Brazília segélycsomaggal enyhíti az amerikai vámok hatását, miközben agrártermékei – köztük a kávé – ára meredeken emelkedik az Egyesült Államokban.

Luiz Inacio Lula da Silva brazil elnök szerdán bejelentette a régóta várt segélycsomagot, amely az amerikai vámemelések által sújtott vállalatokat hivatott támogatni. A csomag fő elemei között szerepel egy 30 milliárd real értékű hitelkeret az exportőrök számára, valamint a nehezen piacosítható termékek állami felvásárlása. (Egy real 62,6 forint.)

Donald Trump amerikai elnök augusztus elején 10 százalékról 50 százalékra emelte több brazíliai termék importvámját. Bár bizonyos áruk, például a repülőgépek, a narancslé, az olaj és a gyümölcspép mentesültek az új tarifák alól, a döntés jelentős hátrányt jelent olyan ágazatoknak, mint a kávéipar, a marhahúságazat, a halászat, a textil- és cipőipar, valamint a gyümölcstermesztés.

Lula ugyan korábban válaszlépéseket helyezett kilátásba, de most hangsúlyozta, hogy nem reagál azonnal az amerikai intézkedésekre. Ehelyett a BRICS-csoport elnökeként egyeztet a tagállamokkal egy esetleges közös fellépésről, és már tárgyalt Narendra Modi indiai kormányfővel, valamint Hszi Csin-ping kínai elnökkel.

A segélyprogram bejelentésekor Lula kijelentette, hogy nyitott az Egyesült Államokkal való tárgyalásokra, ugyanakkor kiemelte: az „ország szuverenitása érinthetetlen”. Hozzátette, hogy a tárgyalások ideje alatt nem hoz megtorló intézkedéseket, és nem kívánja veszélyeztetni a két ország közötti kapcsolatokat.

kávé

Az Egyesült Államokban már most is jelentős áremelkedés tapasztalható: a kávé ára éves szinten 14,5 százalékkal emelkedett – fotó: pexels.com

A hitelprogram a meglévő exportgarancia alapon keresztül valósul meg, amelyet a brazil állami fejlesztési bank, a BNDES kezel. Emellett a kormány 4,5 milliárd reállal erősíti meg a kisebb exportáló vállalkozásokat segítő alapokat, valamint csökkenti az exportálók adóterheit, hogy megőrizhessék versenyképességüket az amerikai piacon. Az intézkedések a jövő év végéig érvényesek, és a becslések szerint ötmilliárd real költségvetési kiesést eredményeznek.

A csomag része a „visszatérítés” rendszerének meghosszabbítása is, amely lehetővé teszi, hogy a cégek visszaigényeljék az exportált termékek gyártásához használt alapanyagok után fizetett importadót. Emellett a kormányzat felvásárolja azokat a termékeket, amelyeket eredetileg az amerikai piacra szántak, és ezeket iskolákban és kórházakban használják fel.

A Lula által aláírt végrehajtási rendelet azonnali hatállyal életbe lépett, azonban annak érvényben maradásához négy hónapon belül a kongresszus jóváhagyása szükséges.

„Nem félhetünk, idegeskedhetünk vagy aggódhatunk, amikor válság van. A válság arra szolgál, hogy új dolgokat hozzunk létre” – idézte az AP hírügynökség Lulát. „Ebben az esetben az a kellemetlen, hogy a Brazília elleni szankciók bevezetésére hivatkozott okok nem léteznek” – tette hozzá, utalva arra, hogy Trump az 50 százalékos vámokat Jair Bolsonaro volt brazil elnök elleni politikai okokkal indokolta.

Az Egyesült Államokban már most is jelentős áremelkedés tapasztalható: a kávé ára éves szinten 14,5 százalékkal emelkedett. A Tax Foundation szerint a jövőben az amerikai élelmiszerimport 74 százalékára – mintegy 163 milliárd dollár értékben – vonatkoznak majd vámok. Az olyan termékek esetében, mint a kávé vagy a kókuszvíz, nincs lehetőség a belföldi termelésre, így a vámhatásokat nem tudják kivédeni.

Forrás: vg.hu

Indexkép: pexels.com