A Top 100 Magyar Bor idei győztese, az organikus művelést folytató siklósi borász, Riczu Tamás szerint nem a „biósok” a bűnbakok: összehangolt, régiós védekezéssel a kórokozó megfékezhető, miközben a biomódszereket sem kell feladni – feltéve, hogy a borárak végre tükrözik a valós ráfordításokat.
Aranyszínű sárgaság: későn ébredt az ágazat
Az aranyszínű sárgaság (flavescence dorée) nem új jelenség Magyarországon:
- a betegséget okozó fitoplazma 2006 óta jelen van,
- az azt terjesztő amerikai szőlőkabóca pedig 2013 óta felbukkant a hazai ültetvényekben.
Mindezek ellenére a szakma egy része sokáig hajlamos volt úgy tekinteni a problémára, mint „távoli veszélyre”. Riczu Tamás, a Top 100 Magyar Bor idei listájának győztese a Magyar Nemzetnek adott interjújában úgy fogalmazott: ma már luxus lenne félvállról venni a fertőzést, mert „csak az egy időben, régiós szinten összehangolt védekezés jelenthet megoldást”.
A Villányi borvidéken is megjelent a kórokozó, és ha a szőlőkabóca szabadon terjedhet, az nemcsak néhány parcella kiesését jelentheti, hanem teljes ültetvényblokkok felszámolását és komoly bevételkiesést.
Bűnbakkeresés helyett közös felelősség
Ahogy a fertőzés híre elterjedt, sokan gyorsan mutogattak egy irányba: a vegyszert nem használó biotermelőkre. Riczu ezzel szemben visszautasítja a leegyszerűsített vádakat.
Saját, organikus művelésű ültetvényein eddig nem jelent meg a betegség, noha a Villányi borvidék már érintett. Tapasztalata szerint
a biogazdálkodás nem egyenlő a „nem védekezéssel”,
legfeljebb más eszközöket használ:
- nagy hangsúlyt helyez a lemosó permetezésekre,
- következetesen alkalmazza azokat a technológiákat, amelyeket egyébként is bevet a lisztharmat és a peronoszpóra ellen.
Ezek a lemosó kezelések – ha szakszerűen és megfelelő időzítéssel történnek – a tőkék kérgében telelő kabócatojások jelentős részét elpusztítják, vagyis a fertőzési nyomást már a szezon elején csökkentik.
Léteznek ugyan biogazdálkodásban engedélyezett rovarölő szerek, de Riczu szerint ezek használata még mindig csak a legutolsó lépcső lehet: költségük rendkívül magas, és csak akkor indokolt, ha más módszerrel már nem tartható a kártevő-populáció.
– Az organikus művelés nem üzleti cél, hanem filozófia: a természethez való kötődés, amelynek eredménye egy egészségesebb, ellenállóbb tőkeállomány – vallja a borász.
Szerinte a járványhelyzetre adott válasznak nem arról kell szólnia, hogy „konvencionális vs. bio”, hanem arról, hogy egy borvidéken belül – művelési módtól függetlenül – ugyanazt a növényegészségügyi minimumot mindenki betartja, az ellenőrzés és a tájékoztatás pedig szigorú és következetes.
Szőlőárak a gazdaságosság határán
A szőlőkabóca csak az egyik kockázat, amellyel a borászatoknak ma együtt kell élniük. A másik, kevésbé látványos, de legalább ennyire veszélyes tényező a gazdaságosság kérdése.
Riczu szerint a szőlőművelés költségei évről évre nőnek:
- drágul a munkaerő,
- emelkednek az inputanyag-árak,
- a gépi művelés, az energia, a logisztika költségei is folyamatosan feljebb kúsznak.
Ezzel szemben a szőlő felvásárlási ára nem követi ezt az ívet.
Azok a termelők, akik pusztán alapanyag-eladásból próbálnak megélni, egyre inkább a gazdaságosság határára szorulnak. Riczu úgy látja: nyereséget ma már szinte kizárólag a magasabb feldolgozottsági szint, a palackos bor tud biztosítani.
Ennek ellenére a borárak sem állnak még összhangban a ráfordításokkal:
a fogyasztók számára sokszor még mindig „drága bornak” tűnik az, ami valójában csak a költségek fedezetét és egy minimális profitot tartalmaz.
– A fenntartható működés érdekében elengedhetetlen, hogy a borok ára stabilabb gazdasági hátteret nyújtson az ágazatnak – fogalmaz. Ha a borászatok nem tudnak tartalékot képezni, akkor minden újabb kártevő, betegség, vagy piaci zavar egzisztenciális fenyegetéssé válik.
Nem a hiperekben, hanem a vinotékákban van a bor helye
A Riczu Borászat évente 50–55 ezer palack bort készít. Az értékesítés döntő része belföldön történik, kisebb hányad kerül exportra. A siklósi borász tudatosan kerüli a nagy áruházi láncokat.
Filozófiája egyszerű: a bor nem polctermék, amely néma címkével próbálja magát eladni.
– Mielőtt a végső fogyasztóhoz kerül a palack, kell még valaki, aki egy-két mondatot tud mondani a borról – mondja.
Éppen ezért nála a fő piacot a vinotékák és éttermek jelentik, ahol a sommelier, a borkereskedő vagy a pincér képes:
- elmondani, honnan jött a bor,
- mit képvisel a borász,
- hogyan illeszkedik ételhez, alkalomhoz, hangulathoz.
Ez a szemlélet nemcsak marketingfilozófia, hanem a borhoz mint kulturális termékhez való viszony kérdése is. Riczu szerint a bor nem tömegáru, hanem egy olyan termék, amelyben „minden évjárat és minden borász munkája egyedileg jelenik meg”. Ez az egyediség az, ami a fiatalabb generációk számára is vonzóvá teheti a bort – ha megkapják hozzá a megfelelő történetet és élményt.
Organikus jövő: fenntarthatóság szőlőben, gazdaságban és kultúrában
Riczu Tamás nem idealista illúzióként beszél az organikus szőlőművelésről, hanem komplex rendszerként, amely egyaránt érinti a talajt, a tőkéket, a piacot és a fogyasztót.
Üzenete több szinten is világos:
- az aranyszínű sárgaság nem fog magától eltűnni, összehangolt védekezés nélkül komoly pusztítást végezhet,
- a biotermelők hibáztatása zsákutca, a probléma nem vegyszerhasználati címkékre, hanem felelős szakmai döntésekre vezethető vissza,
- gazdaságilag csak az a borászat tud tartósan talpon maradni, amely értéket ad hozzá az alapanyaghoz, és azt olyan csatornákon keresztül értékesíti, ahol a bor mögött ember és történet áll,
- a fenntarthatósághoz pedig nemcsak zöld címkék, hanem olyan borárak is kellenek, amelyek lehetővé teszik a hosszú távú gondolkodást.
A Top 100 Magyar Bor idei győztese szerint a jövő borászata akkor lehet sikeres, ha egyszerre veszi komolyan a növényegészségügyet, a gazdasági realitást és a természettel való együttműködés filozófiáját.
Forrás: Világgazdaság
Indexkép: Pexels
_fill_540x300_0.jpg)
