosabb szabadalmaztatott mechanikai technológiai gépgyártók az Erema (Vacurema), a Bühler, a Starlinger és az NGR. A technológiák közti alapvető eltérések, hogy mikor, milyen fizikai állapotban és milyen reaktorrendszerrel végzik el a lényegi tisztítást (dekontaminációt) és a polikondenzációt. A Vacurema technológia fő különlegessége az előkezeléses filozófia. A pelyheket még az olvasztás előtt, szilárd halmazállapotban teszik be egy vákuum alatt lévő, magas hőmérsékletű vákuum-reaktorba, így a szennyeződéseknek nincs lehetőségük arra, hogy az olvasztás során lebomoljanak vagy mélyebben beégjenek a műanyag mátrixba. A Starlinger a kétlépcsős, extrudálás utáni dekontaminációra építi a technológiáját, és kiemelkedően hatékony a nagyon magas viszkozitású rPET előállításában. A Bühler eljárása egy tisztán kristályosító és SSP reaktor rendszer. Általában nitrogén védőgáz-áramot használnak vákuum helyett a tisztításhoz és a polimerláncok újraépítéséhez. Az NGR pedig folyékony fázisú polikondenzációt (LSP) alkalmaz. A fenti és további technológiák biztonsági értékeléseit az EFSA oldalán lehet elérni.
A kémiai újrahasznosítási folyamatokat akkor alkalmazzák, ha a hulladék túlságosan szennyezett, színes vagy többrétegű, és mechanikai technológiával már nem hozható élelmiszer-tisztaságú állapotba. A folyamat során a kőolajszármazékokkal megegyező tisztaságú monomereket kapunk. Az ezekből újra összeállított PET gyári tisztaságú, semmilyen korábbi szennyeződés nem képes „túlélni” a molekuláris szintű szétbontást és desztillációt. A kémiai eljárásokat a bontás mélysége és a felhasznált reagensek szerint csoportosítjuk. Glikolízisnek nevezik azt, amikor a PET-et etilénglikollal reagáltatják magas hőmérsékleten és nyomáson. Az eredmény egy BHET (bisz(2-hidroxietil)-tereftalát) nevű oligomer, amit megtisztítanak, majd ebből újra PET-et polimerizálnak. A metanolízis az, amikor metanol segítségével bontják le a műanyagot dimetil-tereftaláttá (DMT) és etilénglikollá. Rendkívül tiszta alapanyagot ad, de a metanol kezelése miatt komplex, robbanásbiztos gyárat igényel. Végül pedig hidrolízisnek nevezik, amikor az észterkötések felbontása emelt hőmérsékleten és nyomáson víz segítségével történik, melynek eredménye tiszta tereftálsav (TPA) és etilénglikol. Savak vagy lúgok jelenléte gyorsíthatja a reakciót.
A két technológia között a legfontosabb különbségek a következők: a mechanikai feldolgozás energiaigénye és szén-dioxid kibocsátása is jóval alacsonyabb, mint a kémiai feldolgozásé, ellenben csak tiszta, szelektíven gyűjtött, válogatott hulladékkal és szigorú ellenőrzés mellett oldható meg az élelmiszeripari felhasználása a végterméknek.
Élelmiszerrel érintkező újrahasznosított PET csomagolást az EU-ban kizárólag azok a gazdasági szereplők hozhatnak forgalomba, akik megfelelnek a teljes ellátási láncra kiterjedő követelményeknek, melyet az (EU) 2022/1616 rendelet szabályoz és szerepelnek az Európai Bizottság által vezetett, nyilvánosan elérhető Uniós Nyilvántartásban (Union Register). A technológiai folyamat (amely magában foglalja az adott berendezéseket is) engedélyezéséhez szükséges egy független akkreditált laboratórium által elvégzett, úgynevezett “Challenge Teszt”, amely igazolja a folyamat hatékonyságát. Ez a teszt, a "legrosszabb forgatókönyv" laboratóriumi szimulációja.
Célja, hogy bizonyítsa az újrahasznosítási technológia akkor is képes garantálni az élelmiszerbiztonságot, ha a fogyasztók korábban veszélyes vegyi anyagokat (pl. növényvédő szert, fagyállót, benzint) tároltak a palackban, mielőtt azt a szelektív kukába dobták.
A vizsgálat lényege, hogy a tiszta pelyheket beáztatják vagy összekeverik a hatóságok által meghatározott vegyületcsoporttal (szennyezőkkel). A keveréket magas hőmérsékleten tartják napokig, hogy a vegyszerek ne csak a pelyhek felületére tapadjanak, hanem mélyen beivódjanak a PET polimer láncai közé. Majd az így kapott pelyheket betáplálják az újrahasznosító üzem berendezéseibe. A teszt során szigorúan rögzítik a paramétereket, mint a hőmérséklet, a vákuum mértéke és a kezelési idő. A folyamat végén mintát vesznek a kész rPET granulátumból, és gázkromatográfiás-tömegspektrometriás (GC-MS) módszerrel megmérik a maradványanyagokat, végül kiszámítják a dekontaminációs hatásfokot. A modern "Super-Clean" rendszereknek a legtöbb szennyezőre 99,9%-os vagy még magasabb tisztítási hatékonyságot kell elérniük.
A hatóságok abból indulnak ki, hogy a valóságban a begyűjtött palackoknak maximum 1%-a lehet kritikusan szennyezett (bár a statisztikák szerint ez a szám a valóságban inkább 0,01-0,03%). Megmérik, mennyi szennyeződés maradt a Challenge Test végén az rPET-ben, ezt elosztják százzal, majd kiszámítják, hogy ebből a higított koncentrációból mennyi anyag képes kioldódni az élelmiszerbe a palack falából. Az újrahasznosított műanyagból az élelmiszerbe jutó ismeretlen szennyezőanyagok mértéke nem haladhatja meg a 0,1 μg/kg határértéket. Ha egy üzem átmegy ezen a teszten, az azt jelenti, hogy a gépsoruk még akkor is teljesen biztonságos csomagolóanyagot állít elő, ha a beérkező hulladék közé véletlenül növényvédőszeres flakonok keveredtek.
Élelmiszeripari engedélyt nem kaphat olyan üzem, amely olyan műanyag hulladékot dolgoz fel, amely lakossági zárt vagy ellenőrzött láncon (pl. a betétdíjas/DRS rendszereken) kívülről származik, és nem garantálható az élelmiszeripari eredete, illetve olyan új technológiát alkalmaz, amelyet még nem jelentettek be és vettek nyilvántartásba az Európai Bizottságnál.
A gyártási folyamatban részt vevő szereplők köre és feladataik
Az előfeldolgozók azok a hulladékkezelő üzemek, amelyek összegyűjtik, bálázzák, válogatják és pelyhesítik a palackokat. A szabályozás szerint az előfeldolgozóknak is független, harmadik fél általi tanúsítvánnyal kell rendelkezniük arról, hogy a bemeneti hulladékáram kizárólag élelmiszeripari forrásból származik (nem keveredhet közéjük pl. motorolajos flakon).
Az újrahasznosítók, akik a fizikai/kémiai tisztítást végzik. Csak olyan cég végezheti ezt a tevékenységet, amelyik engedélyezett technológiát használ, rendelkezik regisztrációs számokkal - az Uniós Nyilvántartásban egyedi azonosítót kap a vállalat (RON - Recycling Operator Number), maga a gyáregység (RFN - Recycling Facility Number) és a konkrét dekontaminációs berendezés is (RIN - Recycling Installation Number), és elvégezte a Challenge Tesztet.
Az átalakítást végző vállalatok azok a csomagolóeszköz-gyártók, akik megvásárolják az engedélyezett újrahasznosítótól a minősített rPET granulátumot, majd abból előformát fröccsöntenek, vagy palackot fújnak. Biztosítaniuk kell a teljes nyomonkövethetőséget, a gyártási tételek alapján visszakereshetőnek kell lennie, hogy az adott palack melyik RIN-számú reaktorból származó rPET-ből készült.
Az újrahasznosítás nehézségei
A piacot elemző szakértők és a gyártók, a jelenlegi trendek és infrastrukturális feltételek mellett komoly strukturális hiánnyal számolnak, amelynek három fő oka van. A legnagyobb problémát az jelenti, hogy ugyanarra a korlátozott mennyiségű, tiszta PET-alapanyagra egyszerre két különböző uniós törvény is igényt tart. A SUP irányelv előírja, hogy az italos palackoknak 2025-re 25%-ban, 2030-ra pedig 30%-ban rPET-ből kell állniuk. A PPWR kiterjeszti a 30%-os rPET kötelezettséget az összes többi élelmiszerrel érintkező PET-csomagolásra is (pl. felvágottas tálcák, gyümölcsös dobozok, joghurtos poharak).
A következő kihívás, hogy míg az italos palackok válogatása és tisztítása kiforrott technológia, a PET-tálcák újrahasznosítása gyerekcipőben jár. A nem-palack jellegű élelmiszeripari rPET gyártási kapacitása jelenleg igen kis részét teszi ki a teljes európai PET-újrahasznosító kapacitásnak. Nincsenek olyan elkülönített lakossági válogatóművek, amelyek a tálcákat külön frakcióként gyűjtenék és élelmiszer-biztonsági szintű technológiával feldolgoznák.
Mindezek mellett, bár elvileg növelni kellene a kapacitásokat, az európai rPET piac az elmúlt időszakban komoly válságba került. Az EU-n kívülről (főként Ázsiából) érkező, rendkívül olcsó import rPET granulátum letörte az árakat, míg az elsődleges nyersanyagból származó, úgynevezett szűz PET ára történelmi mélypontok közelében mozog, így a gyártóknak gazdaságilag nem éri meg a drágább, helyi rPET-et megvásárolni, ha nem kötelezi őket törvény. Ennek következtében az európai újrahasznosítók komoly kapacitásokat zártak be a közelmúltban.
Ez a hiányhelyzet jelenleg arra kényszeríti a vállalkozásokat, hogy vagy megfizessék az rPET-ért a magasabb árat, vagy alternatív anyagok (például záróréteggel ellátott papír, vagy élelmiszeripari minősítést szerző polipropilén - PP) felé forduljanak.
Forrás: NAK, EFSA , Plastics Recyclers Europe
Indexkép: pexels.com
_lead_fill_540x300_0.jpg)
