Az elmúlt napokban bár érkezett csapadék hazánkba, de nagyon egyenlőtlen területi eloszlásban: helyenként túl sok esett túl rövid idő alatt, nagy területek azonban szinte teljesen kimaradtak az esőből. A kapásnövények állapota is jelentős különbségeket mutat a csapadék eloszlásának függvényében. A folytatásban legközelebb a hét legvégén érkezhet kiterjedt csapadék, addig ismét növekszik az aszály területi kiterjedése és intenzitása.
Az előző héten péntekig elszórtan alakultak ki kisebb csapadékot adó záporok, majd szombaton és vasárnap sokfelé voltak záporok, zivatarok. Az elmúlt tíz nap csapadékösszege szeszélyes területi eloszlást mutat: többnyire 10-20 mm eső hullott, de a középső országrészben nagy területen 5 mm sem esett, míg délnyugaton és a keleti határszélen felhőszakadások (>50 mm) is előfordultak (1. ábra). Az elmúlt 30 nap csapadékösszegében is nagy területi különbségek a jellemzőek, Mohács térségében 15, míg Tiszabecs környékén 140 mm esett (2. ábra). Az északnyugati országrészben és a Tiszántúlon már 20-40 mm-es többlet is előfordul az átlagoshoz viszonyítva, míg hazánk nagyobb részén a 20-50 mm-es csapadékhiány a jellemző (3. ábra).
1. ábra 10 napos csapadékösszeg 2025. július 27-ig (mm) – forrás: met.hu
2. ábra 30 napos csapadékösszeg 2025. július 27-ig (mm) – forrás: met.hu
3. ábra Az elmúlt 30 nap csapadékösszegének eltérése a sokéves átlagtól 2025. július 27-ig (mm) – forrás: met.hu
Az elmúlt 90 napot tekintve országszerte hiány van, mintegy 20-140 mm-rel maradunk el a sokéves átlagtól (4. ábra). A talaj nedvességtartalma is nagy területi különbségeket mutat: a Dunántúlon és keleti határszélen vannak kifejezetten kedvezővé vált területek, míg főleg a középső országrészben kritikusan száraz a talaj (5. és 6. ábra). Az aszály területi kiterjedése és mértéke péntekig növekedett, majd az esős vidékeken jelentősen csökkent a mértéke, többfelé meg is szűnt, jelenleg az ország több, mint felén van nagyfokú mezőgazdasági aszály, elsősorban az Alföldön (7. ábra).
4. ábra Az elmúlt 90 nap csapadékösszegének eltérése a sokéves átlagtól 2025. július 27-ig (mm) – forrás: met.hu
5. ábra Talajnedvesség a talaj felső 20 centiméteres rétegében a növények számára hasznosítható vízmennyiség arányában 2025. július 27-én (%) – forrás: met.hu
6. ábra Talajnedvesség a talaj felső 50 centiméteres rétegében a növények számára hasznosítható vízmennyiség arányában 2025. július 27-én (%) – forrás: met.hu
7. ábra Mezőgazdasági aszályszint nyári kultúrákra 2025. július 27-én – forrás: met.hu
A hőmérséklet csúcsértéke hétfőn 33-37 Celsius fok között alakult, majd egy hidegfront mögött keddtől pár fokkal visszaesett a hőmérséklet. Ezt követően ismét melegedés kezdődött, szombaton a délkeleti országrészben többfelé 40 fok közelében tetőzött a hőség (8. ábra). A hét legvégére aztán arrafelé is megérkezett a hűvösebb levegő.
8. ábra Maximum hőmérsékletek 2025. július 26-án (Celsius fok) – forrás: met.hu
A nyári növényeket rendkívül megviselte a júniusi, július eleji csapadékhiány, az állományok zöld tömege jóval kevesebb az ilyenkor szokásosnál, fejletlenebbek az állományok (9. és 10. ábra). Nagyok a területi különbségek, ahogy a csapadék eloszlott: vannak kiterjedt térségek, ahol nagyon rossz termés várható, és vannak vidékek (ez jóval kisebb terület), ahol még elfogadhatók a kilátások. Hazánk nagyobb részén azonban továbbra is kevés a talajban a nedvesség.
9. ábra Az NDVI műholdas vegetációs index éves menete a tenyészidőszak során kukorica táblákon (8 véletlenszerűen kiválasztott tábla átlaga) a Duna-Tisza közének északi részén a Sentinel-2 műholdak mérései alapján egy jó és egy rossz termést adó évhez viszonyítva – forrás: met.hu
10. ábra Az NDVI műholdas vegetációs index éves menete a tenyészidőszak során kukorica táblákon (8 véletlenszerűen kiválasztott tábla átlaga) az Alföld délkeleti felén a Sentinel-2 műholdak mérései alapján egy jó és egy rossz termést adó évhez viszonyítva – forrás: met.hu
Az elmúlt héten csütörtökön, majd szombaton és vasárnap volt sokfelé tartósan vizes a növények levelének felülete, mely kedvező körülmény a gombás megbetegedések kialakulásához (11. ábra). Párás levegő jóval rövidebb ideig fordult elő.
11. ábra Vizes levél időtartam lágyszárú növényekre a 2025. július 27. reggel 8 órát megelőző 24 órában (óra) – forrás: met.hu
Az NDVI vegetációs index térképeink a június legvégére és július elejére vonatkozó állapotot mutatják. Az index értékében júniusban és július legelején tapasztalt csökkenés megtorpant, a júliusi csapadék hatására többfelé kismértékű növekedés vált jellemzővé. Az anomália térképen az északkeleti és délnyugati tájak kivételével ebben az időszakban is nagy volt a negatív eltérés, ami a júniusi, július eleji súlyos aszály hatását mutatja, a legrosszabb helyzet az Alföldön alakult ki.
A kukoricatermesztésben használatos 10 fokos bázishőmérséklettel április 1-től számolt hőösszeg jelenleg többnyire 900 és 1040 foknap között alakul, a magasabb értékek a déli országrészben jellemzőek, az alacsonyabbak északon (12. ábra). Az aktuális értékek a tavalyiaktól mintegy 110-160 foknappal vannak elmaradva, a sokéves átlagot viszont 10-50 foknappal meghaladják. Ez alól csak az északkeleti országrész kivétel, ahol kissé elmaradnak az átlagtól. Ez azt jelenti, hogy a vegetáció jelenlegi fejlettsége a tavalyitól jelentősen elmarad, de többnyire átlagosnak mondható vagy annál kissé előrébb jár.
12. ábra Az április 1-től 10 fokos bázishőmérséklettel kukoricára számolt hőösszeg alakulása 2025. július 27-én (foknap) – forrás: met.hu
A kukorica számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetését mutatjuk be ezúttal a Győr és Békéscsaba körüli területre vonatkozó agrogramokon* (13. és 14. ábra). Idén a talajok alaposan átnedvesedtek a márciusi esőzések során. Április első fele viszont országszerte száraz idővel telt, sokat száradt a felszínközeli talajréteg. A hőmérséklet is visszaesett, a talaj hőmérséklete csak a hónap közepére érte el tartósan a vetéshez optimális 10 Celsius fokos küszöbértéket. A hónap közepétől fordult csapadékosabbra az időjárás, a több hullámban érkező záporok, zivatarok azonban területileg nagyon egyenetlenül öntöztek. A délnyugati, középső és északi országrészek bőven kaptak csapadékot, míg az Alföldön nagyobb, a Kisalföldön kisebb területek csaknem teljesen szárazon maradtak, így arrafelé igen nehézkes volt a kelés, a szezon rögtön aszályos idővel indult. Május második hetétől hűvösre fordult az idő, de csapadék nem esett elég és az is egyenetlenül.
Az Alföld jelentős része kimaradt a csapadékból, arrafelé nem enyhült az aszály, kritikussá vált a helyzet. A magok ott is kikeltek, de szenvedtek az aszálytól. Május utolsó dekádjában érkezett jelentősebb eső a keleti tájakra is, mely átmenetileg sokat javított a körülményeken, de a hónap vége és a június ismét száraz időt hozott. Medárd sem hozta meg a várt csapadékot, a hónap közepére az aszály az egész országra kiterjedt és egyre fokozódott. Egész június alig hozott csapadékot, az aszály egyre nagyobb mértéket öltött, majd július első hetének végén tetőzött. Július második hetében több hullámban országos csapadék érkezett, mely sokfelé életmentő volt. Szeszélyes területi eloszlásban az ország mintegy harmada alaposan megázott (>40 mm), harmada 20-40 mm-t kapott, harmadán viszont kevés esett. Július végén érkezett újabb jelentősebb eső, de ennek is szeszélyes volt a területi eloszlása, egyes térségek teljesen kimaradtak az esőből. Az aszály átmeneti mérséklődés után egyre nagyobb területre tért vissza. Az április eleje óta összegzett csapadékmennyiség csak fele-negyede az optimális mennyiségnek.
13. ábra Kukoricára vonatkozó agrogram Győr térségére 2025. július 27-ig (részletes magyarázat a szöveg vonatkozó részében) – forrás: met.hu
14. ábra Kukoricára vonatkozó agrogram Békéscsaba térségére 2025. július 27-ig (részletes magyarázat a szöveg vonatkozó részében) – forrás: met.hu
A hőmérséklet kezdetben kedvezően alakult az állományok fejlődéséhez, a májust jellemző tartósan hűvös idő azonban nem tett jót, nehezen fejlődtek a növények a hideg idő miatt. A nyári meleg a júniussal érkezett meg elég hirtelen és tartósan. A halmozott hőösszeg a májusi lemaradást júniusra behozta, majd júliusban ismét egy kis elmaradást gyűjtött össze.
Az előttünk álló héten mérsékleten meleg időre van kilátás, kiterjedtebb csapadék a hét végén érkezhet. Ma és kedden csökkenő számban várhatók záporok, zivatarok az országban, a hét nagyobb részében jobbára száraz, napos idő valószínű. A hét legvégére érkezhet ismét nedves léghullám térségünkbe, akkor ismét nő a csapadékhajlam.
Összességében a héten csak kisebb körzetekben eshet 10 mm-t meghaladó csapadék. Az aszály kiterjedése a héten nőni fog. A tartós kánikula ezen a héten nem tér vissza, a hőmérséklet csúcsértéke a kezdeti 23-29 Celsius fokról szombatig lassan emelkedik, 30 fok körüli értékig, majd pár fokot mérséklődik.
* A kukorica számára ideális, illetve a tényleges időjárási paraméterek (csapadék, talajnedvesség, hőmérséklet) összevetése látható az agrogramnak elnevezett ábrán a növény vegetációs időszakában. A legfelső, a csapadékot ábrázoló grafikonon megjelenik a napi csapadék (bal oldali tengelyen), az időszak során összegzett és a növény számára optimális összegzett csapadék (jobb oldali tengelyen). Így jól látszik a két utóbbi érték közötti eltérés, ami a csapadékhiányt vagy -többletet mutatja. A talajnedvesség ábrán a növények számára felvehető hasznos vízkészlet százalékában vannak megadva az értékek. A talajnedvesség május 15-ig a fölső 20 cm-es, majd ez után a fölső 50 cm-es réteg nedvességét mutatja. A már kritikusnak tekinthető 40%-os érték alatti időszakot pirossal emeljük ki. A hőmérséklet ábrán a ténylegesen mért érték mellett a növény számára optimális napi középhőmérsékletet (bal oldali tengelyen), valamint a görgetett hőösszeget (10 Celsius fokos bázissal) és ennek optimális értékeit mutatjuk be (jobb oldali tengelyen).
Forrás: met.hu
Indexkép: shutterstock.com