Ismét komoly hangsúlyt kapott az élőállatok szállításával kapcsolatos szabályozók felülvizsgálata – írja a nak.hu

Az Európai Számvevőszék (ECA) 2023. április 17-én tette közzé a jelentését, amelyben több, a távolsági szállítással kapcsolatos problémát vet fel, és néhány fontos javaslatot tesz ezek megoldására.

élőállat szállítás

A szállítás megterhelő az állatok számára – fotó: pixabay.com

A tagállamok nem egyformán hajtják végre a hatályos rendeletet

Az élőállatok szállításának számos negatív hatása van, amelyek mérsékelhetők lennének az utazások számának és hosszának csökkentésével, az élő állatok szállítási körülményeinek javításával, valamint más szállítási alternatívák keresésével. A jelentés elismeri, hogy a tagállamok nem egyformán hajtják végre a hatályos rendeletet, aminek eredményeképpen egyes iparági szereplők ki tudják használni a nemzeti intézkedések által lehetővé tett különböző rendszereket.

A jelentés arra is rávilágít, hogy a szállítás során nem minden esetben veszik figyelembe az állatok jólétének minőségét és a szállítás környezeti hatásaira sincsenek tekintettel.

Az áttekintés szerint ellentmondás van a Zöld Megállapodás fenntarthatóbb élelmiszer-rendszerre való átállásra vonatkozó felhívása és a szállított élő állatok megnövekedett mennyisége között. A jelentés arra is felhívja a figyelmet, hogy egyes tanulmányok szerint a hús szállítása fenntarthatóbb, mint az élő állat szállítása.

Ennek az állatjóléti szempontból nem feltétlen a legjobb megoldásnak számító, gazdaságilag és környezetvédelmi szempontból a kínált alternatívákhoz képest rosszabbnak számító eljárásnak egyértelmű, hogy nincs jövője az EU-ban – írja a nak.hu

állatszállítás

A civil szervezetek azt szeretnék elérni, hogy ne lehessen az állatokat nyolc óránál hosszabb időn keresztül szállítani – fotó: pixabay.com

Több adatra lenne szükség

A jelentés foglalkozik azzal a kritikus szemponttal is, mely szerint megbízhatóbb adatokra van szükség az élőállatok szállítására vonatkozóan.

A jelenleg rendelkezésre álló nyomkövetési rendszerek ugyanis nem adnak pontos képet az EU-n belül, és különösen azon kívülre szállított állatok számáról és állapotáról.

2018-ban a Bizottság becslése szerint a TRACES a Horvátországból, Szlovéniából, Spanyolországból, Franciaországból, Írországból, Portugáliából és Romániából összesen csak a szarvasmarhák és a juhok 31,6%-át rögzítette. (A jelentésben pedig néhol a TRACES adatok mellé állítják a Comext adatokat. A Comext az Eurostat, az Európai Bizottság Statisztikai Hivatala által kezelt áruforgalom statisztikai adatbázisa.) Ha nincs rálátás arra, hogy mi történik ezeken a hosszú Európán átívelő utakon, ki tudja, min mennek keresztül ezek az érző lények – áll a jelentésben

Az Európai Számvevőszék intézkedéseket sürget

  • Élő állatok szállítása helyett vezessék be a hússzállítást, valamint segítsék elő a helyi és mobil vágóhidak használatát az állatok szenvedésének és utazással töltött idejének csökkentése érdekében
  • Növeljék a húscímkézés átláthatóságát – például az EU állatjóléti címkézési rendszerén keresztül, hogy a fogyasztók megfontoltabb vásárlási döntéseket hozzanak, és tisztában legyenek azzal, honnan származnak állati termékeik
  • Használják fel a legújabb technológiákat az állatok összes utazásának nyomon követésére – így az EU valóban tudja, mi történik az állatok mozgása közben, és egyértelműbb lépéseket tudjon tenni a védelmükre.

civil szervezetek azt szeretnék elérni, hogy ne lehessen az állatokat nyolc óránál hosszabb időn keresztül szállítani (nyulak és baromfi esetén maximum négy óra), valamint, hogy tiltsák meg a veszélyeztetett állatok (például el nem választott borjak) szállítását, és tiltsák meg az élőállat exportot – írja a nak.hu