Az aranyszínű sárgaság nevű szőlőbetegség terjedése miatt rendkívüli cselekvési tervet fogadott el a kormány – jelentette be Nagy István agrárminiszter. A veszélyes fertőzést terjesztő amerikai szőlőkabóca mára már az ország 19 vármegyéjéből 13-ban megjelent, így teljes magyarországi szőlőállományunk veszélybe került.



Különösen súlyosan érintettek a Balaton környéki borvidékek és Zala vármegye, ahol a fertőzés gyorsan terjed, és komoly gazdasági károkat okoz a termelőknek. A miniszter hangsúlyozta: a betegség az emberre nézve nem jelent veszélyt, és a bor minőségét sem befolyásolja, azonban a szőlőtőkék termőképességét súlyosan csökkenti, és hosszú távon az ültetvények pusztulásához vezethet.


fitoplazma

Fotó: Shutterstock

A kormány a probléma súlyosságára reagálva 3,8 milliárd forintot különített el az amerikai szőlőkabóca elleni védekezésre, amelyből országos szemle, felderítés, valamint növényvédőszeres kezelések finanszírozása is megtörténik. Szükség esetén az ültetvények újratelepítéséhez is nyújtanak támogatást.


A cselekvési terv végrehajtásában szoros együttműködés valósul meg az Agrárminisztérium, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT), a Nébih, valamint a kormányhivatalok között. A HNT 6-8 fős szemlecsoportokat állít fel, amelyek országos szintű helyszíni vizsgálatokat végeznek. Ezek munkáját a Nébih mobil laboratóriuma is segíti, amely előszűréseket végez a fertőzöttségi szint meghatározása érdekében.

A védekezés nemcsak a tavaszi időszakban, hanem a szüret utáni időszakban is kiemelt jelentőségű, hiszen ilyenkor is lehetőség van a kabócapopuláció gyérítésére. Ennek részeként országos növényvédőszeres program indul, amely minden gazdálkodó számára elérhető lesz, és célzottan a fertőzés gócpontjaira koncentrál.

Nagy István agrárminiszter biztosította a termelőket: a kormány minden szükséges eszközt mozgósít, hogy megóvja Magyarország szőlőültetvényeit. Az összehangolt fellépés és a gyors beavatkozás kulcsfontosságú ahhoz, hogy a hazai borászat és szőlészet megőrizze versenyképességét és hagyományait.

A betegség elleni küzdelem hosszú távon csak akkor lehet sikeres, ha a gazdák is aktívan közreműködnek: rendszeres megfigyeléssel, pontos jelentésekkel és a szükséges növényvédelmi kezelések elvégzésével. A támogatási források elérhetősége és az intézkedések összehangoltsága ehhez minden eddiginél nagyobb segítséget nyújt.

Indexkép: Shutterstock