Argentína, a világ harmadik legnagyobb kukoricaexportőr országa ebben az évben rekordtermésre számított.

kukorica

Jelentős lesz a terméskiesés – fotó: pixabay.com

A kukorica jelenlegi állapota viszont azt mutatja, hogy az előző évek átlagához képest mintegy 6,5 millió tonnával kisebb (mintegy 50,5 millió tonna) termést takaríthat be ebből a növényből, amit már több mint másfél hónappal az április végén kezdődő betakarítás előtt meg lehetett állapítani.

A korábban nem érintett területeken is megjelenő fertőzöttség jelenleg 40-50 százalék körül mozog, terméskiesés azonban még valamelyest növekedhet is, és annak okozója elsősorban a rovarkártevők korábban soha nem tapasztalt inváziója.

A Rosario Tőzsde szakértője, Cristian Russo szerint, a kártételt elsősorban az alacsony hőmérséklet gyors megérkezése fékezhetné, ez azonban a jelenlegi enyhe argentin ősz elhúzódása miatt egyelőre – különösen az ország északi régióiban – késik, sőt a helyi meteorológia egy újabb meleghullám érkezését jelzi, ami az El Niño hatására várhatóan fokozott csapadékmennyiséggel párosul.

Forrás: agriculture.com