A DR–50 születése a háború utáni újjáépítés igényeire adott válasz volt. Az államosított Hofherr–Schrantz–Clayton–Shuttleworth gyár romjain 1950-re újraindult a termelés, a Járműfejlesztési Intézet (JÁFI) pedig egy olyan, olcsón gyártható, strapabíró dömper megalkotásán dolgozott, amely képes volt megfelelni az ország és a szocialista blokk újjáépítési feladatainak.
A 6 tonnás teherbírású DR–50 a Csepel D–413 dízelmotorral készült, 60 lóerős teljesítménnyel. A konstrukció különlegessége az volt, hogy a hajtómű, a hátsó híd és a motor egy szerkezeti egységet alkotott, ami nagy szilárdságot adott a gépnek. A vezetőfülke pedig igazi mérnöki bravúr: két kormánnyal és megfordítható üléssel szerelték fel, így a dömper mindkét irányban vezethető volt – ideális megoldás a szűk építkezési terepeken.
A plató, ami magát billentette
A DR–50 platója szintén egyszerű, mégis zseniális megoldást alkalmazott: a teher súlyának hatására magától lebillent, majd hátratolatással és egy hirtelen fékezéssel visszacsapódott szállítási helyzetbe. Ez a mechanikus önbillentés az akkori technológiai szinten rendkívül hatékonynak számított, és karbantartásmentes működést biztosított.
A Dutra DR-50 formavilága erősen emlékeztetett az angol Aveling Barford dömperekre, amelyek az 1940-es évek végén Magyarországon is megfordultak – Fotó: Gehilio's Garage
Később megjelent az önrakodó változat, majd az 1961-es DR–50D, amely már zárt fülkével és 7 tonnás teherbírással készült. Ekkor a dupla kormánykerékről le kellett mondani, de a komfort és a biztonság nőtt. A típus alapjain született a FRAK–B1 forgórakodó, majd a továbbfejlesztett G–116 dömper, 10 tonnás teherbírással és hathengeres Csepel-motorral.
A magyar dömper, ami nemzetközi sikert aratott
A DR–50 nemcsak Magyarországon, hanem a szocialista országokban is elterjedt, a MOGÜRT külkereskedelmi vállalat forgalmazásában. A robusztus, igénytelen gép építkezéseken, bányákban, sőt, mezőgazdasági telepeken is dolgozott.
Érdekesség, hogy a formavilága erősen emlékeztetett az angol Aveling Barford dömperekre, amelyek az 1940-es évek végén Magyarországon is megfordultak. A hasonlóság nem véletlen – sok mérnöki megoldás inspirációként szolgált a hazai fejlesztőknek, akik később teljesen saját gyártású konstrukcióvá formálták a típust.
Hogy miért a két kormány? Kiderül a videóból! – Fotó: Gehilio's Garage
Egy túlélő Balatonbogláron
Ma már kevés működő példány maradt, de egy igazi veterán Balatonbogláron tölti „nyugdíjas” éveit. Ez a DR–50 végigdolgozta a neki szánt évtizedeket, sofőrülése alatt a taposólemez fényesre kopott, a karosszériáján pedig ott a két évtizednyi szabad ég alatt töltött idő nyoma. Tulajdonosa, Molnár Balázs keze munkájának hála a dömper újra üzemképes – és időről időre újra életre kel.
A Gehilio’s Garage csapata több legendás magyar gép után – köztük a Rába Steiger, a Dutra D4K és az UD–28 – most ezt a ritka DR–50-est is kipróbálta. A felvételek nemcsak egy régi munkagép technikai értékeit mutatják meg, hanem a hazai ipartörténet egy darabját is.
A Dutra DR–50 nem csupán egy dömper: a magyar mérnöki találékonyság, a kitartás és az ipari múlt jelképe. Egy gép, ami túlélte a háborút, a rendszereket és az idő vasfogát – és ma is emlékeztet arra, hogy Magyarország valaha erő- és munkagépekben is nagyhatalom volt.
Indexkép: Gehilio’s Garage
_fill_540x300_0.jpg)
_fill_540x300_0.jpg)
