Magyarország ismét büszkén képviselte magát 22 szakmában, 26 versenyzővel a Szakmák Európa-bajnokságán, ahol a fiatal szakemberek kiválóságát ünnepelhettük. A EuroSkills Gdansk 2023 verseny szeptember 5-9. között zajlott, és az esemény minden résztvevője izgalommal várta a verseny kiemelkedő pillanatait.

A versenyen 32 ország fiataljai mérték össze tudásukat 43 különböző versenyszámban. Ezen szakmák között szerepelt a nehézgép-szerelő versenyszám is, ahol Hambalgó Ferenc Ádám képviselte hazánkat. Eredménye, a 8. helyezés, kiváló teljesítményét mutatja a nemzetközi színtéren.

A verseny előtt a versenyzők részt vettek egy pályabejáráson, ahol lehetőségük nyílt megtekinteni a versenyszámhoz szükséges eszközöket és a versenyen szereplő gépeket. Ez az előzetes ismeretszerzés lehetővé tette számukra, hogy felkészüljenek a kihívásokra és a feladatokra, amelyekkel a verseny során találkoztak.

A Nehézgép-szerelő versenyszám öt eltérő részből állt, amelyek a Motor, Hidraulika, Hajtómű, Légkondicionálás és légfék rendszerek, valamint a Nullrevízió témaköröket foglalták magukba. Minden modulhoz 3 óra állt rendelkezésre a versenyzőknek, és ez idő alatt folyamatos munkatempóban és maximális koncentrációval kellett dolgozniuk, mivel egyik feladat sem volt teljesen befejezhető a megszabott idő alatt.

A feladatok gyári szervizprogramokból kikeresett leírások, utasítások pontos betartásával végzett hibakeresések, mérések és beállítások voltak angol nyelven.

csoportkép

EuroSkills Gdansk 2023 verseny szeptember 5-9. között zajlott – fotó: Skills

Feri a CAT4.4 Tier4f motorblokk szerelésével és méréseivel kezdte a szerdai napot. A hengerfej nélküli motornál az 1-es henger dugattyúgyűrűinek állapotát kellett ellenőriznie, a főtengely csapágyak és főtengely szimering kopottságát kellett meghatározni, meg kellett mérnie a vezérlés fogaskerekeinek hézagát, majd a nagynyomású üzemanyagszivattyút helyesen fel kellett szerelnie és befejeznie a motor összeszerelését.

Hambalgó Ferenc

Hazánkat Hambalgó Ferenc Ádám képviselte – fotó: Skills

A délután folyamán a SaMASZ fűkasza teljes hajtásrendszerének ellenőrzését kellett elvégezni. A kések ütköztek, mivel egy nem szakértő szervizmunkás újította fel. Annak ellenére, hogy a feladat látszólag egyszerűnek tűnt, számos nehézséget rejtett magában, mint például felcserélt agyak, elállított fogaskerekek, vagy hiányzó rögzítőelemek.

Hambalgó Ferenc csapat

A feladatok sokkal nehezebbek és összetettebbek voltak mint tavaly – fotók: Skills

A második napon már kissé elfáradtan, de új erővel kellett folytatni a JCB exkavátor hidraulika rendszerével kapcsolatos hibakeresést. Miután ellenőrizték a gép funkcióit, hidraulikus méréseket végeztek annak érdekében, hogy megbizonyosodjanak a hibákról, és a mérőműszerek segítségével beállítsák a megfelelő rendszernyomásokat.

A délutáni szakaszban egy JohnDeere traktoron kellett komplex légkondicionáló rendszer és fékrendszer hibáit keresni és beállításokat végezni. Ebben a feladatban számos kihívás állt elő, mint például elektronikus hibák, szellőzőrendszerben talált patkány, eltömődött szűrők és egyéb változatos problémák.

Hambalgó Ferenc Hambalgó Ferenc

JohnDeere traktoron kellett komplex légkondicionáló rendszer és fékrendszer hibáit keresni és beállításokat végezni – fotók: Skills

A záró napon a Mchale körbálázó összeszerelés utáni ellenőrzéseket kellett végezni, mint például a rögzítőcsavarok nyomatékának ellenőrzése, a láncfeszesség vizsgálata, az ütközők meglétének ellenőrzése és a gépspecifikációk megfelelőségének ellenőrzése. Ez a feladat rengeteg részletet és apróságot igényelt, amit át kellett vizsgálni és megtalálni, mielőtt lejárt volna az idő.

Összességében elmondható, hogy a feladatok nagyon sokrétűek voltak és különböző típus és márkaismeretet igényelnek.

Hambalgó Ferenc Ádám, versenyző:

„A tavalyi versenyhez képest sokkal jobban ment, jól jött az előző versenyen szerzett tapasztalat. A feladatok viszont sokkal nehezebbek és összetettebbek voltak mint tavaly. Összességében jól éreztem magam jó volt a közösség és rengeteg tapasztalatot szereztem.”

Karagity István, főszakértő, felkészítő:

"Én, mint főszakértő voltam jelen a versenyen, így a verseny szervezésében, előkészítésében, lebonyolításában is részt vettem. Az előkészületi napok izgalmai és megoldandó problémái után sikeresen kezdhettük meg szerdán a versenyt és onnantól végig úgy pörgött az egész, mint egy megfelelően zsírozott csapágy. Minden versenyző nagyon felkészült és ügyes volt, parányi mozzanatokon, fókuszvesztéseken múltak pontok, helyezések.  Nagyon büszke vagyok Ferire, a szakmaiságára, munkájára és kitartására. Ezúton is szeretném megköszönni a KITE Zrt.-nek, MCHale Hungária Kft.-nek, a Szal-Agro Kft.-nek, a TERRA Hungária Kft.-nek, nem utolsó sorban az AXIÁL Kft.-nek és az egész MEGFOSZ-nak a felkészítésben nyújtott önzetlen segítségüket.”

"Köszönjük a Magyarország az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) támogatását, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarának az egész éves kitartó szervezőmunkájukat és támogatásukat, valamint, hogy a helyszínen lévő munkatársaik minden másodpercben küzdöttek a magyar csapatért. Köszönjük a versenyzőket koordináló Team Leader csapatnak, hogy végig a versenyzők mellett voltak és elhárítottak minden jó szereplést nehezítő akadályt.

Köszönjük a felkészítést Karagity Istvánnak, az AXIÁL Kft.-nek, KITE Zrt.-nek., MCHale Hungária Kft.-nek, Szal-Agro Kft.-nek és a Terra Hungária Építőgép Kft.-nek.

Ez egy rendkívül kihívást jelentő feladat volt, három napig tartó folyamatos koncentrációval és magas tempóval. Gratulálunk Hambalgó Ferenc Ádámnak a kitartó és tisztes teljesítményéért!

Ezúton gratulálunk a teljes magyar csapatnak is és az elért fantasztikus eredményeiknek és érmeiknek, hiszen a legmagasabb pontszámot elért versenyzők a magyarok voltak (Bandúr Tamás és Koncsik Zsolt/informatikai rendszerüzemeltető) és az éremtáblázatban is második helyen szerepeltünk a 32 országból" – áll a MEGFOSZ közleményében.

Magyarország ismét büszkén képviselte magát 22 szakmában, 26 versenyzővel a Szakmák Európa-bajnokságán, ahol a fiatal szakemberek kiválóságát ünnepelhettük. A EuroSkills Gdansk 2023 verseny szeptember 5-9. között zajlott, és az esemény minden résztvevője izgalommal várta a verseny kiemelkedő pillanatait. A versenyen 32 ország fiataljai mérték össze tudásukat 43 különböző versenyszámban. Ezen szakmák között szerepelt a nehézgép-szerelő versenyszám is, ahol Hambalgó Ferenc Ádám képviselte hazánkat. Eredménye, a 8. helyezés, kiváló teljesítményét mutatja a nemzetközi színtéren.

A verseny előtt a versenyzők részt vettek egy pályabejáráson, ahol lehetőségük nyílt megtekinteni a versenyszámhoz szükséges eszközöket és a versenyen szereplő gépeket. Ez az előzetes ismeretszerzés lehetővé tette számukra, hogy felkészüljenek a kihívásokra és a feladatokra, amelyekkel a verseny során találkoztak.

A Nehézgép-szerelő versenyszám öt eltérő részből állt, amelyek a Motor, Hidraulika, Hajtómű, Légkondicionálás és légfék rendszerek, valamint a Nullrevízió témaköröket foglalták magukba. Minden modulhoz 3 óra állt rendelkezésre a versenyzőknek, és ez idő alatt folyamatos munkatempóban és maximális koncentrációval kellett dolgozniuk, mivel egyik feladat sem volt teljesen befejezhető a megszabott idő alatt. A feladatok gyári szervizprogramokból kikeresett leírások, utasítások pontos betartásával végzett hibakeresések, mérések és beállítások voltak angol nyelven.




Feri a CAT4.4 Tier4f motorblokk szerelésével és méréseivel kezdte a szerdai napot. A hengerfej nélküli motornál az 1-es henger dugattyúgyűrüinek állapotát kellett ellenőriznie, a főtengely csapágyak és főtengely szimering kopottságát kellett meghatározni, meg kellett mérnie a vezérlés fogaskerekeinek hézagát, majd a nagynyomású üzemanyagszivattyút helyesen fel kellett szerelnie és befejeznie a motor összeszerelését.

A délután folyamán a SaMASZ fűkasza teljes hajtásrendszerének ellenőrzését kellett elvégezni. A kések ütköztek, mivel egy nem szakértő szervizmunkás újította fel. Annak ellenére, hogy a feladat látszólag egyszerűnek tűnt, számos nehézséget rejtett magában, mint például felcserélt agyak, elállított fogaskerekek, vagy hiányzó rögzítőelemek.

A második napon már kissé elfáradtan, de új erővel kellett folytatni a JCB exkavátor hidraulika rendszerével kapcsolatos hibakeresést. Miután ellenőrizték a gép funkcióit, hidraulikus méréseket végeztek annak érdekében, hogy megbizonyosodjanak a hibákról, és a mérőműszerek segítségével beállítsák a megfelelő rendszernyomásokat.

A délutáni szakaszban egy JohnDeere traktoron kellett komplex légkondicionáló rendszer és fékrendszer hibáit keresni és beállításokat végezni. Ebben a feladatban számos kihívás állt elő, mint például elektronikus hibák, szellőzőrendszerben talált patkány, eltömődött szűrők és egyéb változatos problémák.


A záró napon a Mchale körbálázó összeszerelés utáni ellenőrzéseket kellett végezni, mint például a rögzítőcsavarok nyomatékának ellenőrzése, a láncfeszesség vizsgálata, az ütközők meglétének ellenőrzése és a gépspecifikációk megfelelőségének ellenőrzése. Ez a feladat rengeteg részletet és apróságot igényelt, amit át kellett vizsgálni és megtalálni, mielőtt lejárt volna az idő.

Összességében elmondható, hogy a feladatok nagyon sokrétűek voltak és különböző típus és márkaismeretet igényelnek.


Hambalgó Ferenc Ádám, versenyző:

„A tavalyi versenyhez képest sokkal jobban ment, jól jött az előző versenyen szerzett tapasztalat. A feladatok viszont sokkal nehezebbek és összetettebek voltak mint tavaly. Összeségében jól éreztem magam jó volt a közösség és rengeteg tapasztalatot szereztem.”

Karagity István, főszakértő, felkészítő:

"Én, mint főszakértő voltam jelen a versenyen, így a verseny szervezésében, előkészítésében, lebonyolításában is részt vettem. Az előkészületi napok izgalmai és megoldandó problémái után sikeresen kezdhettük meg szerdán a versenyt és onnantól végig úgy pörgött az egész, mint egy megfelelően zsírozott csapágy. Minden versenyző nagyon felkészült és ügyes volt, parányi mozzanatokon, fókuszvesztéseken múltak pontok, helyezések.  Nagyon büszke vagyok Ferire, a szakmaiságára, munkájára és kitartására. Ezúton is szeretném megköszönni a KITE Zrt-nek, Mchale Hungária Kft-nek, a Szal-Agro Kft-nek, a TERRA Hungária Kft-nek, nem utolsó sorban az AXIÁL Kft-nek és az egész MEGFOSZ-nak a felkészítésben nyújtott önzetlen segítségüket.”


Köszönjük a Magyarország az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) támogatását, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarának az egész éves kitartó szervezőmunkájukat és támogatásukat, valamint, hogy a helyszínen lévő munkatársaik minden másodpercben küzdöttek a magyar csapatért. Köszönjük a versenyzőket koordináló Team Leader csapatnak, hogy végig a versenyzők mellett voltak és elhárítottak minden jó szereplést nehezítő akadályt.



Köszönjük a felkészítést Karagity Istvánnak, az AXIÁL Kft-nek, KITE Zrt-nek., MCHale Hungária Kft-nek, Szal-Agro Kft.-nek és a Terra Hungária Építőgép Kft.-nek.



Ez egy rendkívül kihívást jelentő feladat volt, három napig tartó folyamatos koncentrációval és magas tempóval. Gratulálunk Hambalgó Ferenc Ádámnak a kitartó és tisztes teljesítményéért!


Ezúton gratulálunk a teljes magyar csapatnak is és az elért fantasztikus eredményeiknek és érmeiknek, hiszen a legmagasabb pontszámot elért versenyzők a magyarok voltak (Bandúr Tamás és Koncsik Zsolt/informatikai rendszerüzemeltető) és az éremtáblázatban is második helyen szerepeltünk a 32 országból.


Forrás: MEGFOSZ, Képek: Skills