Kigazdálkodhatatlan szintre rontja a hazai baromfihús-előállítás versenyképességét, hogy a takarmányárak érezhetően magasabbak, mint a környező, konkurens országokban. Eközben ömlik be a baromfihús és a tojás az uniós piacra – írja a vg.hu

baromfi

Idehaza a takarmányárak érezhetően magasabbak, mint a környező, konkurens országokban – fotó: pixabay.com

Az élőállat-előállítás önköltségének kétharmadát a takarmányköltség adja

Csorbai Attila, a Baromfi Termék Tanács igazgatója nyilatkozott a Világgazdaságnak a kialakult helyzetről:

Miután a baromfiszektorban általánosságban az élőállat-előállítás önköltségének kétharmadát a takarmányköltség adja, alapvetően határozza meg a hazai baromfitermelés helyzetét, hogy Magyarországon voltak a legmagasabb a takarmányalapanyag- és takarmányárak, és ez a helyzet a gabonaárak csökkenésével sem változott

– mondta, hozzátéve, hogy a piaci szereplők beszámolói szerint a konkurens Lengyelországban a takarmányárak tartósan 6-8 százalékkal alacsonyabbak, ami a környező országokra, illetve még Csehországra is igaz.

Ez már súlyos versenyképesség-rontó tényező, amit hatékonysággal nem lehet eltüntetni, vagyis technológiailag kigazdálkodhatatlan tétel

– fogalmazott Csorbai, aki azt is elmondta, hogy folyamatosan hallja és meg is érti a növénytermesztők panaszait a gabonaárak csökkenéséről, bár ennek hatásait a baromfitartók még nem tapasztalják.

Csak akkor lehet európai árakon termelni, ha a takarmányárak normalizálódnak

Az igazgató szerint a konkurens országokban nemcsak tartósan alacsonyabb volt az ár, hanem hamarabb indult el náluk a gabonaár-csökkenés is, aminek eredményeképpen december környékén már 10 százalékos takarmányár-különbséget is feljegyeztek.

A hazai baromfitartók számára nyilván az lenne az előnyös, ha a takarmányárak közel azonos szinten lennének a környező országok állattartóinál a takarmányköltségekben

– mondta, hozzátéve, hogy csak akkor lehet európai árakon termelni, ha a takarmányárak normalizálódnak.

Márpedig erre minden esély megvan a szójánál és a kalászos gabonáknál is, a kukoricát pedig – bár egyelőre jól néz ki a vetés – majd meglátjuk

– fogalmazott.

baromfi

A csirkehús ára nem került olyan lejtőre, mint a tejé, a magyar baromfiágazat piaci pozícióit gyengítették a versenytársakhoz képest magasabb költségek és a forintárfolyam – fotó: pixabay.com

A konkurens országok baromfitermékei egyre nagyobb felületet foglalnak el a magyarországi kiskereskedelmi láncok polcain

Csorbai Attila emlékeztetett, hogy bár a csirkehús ára nem került olyan lejtőre, mint a tejé, magyar baromfiágazat piaci pozícióit gyengítették a versenytársakhoz képest magasabb költségek és a forintárfolyam.

Emellett speciális helyzetet teremtett a belpiacon a csirkemellre és a farhátra érvényes árstop, és jól látható az is, hogy a konkurens országok baromfitermékei egyre nagyobb felületet foglalnak el a magyarországi kiskereskedelmi láncok polcain.

Megemlítette a saját tapasztalatait is, miszerint van olyan áruházlánc, ahol a kínált termékek legalább 50 százalékát a román, lengyel és szlovén baromfihús teszi ki.

Félő, hogy a fejlesztések is nehézségekbe ütköznek, amennyiben nem csökkennek a takarmányárak, azaz hiába lesz elegendő forrás, a baromfitermelők az új pályázatokon nehezen tudnak majd indulni.

Szigorodó szabályok

Jelentős kihívást jelent az is, hogy a termék-előállítás feltételeit folyamatosan szigorítják, miközben a harmadik országokból származó, az uniós piacra gyakorlatilag ellenőrzés nélkül érkező baromfihúsok és -tojások nem feltétlenül felelnek meg az uniós követelményeknek.

Most az Európai Élelmiszer-biztonsági Hivatal (EFSA) új ajánlása is borzolja a kedélyeket, miszerint egy négyzetméterre előállítható baromfihúsként 11 kilogrammot jelölt meg, miközben még a biotermelésben is 20 kilogramm ez a mennyiség, a hagyományos baromfi-előállításban pedig 42 kiló.

Csorbai Attila úgy véli:

Azokat a kérdéseket nem tették fel az EFSA-tanulmány készítői, hogy az állatsűrűség csökkentése vajon mennyivel növelné meg a termelési költségeket, miként rontaná az egységnyi termék-előállítás károsanyag-kibocsátását, és hogy ki tudná megvenni az így készülő termékeket.

tojás

Hatalmas volt Ukrajna térnyerése a tojásimportban – fotó: pixabay.com

Megdöbbentő számok érkeztek az uniós baromfihús- és tojásimportról

Nem alaptalan a baromfiszektorban érdekeltek aggodalma a beözönlő import miatt, hiszen az EU a hivatalos statisztikák alapján egészen megdöbbentő számokat közölt. Tovább nőtt az idén a Brazíliából, Thaiföldről és Ukrajnából származó behozatal. 2023 első 15 hetében az uniós behozatal a hivatalos adatok szerint 71,5 ezer tonnát tett ki, ami 193 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában volt. A behozott mennyiség 52 százalékát a fagyasztott hús tette ki (36,39 ezer tonnát), a friss hús pedig a 40 százalékát (28,26 ezer tonnát).

Ukrajna térnyerése a tojásimportban még nagyobb volt: az EU-ba behozott tojás mennyisége az idén januárban 108 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, ezen belül meredeken emelkedett az ukránoktól, albánoktól, argentinoktól érkező termékmennyiség.

Ukrajnából az első 15 hétben már 12,4 ezer tonna tojást importált az unió, ami 2022-höz képest 1180 százalékos növekedés.

A friss tojás behozatala is nőtt 1123 százalékkal, elérve a 9375 tonnát, míg a héj nélküli tojás importja 1625 százalékkal emelkedett és 2815 tonnát tett ki.