Ez lett 2026 élőhelye – a fáslegelő titka

Az Élőhelyvédelmi Szakosztály által hagyományteremtő jelleggel meghirdetett Év élőhelye programmal szeretnénk évről évre egy-egy élőhelytípust közelebb hozni az emberekhez, bemutatni szépségüket, jelentőségüket, élővilágukat, megvizsgálni az adott helyek állapotjavításának lehetőségeit és el is végezni ilyen beavatkozásokat. Az egy hónapig tartó szavazáson a szikes tó, a láprét és a fáslegelő „vetélkedését” utóbbi nyerte, így 2026-ban ez az érdekes másodlagos élőhely viselheti az Év élőhelye címet.

Hazánk területén nem egyforma sűrűségben találunk fáslegelőket. Híresen szépek díszítik az Alföld hajdan vízjárta tájait (Túristvándi, Eperjeske, Tiszabecs, Tiszaigar), a megmaradt dél-alföldi pusztákat (Bélmegyer), Tolnát (Bogyiszló), Baranyát (Csokonyavisonta). Viszonylag gyakoriak a középhegységeinkben, a Zempléntől egészen a Bakonyig. Egyes országrészekben (Szatmár-Bereg, Őrség, Balaton-felvidék) tájképalkotók.

Mi az a fáslegelő?

A fáslegelő (így egybeírva) olyan őshonos fákkal tarkított gyepterület, ahol a fák egymástól távolabb helyezkednek el, ezáltal koronájuk terebélyes, alattuk pedig a jószág legelése nyomán nincs cserjeszint vagy sűrű újulat. A legeltetéses állattartás hiányában olyan szukcessziós folyamatok indulnak el, melyek már középtávon fenyegetik az idős faóriásokat. Ezek a fák évszázadok óta versenytársak nélkül növekedtek, ágrendszerük ehhez a térálláshoz alkalmazkodott. A hirtelen felnövő egyéb fák képesek „megfojtani” őket azáltal, hogy az oldalágak fotoszintetizáló felületét árnyékba borítják.

Özönfajokkal és honos cserjékkel felnőtt hajdani fáslegelő Velencénél – Fotó: Kovács Gergely Károly

Vannak rokon élőhelyei, melyekre szintén a szórtan álló idős fák jellemzőek: ilyen a fáskaszáló, a kaszálógyümölcsös és a szelídgesztenyeliget. A fáslegelőnél sűrűbb, a hagyományos erdőknél ritkább, ligetesebb a legelőerdő. Fátlan pusztákon tudatos telepítés eredménye a szárnyékerdő.

Egy egész életközösség

Ahány tájegység, annyiféle karakter jellemzi őket: más fafajok alkotják, más erdőtípusból alakultak ki, más jószág hűsöl alattuk, illetve más élőlények otthonai. Az elmúlt korok pásztorai nagyon becsülték a nyári kánikulában hűs árnyékot, ősszel vadgyümölcsöt vagy a jószágnak takarmányt adó vén fákat, ezeket tudatosan kímélték, vigyáztak rájuk. Az ősi tisztelet maradványai még ma is érezhetőek; az öreg fáslegelők famatuzsálemei sokszor félig korhadtan, csúcsszáradtan is a helyükön maradnak.

Juhnyáj a Kasztói-legelő tölgyóriásai alatt (Bogyiszló – Fotó: Kalotás Zsolt

Ez ökológiai szempontból is fontos, a fák számos védett állatfajunk számára nyújtanak menedéket. Az odvasodó fákban az ilyen üregeket kedvelő emlősök (pl. denevérek, pelék) mellett a madarak is örömmel megtelepszenek. Tipikus fészkelő a saját fészekodú készítésére képtelen, táplálkozáskor nyílt gyepeket igénylő harkályunk, a nyaktekercs. Az sem véletlen, hogy a szintén odúlakó, magas pontra kiülve vadászgató szalakóta is szívesen felkeresi a fáslegelőket, 2025-ös komárom-esztergomi visszatelepülése is egy ilyen helyen történt Bokod határában.

Kialakulóban levő füzes fáslegelő a Rovákja-patak völgyében(Lovasberény) – Fotó: Szili István

Célzott kutatások mutatták ki, hogy a fában élő (xylofág), mára jelentősen visszaszorult ízeltlábúaknak valóságos oázist jelentenek (szarvasbogár, cincérfajok, remetebogár). A fáslegelők gyepszintjében nem az erdők, hanem a nyílt gyepek lakóit találjuk: mezei gombákat, fényigényes vadvirágokat, köztük védett fajokat (pl. agárkosbor).

A fáslegelők védelme

Hazánkban jó néhány védett fáslegelő van, ám ennél az élőhelynél a „papír” és a védettséget jelző tábla másodlagos jelentőségű. Sokkal fontosabb, hogy fennmaradjon az őket létrehozó emberi hatás, azaz a legeltetés, a nem odavaló fásszárúak kiszedése. Ebből a szempontból a kép vegyes; vannak olyan gyönyörű fáslegelők, ahol bizony traktorral, kaszával, szárzúzóval lehet ideig-óráig fenntartani a kívánt állapotot. De ha van olyan hazai élőhely, ahol a helyzet biztató, akkor a miénk ilyen.

Szellemjárás. Magyar szürke a malomházi tölgyek alatt (Hortobágy) – Fotó: Kovács Gergely Károly

Egy sor elcserjésedett, lassú pusztulásra ítélt fáslegelő újult meg a tulajdonosok, gazdálkodók elszántsága, céltudatossága eredményeként, vált ismét élő, a hagyományokat és a gazdag élővilágot egyszerre őrző kultúrtájjá a Balaton környékén, a Dunántúli-középhegységben, a Tisza árterében. Vannak „kamaszkorú”, néhány évtizedes fáslegelők, ezek is nagyon fontosak, hiszen minden kétszáz éves fa magoncként kezdi. Szeretnénk azt is, ha 2026-ben többen vállalkoznának teljesen új fáslegelő telepítésére is. Fontos feladat, hogy ezekről a jó gyakorlatokról mindenki értesülhessen: gazdálkodók, természetvédők és természetbarátok egyaránt. Egyes helyeken vannak megoldandó problémák (vízvisszatartás szükségessége, terjedő idegenhonos fásszárúak); az ott lakókkal együttműködve ezeken is szeretnénk segíteni.

Hajnal az eret-hegyi legelőn (Penyige) – Fotó: Habarics Béla

2026 során ugyanannyira hangsúlyos célunk a még nem védett, de szép állapotú fáslegelők felkutatása és helyi védelmük szorgalmazása, illetve a védelem alatt álló területek bemutatása a helybelieknek. Vezetett túrákat szervezünk az ország több pontján annak érdekében, hogy a falu határától sajnálatosan elszakadt emberek újra felfedezzék, újra magukénak érezzék a településük természeti kincseit.

Forrás: Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME)/Kovács Gergely Károly

Indexkép: Gulya a Rókás-fáslegelőn (Túristvándi). Fotó: Habarics Béla