A Tolna megyei, Tamási székhelyű TR és Társai Kft. 1000 hektáros területen gazdálkodik, a gépparkban a Väderstad munkagépek meghatározó szerepet kapnak. Schumacher Richárdot kérdeztük a gépberuházásokról és az idei kihívásokról.
Schumacher Richárd – fotó: Väderstad
Mikor indult a vállalkozásuk?
– A vállalkozást még a nagypapám alapította, ezt követően édesapám vette át, jelenleg pedig vele közösen vezetjük a céget. Családi gazdaságról van tehát szó, amelyik most kerül át a harmadik generációhoz.
Milyen növénykultúrákat termesztenek?
– Magas olajsavas napraforgót, búzát, tritikálét, kukoricát, édesköményt, és az idén kezdtük el a lándzsás útifűtermesztését is. Ez utóbbi egy pályázat kapcsán került képbe – volt rá lehetőség, de maga a termesztése nem olyan egyszerű, mint elsőre gondoltuk.
Hogyan alakultak az eredményeik a legfontosabb kultúrák esetében?
– A búzánál idén 7,5 tonna körüli átlagot értünk el eddig. Még 30 hektár hátravan az aratásból, mert az eső megakasztotta a betakarítást. Tavaly a napraforgó hozama 3,6–3,8 tonna között mozgott, míg a kukoricánál 9,5 tonnás átlaggal zártunk, ami kifejezetten jónak számított, főleg hogy szeptember elején már teljesen jó víztartalommal tudtuk betakarítani.
Egyébként, még a csapadéknál maradva, milyen volt eddig a 2025-ös év önöknél?
– Küzdünk... A legutóbbi vihar jeges és viharos esővel jött, mégis életmentő volt a növényeknek. A napraforgó valószínűleg így már túléli, a kukorica még mindig kérdéses. Tolna megye, különösen Tamási hagyományosan jó kukoricatermő vidék, de most a rendkívül erős UV és a légköri aszály megnehezíti a termelést.
Nézzünk egy talán kevésbé problémás témát: mikor kerültek kapcsolatba a Väderstaddal?
– 5-6 éve kezdődött az együttműködésünk a svéd gépek forgalmazójával. Elsőként egy 4 méteres TopDown kultivátort és egy 6,25 méteres Carrier XL tárcsát vásároltunk, egyszerre. Ezek az általam is preferált forgatás nélküli technológiába illeszkednek. A TopDown-menet kivált egy tárcsázást és egy grubberezést. A Carrier XL-t napraforgó tarlón használjuk, ezzel készítünk magágyat búzának. Fontos ez, mert kevés a munkaerő, és a költségeinket is csökkenteni lehet így – gépidőt és emberi munkát is megtakarítunk.
Milyen teljesítményű traktor szükséges ezekhez a gépekhez? Mennyire strapabíróak az eszközök?
– A TopDownnál érdemes 100 lóerővel számolni méterenként. Mi egy 370 lóerős traktorral húzzuk, ez elegendő.A 6,25 méteres Carrier XL-t egy 320 lóerős erőgép viszi, még dombos területen is. A tárcsa most már 3000 hektáron dolgozott, amióta megvan, a lapokon már látszik némi kopás, de csak minimálisan. A TopDownhoz eddig csak egy Marathon késkészletet cseréltünk, természetesen gyárira, 1200 hektár után.
Bővült az elmúlt években a svéd gyártótól vásárolt gépek köre?
– Természetesen, mert volt még tér a fejlesztésre. Tavaly vásároltunk egy 4 méteres Spirit vetőgépet, idén pedig egy Tempo V 8-as precíziós szemenkénti vetőgépet. Azért a Spiritet választottuk, mert főleg búzát vetünk, repcét nem, így a Spirit levegős adagolása miatt pontosabb a vetés, és ez nekünk teljesen megfelel. A kezelése egyszerű, a fiatal traktorosaink ezt gyorsan megtanulták – a beüzemelése is zökkenőmentes volt.Nagyon tetszik a gépben az, hogy tényleg kilóra pontos a vetőmag-kijuttatás.
A Tempo V 8-ast a vásárlásánál úgy specifikáltuk, hogy mivel mi csak starter műtrágyával dolgozunk, ezért a gépre nem kellett fronttartály. A Tempo 8 soros, de hasonló traktorigénye van, mint egy 6 sorosnak, viszont a teljesítménye sokkal nagyobb. Mi 14 km/h munkasebességgel vetünk vele, ezeken a talajviszonyokon így működik nagyon pontosan, és így biztosít nagyon szép, egyenletes kelést.
Szerző: Fodor Mihály
További információ a Väderstad gépekről:
Vaderstad Kft.
Cím: 2475 Kápolnásnyék, Összekötő út 1.
E-mail: infohu@vaderstad.com
Honlap: