Az Agroinform MenőgazdászOK chat csoportban posztolt egy videót a Kárpátalján, Nagydobronyban élő gazdálkodó, Kiss László. Ezen egy érdekes pneumatikus aprómag-vetőgép látható működés közben.

Mint azt kérdésünkre elmondta: a gép gyakorlatilag önjáró, de nem autonóm, el kell indítani a munkasávon és az apró kitéréseket a kezelő egy terelőpálca segítségével korrigálhatja. A gépet alaptartozéka hónapos retek vetésére teszi alkalmassá. A sor- és tőtávolság 6x7 centiméter, ez a retek esetében használt térállás – ugyanezzel a vetőhengerrel vethető másféle aprómag is, de csak 6x7-es osztásban. Ha más térállást szeretnénk, akkor cserélni kell a vetőelemet.

vetőgép

Napi fél hektárt lehet elvetni vele különösebb megerőltetés nélkül – forrás: Kiss László

Az eszköz ukrán találmány, Ukrajna háborús övezetében, Herszonban gyártják, s a gyártóval kapcsolatban áll Kiss  László, aki maga is használja a gépet. Mint mondta, ha lenne igény rá, tudna segíteni a magyarországi behozatalban. Az eszköz járószerkezetét háromféle választható villanymotor hajtja, mely egy kis kompresszort is működtet. A keletkező vákuum ragadja magával a magokat a vetőmag-tartályból és helyezi el a vetőbarázdában – pontosan úgy, ahogy például az SPC kukorica-vetőgép működik. Teljesítménye 0,5 hektár naponta, 8-9 üzemórával számolva. Távirányító is tartozik hozzá, azzal is működésbe hozható, vagy kikapcsolható.

A barázda zárása után a gép hátsó részén elhelyezett henger pedig tömöríti a talajt a vetés felett. Azt is elmondta: a folyamatos áramellátást kábelen keresztül kell biztosítani, a megfelelő hosszúságút külön lehet megvásárolni a géphez, a száz méteres ajánlott.