A 2026-os év tavasza történelmi léptékű aszállyal szembesítette az országot: 1901 óta a legszárazabb áprilison vagyunk túl. Magyar Péter miniszterelnök egyik első kormányzati intézkedéseként azonnali vízügyi cselekvési terv elkészítésére kérte fel Gajdos László élő környezetért felelős minisztert. A helyzet súlyosságát jól mutatja, hogy jelenleg mintegy hét Balatonnyi mennyiségű – azaz 14 köbkilométer – víz hiányzik a magyarországi talajokból, erről itt írtunk. A HVG Közös költség című gazdasági podcastjében Pitner Gábor vendége Timár Gábor geofizikus volt, aki tagja a cselekvési tervet összeállító szakmai munkacsoportnak.

Kongatják a vészharangot: Méterekkel süllyedt a talajvízszint

Timár Gábor a műsorban rávilágított, hogy a talajvízkészlet olyan egy állam gazdaságának, mint a deviza- vagy aranytartalék: alapvető biztonsági pillér. Jelenleg az ország legnagyobb mezőgazdasági területén, a Tiszántúlon és a Tisza-menti alföldi részeken a talajvíz szintje másfél-két méterrel van lejjebb az évtizedekkel ezelőtt megszokott átlagnál.

A kifejezetten homokos Nyírségben és a Homokhátságon még drámaibb a helyzet: ott a vízszint süllyedése már a 6–8 métert is eléri.

A geofizikus szerint a katasztrófa hátterében két fő ok áll:

  • Történelmi beavatkozások: A közel 200 éve megkezdett folyószabályozások és a több ezer kilométernyi csatornahálózat kiépítése arra a régi paradigmára épült, hogy a „többletvizet” (árvizeket, belvizeket) minél gyorsabban vezessük le az országból.
  • Klímaváltozás: A 90-es évektől felerősödő felmelegedés miatt felgyorsult a párolgás, és megváltozott a csapadék eloszlása. Eltűntek a talajt fellágyító, csendes, áztató esők, helyüket a hirtelen lezúduló, talajeróziót okozó özönvizek vették át, miközben az éves összes csapadékmennyiség is csökken.


Az új kormányzati stratégia: Paradigmaváltás a vízügyben

A szakértő hangsúlyozta, hogy eddig a vízügyi igazgatóságok a politikai akarat hiánya és az elavult, 1995-ös vízgazdálkodási törvény miatt dolgoztak a víz elvezetésén. Az új kormányzati irányvonal viszont egyértelmű elmozdulást jelent. Gajdos László miniszter is megerősítette: Magyarország legnagyobb víztárolója maga a talaj. A talajban tárolt víz nem párolog el a forró nyári napokon, hanem a növényzeten keresztül hasznosul.


A kidolgozás alatt álló cselekvési terv legfontosabb elemei:

  • Téli és tavaszi vízvisszatartás: A valós munka nem nyáron történik, amikor a folyók amúgy is kiszáradnak, hanem novembertől márciusig. A téli többletvizeket ki kell vezetni a csatornarendszeren keresztül a mély fekvésű területekre.
  • A csatornák megfordítása: A meglévő belvízcsatornákat és harmadlagos műveket lezárásokkal, fenéklépcsőkkel és szükség esetén szivattyúkkal alkalmassá kell tenni arra, hogy a vizet ne elvezessék, hanem megtartsák és visszafelé áramoltassák.
  • „Vizet a tájba” program és civil vízőrzők: Jelenleg mintegy 25 önkéntes vízőrző társaság működik az országban, ezt a számot a tervek szerint 60–100-ra növelnék. A program keretében magánszemléletű gazdák ajánlják fel az Alföld „alsó emeletén” (mélyártereken, holtmedrekben) fekvő földjeiket elárasztás céljára. Ennek kiváló példája a Szegedi Üreghegyi Vízőrzők projektje, ahol február óta sikeresen töltenek fel négy szikes tavat az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (ATIVIZIG) segítségével.

Pénzkérdés és gazdasági kényszer

A műsorban elhangzott, hogy a szakmai szervezetek egy 257 milliárd forintos uniós Kehop-keretből indítanának el vízügyi fejlesztéseket.

Timár Gábor szerint a fizikai infrastruktúra mellett a források legalább 10%-át a közösségi kezdeményezések, a saját földjüket feláldozó gazdák támogatására kellene átcsoportosítani.

A szakember megjegyezte: a szivattyúk üzemeltetését a villamosenergia-piacon megjelenő negatív áramárak időszakára kellene időzíteni, ami jelentősen csökkentené a költségeket.



A geofizikus arra is figyelmeztetett, hogy a hagyományos, intenzív szántóföldi öntözés (például a kukorica esetében) fenntarthatatlan, mivel „annyi víz a világon nincs”. Ha nem alkalmazkodunk, a gazdasági következmények katasztrofálisak lesznek. A gazdáknak el kell engedniük a nyári vízigényes kultúrákat (kukorica, napraforgó), és át kell térniük az őszi vetésű búzára, a drágább, de hatékonyabb zöldségkultúrákra, vagy a regeneratív talajművelésre (szántásmentes technológia, takarónövények alkalmazása a talajnedvesség megőrzésére).

„A kockázat az, hogy semmit nem fogunk tudni termelni. Nem lehet a száraz földbe vetni a kukoricát azzal a felkiáltással, hogy majd úgyis megkapjuk az aszálykárt”

– figyelmeztetett Timár Gábor, hozzátéve, hogy az agrárpolitika, a vízügy, a nemzeti parkok és a civil társadalom összefogása az utolsó esély az Alföld kiszáradásának megfékezésére.

Forrás: Youtube

Indexkép: