A Somogy vármegyei gazda szerint a talaj vízmegtartó képességének javítása, az állatok visszavezetése a növénytermesztési rendszerbe és a gazdálkodói szemléletváltás nélkül nem lesz fenntartható jövője a magyar mezőgazdaságnak. A szakemberrel a MATE, a Bőszénfai Szarvasfarm, a Terra Organica Alapítvány és a Nem víznek való vidék közös szervezésében megrendezett Dombvidéki Vízmegtartás szakmai napon beszélgettünk Bőszénfán.
– Ön évek óta regeneratív gazdálkodással foglalkozik, és a saját gazdaságában próbálja megteremteni azt az egyensúlyt, amelyben a talaj képes minél több vizet befogadni és megtartani. Milyen tapasztalatokat szerzett az elmúlt időszakban?
– Először talán azt érdemes tisztázni, hogy maga a regeneratív gazdálkodás fogalma még mindig sok vitát vált ki. Sokszor azt látjuk, hogy mindenki másképp értelmezi, ezért előbb-utóbb meg kell határozni, hogy valójában mit értünk alatta. Amit mi csinálunk, az nem egy divatirányzat miatt kezdődött. Nálunk ez egyszerű gazdasági kényszerből indult el.
Édesapám már 2009-ben elkezdett elmozdulni a hagyományos műveléstől, majd 2011-ben teljesen elhagytuk az ekét. Ezután forgatás nélküli sávművelésre tértünk át, később pedig a no-till rendszerrel is elkezdtünk foglalkozni. Nem egyik napról a másikra változtattunk meg mindent, hanem folyamatosan próbáltunk tanulni, kísérletezni és alkalmazkodni.
A legfontosabb visszajelzést azonban nem mi adjuk saját magunknak, hanem a természet. A talaj, a vízmozgások, a növények állapota mutatja meg, hogy jó irányba haladunk-e.
Tavaly májusban például volt egy olyan 40–50 milliméteres csapadékesemény Somogyban, amely több helyen villámárvizet okozott. A környező területekről érkező víz nálunk is megjelent, de nem folyt tovább. Megállt a tábláinkon. A szomszédos területekről érkező hordalék és víz ott maradt a mi földünkön, miközben másutt elmosta a termőréteget.
Ez nagyon jól megmutatta azt, hogy a talaj vízbefogadó képessége mennyire meghatározó.
Berend Ferenc a rendezvényen is megosztotta tapasztalatait a nagyszámú érdeklődővel – Fotó: Agroinform.hu
– A regeneratív gazdálkodás egyik fontos eleme az állatok visszaintegrálása a növénytermesztésbe. Önöknél ez hogyan működik?
– Azt tapasztaljuk, hogy az állatoknak nagyon fontos szerepük van ebben a rendszerben. A természetben sincs olyan, hogy külön van növény, külön van állat és külön van talaj. Ezek egy egységet alkotnak. Mi megpróbáltuk ezt a kapcsolatot visszahozni a gazdaságba. Az állatok jelenléte javítja a talaj állapotát, segíti a szervesanyag-visszapótlást, és hosszú távon hozzájárul ahhoz, hogy a talaj több vizet tudjon megtartani.
Tavaly például volt olyan kukoricaterületünk, ahol 9–9,5 tonnás termést tudtunk betakarítani olyan körülmények között, amikor az időjárás komoly kihívásokat jelentett. Természetesen minket is elér az aszály, nem vagyunk kivételek. Az idei évben már mi is látjuk a korlátokat, például a kaszálóink egy részén nem tudjuk megtermelni azt a takarmánymennyiséget, amelyet korábban.
De a rendszer működését látjuk.
Nem arról van szó, hogy egy regeneratív gazdaságot nem érhet aszály vagy szélsőséges időjárás, hanem arról, hogy másképp reagál rá.
– Sok gazdálkodó számára kérdés, hogy ezek a módszerek mennyire alkalmazhatók nagyobb léptékben. Lehet ennek országos jelentősége?
– Én azt gondolom, hogy igen, de nem úgy, hogy mindenki ugyanazt a receptet másolja le. Nem lehet egyetlen technológiát ráhúzni minden térségre. Más a Homokhátság, más Somogy, más az Alföld vagy éppen egy dombvidéki terület. A szemléletet kell átvenni.
Azt, hogy a víz helyben tartása legyen az egyik legfontosabb cél. Ehhez pedig nem feltétlenül újabb és újabb technikai eszközök jelentik az első lépést, hanem az alapokhoz kell visszatérni: a talajhoz.
Amíg azt természetesnek tekintjük, hogy egy nagyobb eső után a víz lemossa a földet, hordalékot visz magával és eltűnik a tájból, addig nem fogunk előrelépni. Ez nem természetes folyamat, hanem annak a következménye, ahogyan gazdálkodunk.
Érdemes megnézni egy-egy nagyobb eső után a különbséget a no-till és a hagyományosan művelt területek között. A vízmozgásból, az eróziós nyomokból pontosan látható, hol tudott a talaj ellenállni és hol nem.
– A konferencián is többször elhangzott, hogy szemléletváltásra van szükség. De mi tudja valóban meggyőzni a gazdálkodókat a változtatásról?
– A támogatás és az ösztönzés. Ez ma még nagyon erős tényező. Ha valamilyen irányba támogatás érkezik, akkor a gazdálkodók nagyon gyorsan reagálnak.
Ha például egy bizonyos traktortípust támogatnak, akkor mindenki azt akar vásárolni. Ugyanez igaz a technológiákra is.
A probléma az, hogy a mezőgazdaság és a társadalom nagyon eltávolodott egymástól. Sok ember már nem érti, hogyan működik az élelmiszer-előállítás, milyen döntéseket kell meghoznia egy gazdálkodónak.
Ezért nekünk is feladatunk, hogy ne csak termeljünk, hanem edukáljunk is.
Mi például olyan konferenciát szerveztünk, ahol azok a kutatók mutatták be eredményeiket, akik nálunk végeztek vizsgálatokat. A rendezvény bevételét pedig visszaosztottuk a kutatóknak, éppen azért, mert szükség van a tudás és a gyakorlat összekapcsolására.
– Ön szerint elkéstünk már a változtatással?
– Azt gondolom, hogy nagyon közel vagyunk ahhoz a ponthoz, amikor már nem lehet tovább halogatni. De azt sem gondolom, hogy nincs lehetőségünk változtatni.
Az emberiség története mindig az alkalmazkodásról szólt. Amikor megváltoztak a körülmények, a gazdálkodási rendszerek is változtak.
A kérdés az, hogy ezt önként, tudatosan tesszük meg, vagy akkor kezdünk el kapkodni, amikor már kényszerhelyzetben vagyunk.
Sajnos sokszor azt látom, hogy akkor akarunk megoldást keresni, amikor már kialakult a probléma. Ha jön egy csapadékosabb év, mindenki megnyugszik, és úgy gondolja, hogy a gond elmúlt. Pedig nem múlt el.
A természet nem felejt.
Ha most nem kezdünk el alkalmazkodni, akkor a következő szélsőséges időszak még nagyobb károkat fog okozni.
Jól látszik, hogy a takart talajban jobban megmarad a nedvesség – Fotó: Facebook
– Lehet-e a támogatási rendszert úgy alakítani, hogy valóban a változást segítse?
– Szerintem igen, és ez lenne az egyik legerősebb eszköz. Nem feltétlenül büntetni kellene, hanem olyan rendszert kialakítani, amely valódi eredményekhez kötött támogatást ad.
Nem azt kellene nézni elsődlegesen, hogy milyen gépet használ valaki vagy milyen technológiát alkalmaz papíron, hanem azt, hogy milyen állapotba kerül a táj.
Lehetne mérni például a talaj széntartalmának változását, a vízmegtartó képességet, a biodiverzitást vagy más olyan mutatókat, amelyek azt jelzik, hogy egy gazdálkodó valóban javítja-e a terület állapotát.
Persze ez nem egyszerű feladat, mert minden mérésnek vannak korlátai. De az biztos, hogy a jelenlegi rendszer nem ösztönöz eléggé a hosszú távú gondolkodásra.
– Mi lehet a következő évek legfontosabb feladata?
– Az, hogy végre rendszerszinten gondolkodjunk. Nem lehet külön kezelni a vízmegtartást, a talajt, az állattartást, a növénytermesztést vagy a támogatási rendszert.
Minden összefügg. Ha azt látjuk, hogy az Alföld bizonyos részei elsivatagosodás felé haladnak, akkor nem várhatunk tovább. Nem lehet mindig azt mondani, hogy majd a következő évben megoldjuk, mert a természet nem vár.
A gazdálkodóknak, a tudománynak, a döntéshozóknak és a társadalomnak együtt kell dolgozniuk azon, hogy a következő generációk számára is legyen termőföld, legyen víz és legyen élelmiszer.
A regeneratív gazdálkodás ebben nem egyetlen megoldás, hanem egy fontos irány. Egy olyan gondolkodásmód, amely azt mondja: nem kizsákmányolni kell a természetet, hanem együttműködni vele – mondta végül Berend Ferenc.
Indexkép: Facebook/Somogyi Kószáló Farm
